A koronavírus-járvány ellenére is számos fejlesztés, nagyberuházás valósult meg az elmúlt években, emellett az önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a lakosok kényelmét érintő kisebb korszerűsítésekre, újításokra, hangulatjavító intézkedésekre – ezekből válogattunk a teljesség igénye nélkül.

Zárkándy-bástya

Újabb attrakcióval bővült az egri vár

2020 nyarán adták át a helyreállított Zárkándy-bástyát. A beruházás 2018-ban indult a Modern Városok Programhoz kapcsolódva. A felújítás eredményeként többek között 150 méterrel bővült a földalatti folyosók rendszere. Az egykori várkapitány, Zárkándy Pál nevét viselő bástyát az 1900-as évek elején nagyrészt elbontották a putnoki vasútvonal építése miatt. Akkor mindenki azt hitte, hogy a leválasztott romok sorsa megpecsételődött. Mostanra azonban több mint 220 köbméternyi föld, kő és beton beépítésével a bástya új életre kelt, melyet már bárki meglátogathat.

Egészszégügyi központ

Átadták a Lajosvárosban épült komplexumot

A kor színvonalának minden tekintetben megfelelő egészségügyi központtal gazdagodott a déli városrész. A Köztársaság téren található, közel 450 négyzetméteres centrumban mintegy ötezer egri, és ezer gyermek veheti igénybe a szakszerű egészségügyi alapellátást. A rendelők mellett védőnői tanácsadás is működik a komplexumban. Az energetikailag is korszerű létesítmény TOP-os forrásból, bruttó 351 millió forintból valósult meg, amelyhez bruttó 50 millió forint önerőt az önkormányzat biztosított. A teljesen akadálymentesített épülethez parkolókat is kialakítottak.

Hejőpapi III-as kazetta

Biztosított a zökkenőmentes hulladékszállítás

2022 júniusában adták át a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás projektjét. A mintegy 800 millió forintos beruházás 81 tagönkormányzatot érint.

Lajosvárosi óvoda

Megnyitotta kapuit a gyerekek előtt az új épület

A Pozsonyi és az Ifjúság utca sarkán egy 100 férőhelyes óvodaépületet alakíttatott ki az egri önkormányzat. Miután átköltöztették a Zöldliget, illetve a Farkasvölgyi tagintézményeket a helyszínre, megtelt élettel az új Kertvárosi Óvoda. A beruházás több mint 500 millió forintból valósult meg. Egy TAO-s pályázatnak köszönhetően pedig lehetőség nyílt egy műfüves pálya kialakítására.

Maklári utcai gyalogátkelő

Segítik a biztonságos közlekedést

Több gyalogátkelőhelyet alakított ki az elmúlt években az egri önkormányzat – a városi közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében. Elsősorban Eger legforgalmasabb pontjait vették számításba a szakemberek – köztük a Maklári utcát.

Korszerűsítés

Befejeződött a szennyvíztisztító telep modernizálása

Több mint 5,3 milliárd forintból fejlesztették a város szennyvízcsatorna-hálózatát és a szennyvíztisztító telepet. A munkálatok idén májusban fejeződtek be, ez idő alatt megoldották az iszapkezelési problémákat, napelemeket helyeztek el az épületek tetején, emellett a lakosság a város több pontján, például a Mátyás király és az Egészségház utcában, valamint az Érsekkertben is tanúja lehetett a rekonstrukciónak. A projekt célul tűzte ki a meglévő eszközök korszerűsítését és a hálózat bővítését. Az Európai Uniós forrásból többek között sűrítettiszap-tároló és rothasztó épült, illetve egy melegvizes fűtéssel ellátott szolár szárítócsarnokot is kialakítottak.

 

Nagyprojektjeink

Sikerek az elmúlt másfél évből

Biztonságosabb játszóterek

Megújulnak a gyerekek kedvenc helyszínei

Eger több játszóterét is felújítja az önkormányzat. Erről még az áprilisi testületi ülésen döntöttek, ugyanis ezeket a helyeket nem találták biztonságosnak a szakemberek. Az azonnali beavatkozást már tavasszal megtették, azonban ősszel újabb fejlesztéseket hajt végre a város helyhatósága.

Lámpás kereszteződés

Biztonságosabb a közlekedés a Vécseyvölgy utcában

Csomópontot hoztak létre a Vécseyvölgy utcában. A várállomásnál a balesetek elkerülése érdekében fejlesztették a közlekedést, illetve, hogy kisebb legyen az egyébként gyakran kialakuló dugó az érintett útszakaszokon. A beruházás közel 400 millió forint kormányzati támogatásból valósult meg.

Munkásszálló

Ukrán menekülteket fogadtak az egri létesítményben

Finanszírozási gondok miatt húzódott évekig a Kistályai úton található, egykori vendéglátóiskolai kollégium munkásszállóvá alakítása, amit az EVAT Zrt. és az egri önkormányzat 294 millió forintból valósít meg. 2021 tavaszán átadták a területet a kivitelezőnek, akik év végére ígérték a munka befejezését. Az épületben 2022 márciusában 79 ukrán menekültet szállásoltak el. A város mindent megtett annak érdekében, hogy megfelelő ellátásában részesüljenek az arra rászorulók, akiket a továbbiakban is segítenek.

Avatás

Játszóteret adtak át a Cifrakapu és a Vallon utca sarkán

„Egri Csillagok” tematikával nyitotta meg kapuit egy befogadó játszótér 2021 decemberében a Cifrakapu és a Vallon utca sarkán. A mintegy 50 millió forint értékű beruházást a Szerencsejáték Zrt. finanszírozta. Az ünnepségen elhangzott: kicsit szokatlan télen játszóteret átadni, ugyanakkor örömteli az esemény, ugyanis itt az ép és a fogyatékossággal élő apróságok együtt játszhatnak.

Felújítás

Határidő előtt elkészült a Kovács Jakab utcai híd

2021 tavaszára teljes egészében elkészült a Kovács Jakab utcai híd. A mintegy 60 millió forintos beruházásnak köszönhetően a tartószerkezet, az aszfaltburkolat, valamint a járda is megújult. A rekonstrukcióra azért volt szükség, mert a híd az évek alatt balesetveszélyessé vált.

Beszerzés

Három év alatt 300 millió forintból fejlődhet a Városgondozás gépparkja

Bruttó 110 millió forintból vásárolt hat új eszközt az önkormányzat a Városgondozás Eger Kft. részére 2021 őszén. Ezt a munkagépek kritikán aluli állapota tette szükségessé. A fejlesztés három ütemben valósul meg, amelyre 300 millió forint áll rendelkezésre.

Rekonstrukció

Elkészült a híd a Szalában

2020-ban a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt kiöntött a medréből a Szala-patak, elárasztva ezzel a környék ingatlanjait. Az Árnyékszala és Verőszala utcákat összekötő híd is jelentős károkat szenvedett, amely helyreállítására az önkormányzat vis maior pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz. Összesen 32 millió forintba került a beruházás, amely 13 millió forintos állami támogatásból valósult meg, a fennmaradó költségeket pedig az önkormányzat önerőből állta.

Táblaavatás

Dr. Ringelhann György emlékét őrzik

Felavatták dr. Ringelhann György, Eger első szabadon választott polgármesterének emléktábláját a Bitskey Aladár Uszoda falánál. A bronzból készült domborművet Rostás Bea Piros DLA szobrászművész készítette az Eger Termál Kft. felkérésére. A leleplezést követően Makovecz Imre munkásságból nyílt kiállítás az épület aulájában.

Ziffer Sándor Galéria

122 millió forintból újult meg az egykori ortodox zsinagóga

Több mint 120 millió forintból újult meg a Ziffer Sándor Galéria. Az egykori ortodox zsinagóga külső homlokzata és belső terei is új megjelenést kaptak, emellett infrastrukturális fejlesztéseken is átesett az épület, amely a beruházásnak köszönhetően 2021 nyarától kiállítóhelyként és közösségi térként is működik.

Szeméttároló sziget

A Szépasszonyvölgyben is különös gondot fordítanak a tisztaságra

Kukatároló szigetet hozott létre az egri önkormányzat a Városgondozás Eger Kft. segítségével a Szépasszonyvölgyben 2021 őszén. Ezzel egy több évtizedes probléma oldódott meg a város egyik legkedveltebb turisztikai helyszínén. A völgyi pincészetek eddig arra voltak kényszerítve, hogy a felgyülemlett szemetet illegálisan tegyék ki, mivel hiába akartak fizetni érte, nem volt lehetőségük a közös hulladék kihelyezésére.

Tetőszerkezet-javítás

Ismét üzemel a Bornemissza Kollégium tálalókonyhája

Közel ötmillió forintból újult meg a Bornemissza Gergely Szakközépiskola és Kollégium melegítőkonyhájának tetőszerkezete, illetve az épület belső terei. A lapostető rekonstrukcióját szükségessé tette a konyha évek óta tartó beázása, ami miatt a gyerekeknek nem tudták kiadni a melegételt, így korábban hideg ételcsomagokkal oldották meg a problémát.

Térfigyelőkamerarendszer

Folyamatosan bővül a város lefedettsége

Eger számos pontja biztosított térfigyelő kamerákon keresztül. A hálózat az elmúlt években is bővült városunkban, többek között Vicuska és Gergő patakparti szobránál – elrettentve az esetleges rongálókat. Jelenleg több mint hetven kamera működik Eger utcáin és terein, amely számot az önkormányzat bővíteni szeretné – például az Érsekkertben, hogy ilyen formában is vigyázzanak a közterületek biztonságára.

Közvilágítás

Újítás az egész városban

Az egri önkormányzat korszerű, ledes lámpák felszerelését tűzte ki célul Eger teljes területén. A korszerűsítést követően a város egészében szabványos közvilágítás valósulna meg, a fejlesztés utáni éves költség pedig jelentősen csökkentett energia- és üzemeltetési árat tartalmazna.

Közvilágítás

Újra lámpafény mellett sétálhatnak a belvárosba látogatók

Mintegy 14 millió forintból 2021 májusában készült el a Széchenyi utcai közvilágítás, amelyet az önkormányzat felkérésére egy 300 méteres szakaszon újított fel a kivitelező. Többek között renoválták a lámpatesteket, kicserélték a földben lévő vezetékeket, mindeközben a vendéglátóegységek is zavartalanul működhettek.

Pénzfelvétel a Hadnagy utcában

Új bankautomatát adtak át a városrészben

Lakossági igény teljesült azzal a bankautomatával, amelyet Farkas Attila alpolgármester kezdeményezésére helyeztek ki a Hadnagy utcában. Az EVAT Zrt., az önkormányzat és az egyik bank közreműködésével a környéken élőknek újra elérhető távolságba került a pénzfelvétel lehetősége.

Ároktakarítás

Folyamatosan szépül a Szala városrész

Éveken keresztül elhanyagolt állapot jellemezte a Szala városrészben található patakmedert. Bár a 2020-as villámárvíz után a felsőbb szakaszokról lesodródott hordalékot, illetve a patakmederbe került illegális hulladékot elszállíttatta az önkormányzat, szükségessé vált az egész szakasz rendbetétele, amelyre 2021-ben került sor.

Fejlesztés

400 adagos főzőkonyhával bővült a Bervai Idősek Otthona

Rossz állapota miatt évek óta nem kapott működési engedélyt a Bervai Idősek Otthonának főzőkonyhája. Ezen változtatott a mintegy 100 millió forintos beruházás, amelynek köszönhetően 400 adagos, más intézményeket is kiszolgáló főzőegység épült.

Bontás

Eltűnt az egri strandon lévő étterem torzója

Bruttó 10 millió forintból bontották el 2021 tavaszán az egri strand területét évek óta csúfító egykori étterem épületét. Az erről szóló sajtótájékoztatón Mirkóczki Ádám polgármester elmondta, a munkát, – az előző érától eltérően –, nem külsős céggel, hanem a Városgondozás Eger Kft.-vel végeztették el.

Belvárosi utazás

Buszjárat indult az egyetem és a Szépasszonyvölgy között

A lakosságnak és a turistáknak már nem kell lemondaniuk a borkóstolás élményéről, 2020-ban ugyanis hiánypótló kezdeményezés indult egy közvetlen buszjárat formájában. A húszfős kisbusz körjáratként közlekedik a belváros és a Szépasszonyvölgy között, amely segítségével könnyen megközelíthetővé váltak a pincészetek, csárdák, illetve a Márai Központ programjai. Az EVAT Zrt. által megvalósított kezdeményezéssel a lakók régóta vágyott álma teljesült.

Kátyúzás

Folyamatosa problémamegoldás a város közigazgatási területén

2022 augusztusában az egri önkormányzat több utcával kapcsolatban is megrendelte a helyszíneken keletkezett kátyúk megszüntetését. Többek között a Sertekapu, a Hatvanasezred, a Tizeshonvéd, a Hősök, a Rózsa Károly, a Ludányi, a Leányka utca, illetve a Cecey-Zöldfa és a Félhold-Cecey sarok érintett a javítási munkálatokban. A jelentős forgalmat lebonyolító útszakaszok balesetmentes közlekedésének biztosítása kiemelt jelentőségű a városvezetés számára.

Kalcit köz

Új aszfaltburkolatot és szegélyezést kapott a terület

A szűkös költségvetési helyzet ellenére a szakemberek rendbe tették a Kalcit-köz hátsó részét. A kivitelezés során a csapadékvíz elvezetésének problémája is megoldódott.

Átadás

Elkészült a Grőber temető kerítése

Közel tíz millió forintból újították fel Egerben a Grőber temető Szederkényi Nándor utca felőli kerítését 2021 őszén. A mintegy 26 méteres szakasz rekonstrukciójára azért volt szükség, mert a tufából készült alap nem bírta a terhelést, és leomlott. Az önkormányzat a javítási munkálatokra a 2021-es költségvetéséből biztosított forrást. Majd 2022. augusztus 5-én a temető másik falszakasza is leomlott, maga alá temetve az előtte álló urnákat. Másnap a Városgondozás Eger Kft. munkatársai eltakarították a romokat, egy temetkezési vállalkozás pedig megkezdte az urnák szakszerű mentését. A helyreállításuk költségeit az önkormányzat magára vállalta, a falszakasz felújítására pedig egy vis major pályázatot terveznek benyújtani.

 

Folyamatban lévő beruházásaink

Megújul a Lenkey-ház

A rekonstrukció után turisztikai látványosságként működhet az épület

400 millió forintból korszerűsítik Lenkey tábornok szülőházát. A helyszínen kiállítótermet szeretnének kialakítani, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokat is terveznek. A tiszteletadáson kívül az önkormányzat fontosnak tartja, hogy megismertesse városunk szülöttjét a fiatalokkal – akár megemlékezések, akár a gyerekeket célzó feladatok formájában, emellett a városvezetés kiemelten fontosnak tartja a diákok kulturális örökségekhez történő érzékenyítését.

Új buszmegálló

Könnyebben megközelíthetők a lajosvárosi áruházak

A beruházás célja, hogy az idősebbek is könnyen meg tudják közelíteni a városrész végén található áruházakat. Az egyeztetés a 3-as sz. választókerület önkormányzati képviselője, ifj. Sós Tamás kezdeményezésére indult. A Mátyás király utca végén elhelyezkedő buszöbölhöz egy járdaszakasz is kapcsolódik.

Járdafelújítás

Mind a 12 körzetet érintené a rekonstrukció

77 millió forintba kerülne a járdaszakaszok rendbehozatala, mely az önkormányzat részéről 50 százalékos önerőt jelentene, mindezt a 2022-es költségvetés terhére. Összesen 14 szilárd burkolatú járda, illetve két víznyelő felújítására írt ki közbeszerzést 2022 júniusában az egri önkormányzat. A nyertes beruházónak párhuzamosan és rövid idő alatt kell teljesítenie a munkákat, még a téli időszak előtt.

Kutyafuttató

Új létesítmény kialakításán dolgoznak a Lajosvárosban

A városrészben élő kutyatartók korábbi kérelmét figyelembe véve, új kutyafuttatót terveznek a Lajosvárosba. A területet már kijelölték a szakemberek, az előzetes tervek szerint a futtató adta lehetőségeket az Ifjúság és a Mátyás király utca között élvezhetik majd az ebek, illetve gazdáik.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT, MIHÁLY PÉTER