Bejegyzés

Ütemesen folytatódik a Bazilika külső és belső rekonstrukciója. A tervek szerint a következő másfél évre áthelyezik a sekrestyét a Jézus Szíve kápolna területére, ahol már szintén folynak a befejező munkák. Rudolf Mihály YBL-díjas építésztől megtudtuk, az eredetileg tervezett 3 milliárd forintos összeget már meghaladta a kiviteli terv, de az időt tartani szeretnék, így jövő év november végére elkészülhet a rekonstrukció.

Több tucat szakember dolgozik nap mint nap az Egri Bazilika felújításán, amivel jó ütemben haladnak. Olyannyira, hogy a tervek szerint húsvétkor körmeneten vehetnek részt a hívek. Belül elkészültek a műmárvány oszlopok, emellett a padlózat is készül.

Közel ötmillió forintból újították fel a Bornemissza Gergely Szakközépiskola kollégiumának tálalókonyháját. Az épület tetőszerkezete mellett a belső tereket is rendbe tették.

Az elmúlt hónapokban a munkálatok kevésbé látványos részét, a közműkiváltásokat végezték a szakemberek. A Kertész és az Ostorosi utca sarkán hamarosan elkészülő parkoló, járda, illetve bicikliút pedig már most képet ad arról, milyen látványt nyújt majd a beruházást követően Eger egyik legforgalmasabb szakasza.

 

Négymillió forintból újult meg a Bornemissza Gergely Szakközépiskola és Kollégium melegítőkonyhájának tetőszerkezete. A lapostető rekonstrukciójára fordított összeget a városi közgyűlés legutóbbi ülésén szavazta meg a testület. Mivel a konyhaépület évek óta beázott, a gyerekeknek nem tudták kiadni a melegételt, így eddig hideg ételcsomagokkal oldották meg a problémát.

Átadták a 90 millió forint pályázati forrásból és 38 millió forint önerőből felújított Ziffer Sándor Galériát. Az épület akadálymentessé vált, új bejáratot kapott, megerősítették a belső tér korlátjait, valamint nyitottabb és világosabb lett. A tervek szerint az első tárlat július 23-án nyílik a megújult galériában.

Átadták a munkaterületet az Egészségház utcában, hiszen felújítják a korábban beszakadt csapadékcsatornát. Tavaly március óta várat magára ez a rekonstrukció, amely megvalósulását az önkormányzat költségvetése eddig nem tette lehetővé, azonban egy Belügyminisztériumi forrásátcsoportosításnak köszönhetően közel 260 millió forintból újulhat meg a rossz állapotban lévő csatornaszelvény. Múlt hónapban egy közel öttonnás, úgynevezett beton gyűjtőszelvényt is beemeltek az Egészségház utcába. A munkával várhatóan május végére végeznek a szakemberek.

Előreláthatólag nyár elején fejezik be a Ziffer Sándor Galéria teljes felújítását. A Dobó István Vármúzeum gondozásában lévő épület a CLLD-projekt részeként, közel 90 millió forint támogatásból alakul át.

Szinte teljesen elkészült az egri Bazilika körmenetének szegélye, valamint a szobrokat is felállványozták. Folyamatosan dolgoznak a székesegyház felújításán, nemcsak kívül, hanem belül is, ahol a freskókat restaurálják. A térelválasztó oszlopsor ácsmunkálatai pedig tavasszal folytatódnak.

A Kossuth utcai volt ferences rendház mellett az egri ferences templom külső homlokzata is megújul. A keleti toronyról már lekerültek az állványok, így láthatóvá vált az új rézlemezfedés, az óra és a később a teljes épületre jellemző szín is, amit a falkutatások alapján állapítottak meg. A tervek szerint jövő nyárra teljesen megújul a „Barátok templomának” külső része.