Bejegyzés

Az Esernyő Akadémia Gerald Way azonos című képregénysorozata alapján készült. A címben szereplő iskola inkább egy gyerekeknek szánt kiképzőtábor, ahol hét különleges képességekkel bíró fiatal nevelkedett egészen csecsemőkoruktól. Vezetőjük és egyben apjuk, aki születésük után mindannyiukat megvásárolta, majd adoptálta, egy neves tudós, akinek nem titkolt célja, hogy egy szupercsapatot állítson össze, majd az általuk szerzett dicsfényben sütkérezzen.

A történet 17 évvel későbbről indul, ahol rögtön szembesülhetünk, melyik „hős” mennyire égett ki az elmúlt években, egyáltalán hősként tekintenek-e magukra és egymásra, vagy az addigra halott apjukra, akinek bár az élete, a nevelési stílusa és a körülmények inkább szétzilálta, a temetése viszont újraegyesítette a famíliát.

A cselekmény előrehaladtával, miként a fogadott testvérek egymás iránt érzett kötődése erősödni kezd, úgy a megoldandó problémák és a megmentendő emberek száma is egyre csak növekszik. Közben pedig bonyolódik a kapcsolatrendszerük és flashback-szerűen válaszfoszlányokat is kapunk a múltból, megmagyarázva a motivációk egy részét.

Az akciódús, feszesen vágott részeket pörgős zenék, csipkelődő párbeszédek, puskaropogás és kemény pofonok kötik össze. A hősök pedig a világ megmentése közben mind a jelenben, mind a múltban arra keresik a választ, hogyan lehet túlélni a mindennapokat egy hétgyermekes diszfunkcionális családban.

Több mint egy évtizede éli újra reneszánszát a képregény mint műfaj, illetve a belőle készített film- és sorozatadaptációk. Csakhogy míg a Marvel és a DC futószalagon termeli a szuperhősöket, elindult egy tendencia egy olyan igényesebb irány felé, ahol a nézőknek nincs már az első pár percben „lerágott csont” érzése. Az Esernyő Akadémia jó példa erre, hiszen valódi jellemfejlődéseket láthatunk, és a történet váratlan fordulatai tényleg keresztülhúzzák a közönség számításait, és arra kényszerít mindenkit, hogy bizonyos elvárásokat újra és újra átértékeljenek. Ahogy azt például a főszereplő Ellen Page (Juno, Eredet, X-Men-filmek, Tallulah, A nő, akit szerettem) is teszi, őrlődve a testvérei között, de még a mellékszereplők táborát is olyan sztárok erősítik, mint Mary J. Blige, vagy Kate Walsh.

Július végétől elérhető a sorozat második évada, ahol a csapatnak újabb csapásoktól kell megmenteniük a bolygót és önmagukat, ahol az idő természetesen ismét ellenük dolgozik, ráadásul a múltban találják magukat, ahol arra is koncentrálniuk kell, hogy ne változtassanak a történelmen, hiszen az végzetes lehet a jövőjükre, vagyis az eredeti jelenükre nézve.

Az Esernyő Akadémia/The Umbrella Academy

  • amerikai fantasy-akciósorozat, fekete komédia
  • részenként ~40-60 perc, 2 évad, 2019

SZERZŐ: VERES PETRA

Avagy néhány gazdag ficsúr a kampányidőszak előtt, közben és után.

„Színlelj, amíg bele nem jössz!”, lehetne A politikus című amerikai sorozat mottója, ahol a középiskolai diákelnöki poszt és az ahhoz járó manipulatív közeg egyfajta ugródeszkaként használható a neves egyetemekre, majd egy gyors léptekkel felfelé ívelő kirakati közéleti pályához. Az eddig két évadot megélt történet főhőse Payton Hobart, akinek szerénynek kicsit sem nevezhető ambíciói között gyerekkora óta szerepel, hogy egyszer betölti az amerikai elnöki posztot, amire tudatosan készül.

A politikus/The Politician

A középiskolai diákelnöki választások gyerekcipőben mutatják be a hatalomért folytatott mesterkedést, a gerinctelen játszmákat, ahol csak azért nem csalnak az indulók, mert tartanak attól, hogy később előáshatják a szennyest a politikai ellenfeleik. A lelepleződéstől való félelem becsület elé helyezése pedig csupán a kezdet.

A legelképesztőbb ígéretekkel és ötletekkel előrukkoló kampányok­hoz csak egy helyes arc kell, aki könnyebben lenyomja a kihirdetett téveszméket a szavazók torkán. A törtető jólfésült jelölt pedig hiába indult eredetileg átgondolt, segítő szándékkal, hogy jobbá tegye az emberek életét, ebben a lélektelen útvesztőben csak kevesek képesek hűek maradni önmagukhoz, és szinte elkerülhetetlen a torzulás, amely későbbi végeredményét az illető fiatal énje legszívesebben csak szembeköpné a tükörben.

A sorozatban mind a demokraták, mind a republikánusok kapnak kisebb-nagyobb pofonokat, de a méretesebbeket azért az utóbbiak zsebelik be. Azonban a liberális eszméket is pellengérre állítják, és leginkább az alelnökök kiválasztásánál kerülnek görbe tükör elé a leendő diákelnökök, akik azért versengenek, hogy ki tud minél hátrányosabb alelnökkel előrukkolni. Így kerülhet szembe egymással a gendersemleges, meleg, afroamerikai és egy szegényebb családból származó, árva, rákos lány, akik nyerő párosa éppen csak „kiütötte a nyeregből” a fekete mozgássérült fiút. Ami kívülről már túl szolidáris, és próbál nagyon egyenlő lenni, a felszín alatt, valójában csak manipuláció és a kisebbségek kihasználása.

De kapnak az arcukra a betegségükből, vagy a hozzátartozójuk gyengeségéből profitálók, a környezetszennyezők, és persze azok is, akik túlságosan figyelnek az ökológiai lábnyomukra. A történet nagyjából igazságosan tapossa a földbe az összes nézői réteget. A politika iránt túlontúl érdeklődőkön kívül pedig azokat is bemutatja, akiket teljes mértékben hidegen hagy egy-egy szavazás, mivel „úgysem számít a véleményük”, hiszen a középiskolást, vagyis a nagybetűs szavazót egészen más foglalkoztat, és maximálisan kitölti minden gondolatát a pornó-videójáték-haverok sérthetetlen szentháromsága. Így az ő részvételüket nehezebb növelni a közéleti ügyekben, mint a kőgazdag liberálisokat és gyerekeiket, akik „addig lelkesek, amíg a tárcájukba nem kell nyúlniuk”.

A valódi, őszinte, mélyebb párbeszédekre már rég képtelen, az életüket az interneten élő fiatalok mellett az idősebbek sem kerülhetik el a sorozat fájóan pontos ökölcsapásait, akik bár elképesztően hitelesen akarják megélni a létezésük minden pillanatát, rá kell, hogy döbbenjenek, hogy lassan, de biztosan „kihalnak az idősebb szavazók”, a fiatalok pedig a fiatalokra szavaznak.

A nyitottság és modern eszmék paródiáját akkor járatja csúcsra a történet, amikor elérkezik annak az ideje, hogy a kampány szoros időszakában a heteroszexuális, monogám párkapcsolat helyett inkább az egyébként már felbomlott édeshármasát vallja be a jelölt a szimpátiaszavazatok reményében.

Összességében kicsit lebutítva, színes mázzal bevonva mutatkozik be az amerikai POLITIKA, néha-néha fel-felböffentve az átlag szavazókat, akiket tényleg igazán őszintén nem érdekel az egész. A politikus sokszor feszegeti a nézők határait, megtanítva, hogy a túlzott hiúság és a keserű utóíz nem elválasztható egymástól, így ez az arcpirítóan szemtelen, brutálisan őszinte, zseniálisan prosztó és elképesztően szórakoztató sorozat is csak azoknak élvezhető, akik nem feszülnek be a verbális gyepálástól, helyette inkább kicsit lazábban veszi a levegőt.

A politikus/The Politician

amerikai sorozat, fekete komédia, dramedy
részenként ~42 perc
2019, 2 évad


SZERZŐ: VERES PETRA

Az elmúlás és halandóság elfogadása egy kisfiú szemével.

A Szólít a szörny című film a közelgő halál és annak feldolgozásának allegorikus kifejezése. A főhős, Connor beteg édesanyjával él egy kisvárosban, ahol a családi problémák mellett a visszahúzódó fiút az iskolában is folyamatos nyomás alatt tartják, és zaklatják az osztálytársai. A srác az egyetlen kiutat és boldogságot a művészetben leli; rajzaival új dimenziókat nyit az életében.

Szólít a szörny/A Monster Calls

Miként lehet feldolgozni egy édesanya súlyos betegségét, elvesztését, nyújthat-e támaszt a gazdag képzeletvilág, és fel lehet-e dolgozni a képzőművészet segítségével a gyászt, vagy könnyebb egyszerűen elmenekülni előle, és beletemetkezni egy kreált világba. Erre keresi a választ Juan Antonio Bayona rendezése, a Patrick Ness regénye alapján készült Szólít a szörny. A film képi világa erősen magán hordozza az alkotó korábbi, 2007-es Árvaház című mexikói-spanyol horrorjának hangulatát, illetve Guillermo del Toro A faun labirintusának tónusai is vissza-visszaköszönnek. Közben pedig egy másik „szörnynek” is emléket állít a mű, méghozzá az 1933-as King Kongnak.

Míg a fiú édesanyját Felicity Jones (A mindenség elmélete, Zsivány Egyes – Egy Star Wars történet), a nagymamát pedig Sigourney Weaver (Alien-filmek) alakítja, a szörnynek Liam Neeson (Elrabolva-filmek) kölcsönzi a hangját.

A filmben a nehézségek és a gyász feldolgozatlansága a szörnyön keresztül manifesztálódik, aki mindvégig az elfogadás felé űzi, tereli a fiút. Connor képzeletében a félelmetes óriás a karácsony szelleméhez hasonlóan jelenik meg, és három történetet mesél a főhősnek. Azonban az elbeszélésekben a jó nem nyeri el méltó jutalmát, és nem élnek a szereplők boldogan, amíg meg nem… Ehelyett hasztalan és értelmetlen halált halnak, árulás, csalás vagy manipuláció áldozataivá válnak, és bár a fiú eleinte nem érti, miért kell megismerkednie a számára legkevésbé sem szimpatikus antihősökkel, lassan megtanulja, miként állhat ki magáért, és miért fontos, hogy minden helyzetben megvédje az igazát. Emellett rá kell döbbennie, hogy az áldozatkészségnek is megvan a maga helye és ideje, az önzetlen lemondást pedig értékelni kell és elfogadni.

Bár minden porcikájával tiltakozik, végül a címszereplő szólításának eleget téve, a negyedik történetet Connornak kell elmesélnie, ezzel beletörődve és realizálva a közelgő jövőjét, vagyis szeretett édesanyja elvesztését. Közben pedig olyan igazi szörnyekkel vív harcot, mint a harag, ami először agresszióként tör a felszínre, a bűntudat, illetve a tettei és azok következményeinek vállalása. Utóbbi lehet, hogy nehéz, de elkerülhetetlen és szükséges a továbblépéshez. Mert a jogos, megérdemelt büntetés elmaradása legalább annyira meglepő, mint egy jogtalan szankció vagy egy gyanútlan öklös az iskola mögötti sikátorban.

Szólít a szörny (Váratlan jóbarát)/A Monster Calls

amerikai-spanyol fantasy-filmdráma
109 perc, 2016


SZERZŐ: VERES PETRA