KOVÁCS CS. TAMÁS (Fidesz-KDNP) Eger, 5. számú választókerület

Kovács Cs. Tamás egri családból származik. Édesapja nyugdíjas, ám jelenleg is az Eger Termál Kft.-nél dolgozik. Édesanyja, Pálos Rita 40 éve az egri Markhot Ferenc Kórházban dolgozik, az Újszülött Osztály főnővére. A képviselő az Eszterházy Károly Főiskolán 2014-ben kiváló eredménnyel szerzett mesterszakos történész végzettséget. Ugyanebben az évben az 5. számú választó­körzetben egyéni mandátumot szerzett, és ez által tagja lett Eger Megyei Jogú Város képviselő testületének. Ekkor megbízták a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság elnöki teendőinek ellátásával, valamint a Városimázs Bizottság tagjaként is bizalmat kapott. Nevéhez köthető többek között a Sas út megújítása, a Kutyabarát Eger Program, az 1552 fa program, valamint a Gólya utcai Napozó hölgy szobor és szökőkút felújítása. Közéleti tevékenységének részeként Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő kabinetjének munkáját segíti. Négy éves kora óta aktívan sportol, és ma is aktív szereplője a vízilabdaéletnek.

 

Immáron nyolc éve aktívan részt vesz a közéletben. Hogyan indult a pályája?

Politikával és közélettel már azt megelőzően is foglalkoztam, amikor 2012-ben elkezdtem dolgozni a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalban alelnöki asszisztensként. Innentől kezdve napi szinten részt vettem a közéletben. Két évvel később kaptam azt a megtisztelő felkérést, hogy Eger 5. számú választó­körzetben induljak képviselőjelöltként, 2014-ben, majd 2019-ben is bizalmat szavaztak nekem a polgárok, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni. Képviselőként az előző ciklusban a Városképi és Környezetvédelmi Bizottságot vezettem. Számos jelentős eredményt el tudtunk érni a körzetemben és városi szinten is. Remélhetőleg a megkezdett fejlesztések folytatódnak.

Melyek ezek az eredmények, és milyen kihívásokkal kellett szembenézniük az elmúlt időszakban?

Azt gondolom, hogy az előző ciklus legjelentősebb infrastrukturális eredménye kétségtelenül a Sas út és a Stadion utca megújítása volt, amellyel a környéken élők több évtizedes álma valósult meg. Előbbivel kapcsolatban az egriek valamennyien jól tudják, hogy itt korábban egy meglehetősen leromlott állapotú utcakép fogadta őket nap mint nap, ahol egy funkció nélküli nyílt, hatalmas, hulladékkal teli árok tátongott. Mindezt sikerült eltávolítani, és a helyén egy új kerékpárutat alakítottunk ki. Ennek részeként elindult egy járdafelújítási program is, amelyet a veszélyességi szintnek megfelelő fontossági sorrend szerint szakaszonként szeretnénk beütemezni. Bízom benne, hogy ezt a munkát tudjuk folytatni a jelenlegi ciklusban is.

Milyen szerkezeti és társadalmi sajátos­ságok jellemzik Eger 5. számú választókörzetét?

Meglehetősen összetett választókörzet, ugyanis van kertvárosi része, a Csákó, Maklári út, Kertész út egy szakasza, de panelházas övezetet is magába foglal. Abból adódóan, hogy ennyire vegyes a kép, az igények is eltérőek. A kertvárosi részen például nagyobb hangsúlyt kap a zöldhulladék kérdése.

Milyen pozitív eredményeket értek el a szelektív hulladékgyűjtés tekintetében a városban az elmúlt évek alatt?

Sok még a teendő, de egyértelműen szép fejlődési ívet tudhatunk magunk mögött, ugyanis 2014 előtt a zöldhulladék kupacok, az illegális hulladék­lerakások nemcsak a Csákó városrészben, hanem városszerte okoztak problémát. Volt egy kezdeményezés, amellyel egy zöldhulladék tiltó, illetve hulladéklerakó táblát helyeztünk ki, bevezettük a zöldzsákos elszállítást. Azt tapasztaljuk, hogy ez jelentős visszatartó erővel bír. Szintén nagy eredmény, hogy a városban 16.000 szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas kukát tudtunk kiosztani a háztartásoknak díjmentesen Az itt élők összességében örömmel fogadták a kezdeményezést, és azt látjuk, hogy alapvetően közreműködőek. Mindezzel számos hulladékszigetet tudtunk együttes erővel felszámolni Egerben.

Munkánk része volt, hogy egy hulladék­szi­get­hez ka­­me­rát helyez­tünk ki azért, hogy nyomon kövessük az illegális hulladéklerakást.  Tapasztalat, hogy ez sem hat visszatartó erővel, az illegális szemétlerakás nem szűnt meg. A korábbi években évi 10 millió forintot kellett az önkormányzatnak az illegális hulladék elszállítására szánni a költségvetésből.  Jó lenne azt látni, ha ezt az összeget másra fordíthatnánk. Összességében elindult egy pozitív folyamat, de ez komolyabb mentalitásbeli változást igényel a lakosság részéről.

Melyek a föbb pontjai az Ön által kezdeményezett Kutyabarát Eger és 1552 fa Programoknak?

Előbbi egy nagyon komplex program, amelyből talán a leglátványosabb, hogy két új kutyafuttató létesült városunkban. A vendéglátóipari egységeket is arra biztatjuk, hogy amennyire a lehetőségeik engedik, váljanak kutyabarát szolgáltatókká. Büszke vagyok, hogy elindult az „1552 fa” elnevezésű fásítási program is. Bízom benne, hogy ez a projekt is folytatódhat, mert fontosnak tartom, és úgy látom, hogy az itt élőknek van erre igénye. Magánszemélyek és intézmények részéről a mai napig számos megkeresést kapok ezzel kapcsolatban.

Mennyire kezelte jól a városvezetés a világjárvány okozta helyzetet, és Ön milyen formában vette ki részét képviselőként a feladatokból?

Természetesen egy meglehetősen speciális időszakon vagyunk túl, és tisztában vagyok azzal, hogy a rendkívüli törvényhelyzet milyen lehetőségeket biztosított a város­vezetés számára. Mégis azt tapasztaltam, hogy számos kérdésben nem történt kellő tájékoztatás és egyeztetés a körzeti képvise­lők­kel. Részt vettem a fertőtlenítési pontok munkájában, a szájmaszkok szétosztásában, valamint számos, a körzetemben élő idős ember bevásárlását intéztem el, felkerestem őket telefonon az esetleges segítségnyújtás felajánlva. Úgy gondolom, hogy ez nem csupán képviselői feladat, hanem alapvető állampolgári kötelesség is egy ilyen időszakban.

Az elmúlt hónapokban azt ta­pasztaltam, hogy az itt élők fegyelmezetten viselkedtek, és betartották a hatóságilag előírt szabályokat.

Milyen előnyöket jelent Eger számára, hogy júliusban átadták az M25-ös autóutat?

Egy több évtizedes álom valósult meg az Egert az ország gyorsforgalmi hálózatába közvetlenül bekötő út létrejöttével a Modern Városok Program részeként. A fejlesztés számos pozitív gazdasági hatása mellett lehetővé teszi, hogy biztonságosabban és rövidebb idő alatt elérjük a fővárost. Nemcsak Eger, hanem a térségben lévő kistelepülések közlekedési lehetőségei javultak. Sok pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy első ütemben elkészült az andornaktályai elkerülő, és közvetlen kapcsolatot kapott a maklári déli iparterület, amelynek eredményeként jelentősen csökkent a forgalom.

Vízilabda játékvezető nemzetközi és hazai szinten is. Milyen mindennapi feladatokat lát el jelenleg a csapatsportban?

A honi és a nemzetközi vízilabdás életben is ténykedem mint játékvezető. Örülök, hogy kezd éledezni a hazai pólós élet. Az Eszterházy Károly SC (Sportklub) férfi vízilabda csapatának vagyok tagja, és technikai vezetője is.

Alapvetően azt vallom, hogy én abban találom meg legjobban önmagam, ha többféle területen is dolgozhatok. Ebből természetesen a legjelentősebb a közéleti tevékenység.

A politika iránti érdeklődésének jelentős tárgyi tudást, és szemléletet nyújthatnak tanulmányai. Jut ideje a kutatómunkára is szerteágazó feladatai mellett?

A történelem mesterszak befejezése után két évvel PhD hallgató lettem az Eszterházy Károly Egyetemen.  Azt a minőséget, amelyet saját magammal szemben szerettem volna elvárni, sajnos nem tudtam garantálni. A közéleti és sportban végzett feladataim mellett ez a tevékenység hatalmas kutatómunkát igényel. Ebből adódóan egyelőre szüneteltetem tanulmányaimat.

 

NÉVJEGY

KOVÁCS CS. TAMÁS (Eger, 5. választókerület)
SZERVEZET: Fidesz-KDNP egri frakció

TISZTSÉGEK:

  • 2014-től képviselő (Fidesz-KDNP) Eger számú választókerületében
  • Az Eger Sikeréért Egyesület alapítótagja
  • 2014-2019 között a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke A Közbeszerzési Bíráló Bizottság és a Városimázs Bizottság tagja
  • 2019-től a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság tagja
  • 2019-ig a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadója
  • Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő munkatársa, Eszterházy Károly SC férfi vízilabda csapat technikai vezetője

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Eger, 1989. 05. 12.

E-mail: kovacs-csatlos.tamas@ph.eger.hu
Telefon: 06 30 488 7471

FOGADÓÓRA: Telefonos, vagy e-mail-ben történő egyeztetést követően


SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT