Bejegyzés

Egy hónapon belül két várva várt családi animációs film is megjelenik az Agria moziban.

Első a Lightyear, amit sokan ismerhetünk gyerekkorunkból, hiszen a Toy Story egyik főszereplője, Buzz Lightyear kap ezúttal önálló filmet. Az eredettörténetben az űrhajós intergalaktikus kalandra indul egy csapat becsvágyó újonccal, no meg robottársával az oldalán. A végtelenbe és tovább!

A másik a világ legsikeresebb animációs sorozatának legújabb filmje, a Minyonok folytatása, ahol Gru felemelkedését, szupergonosszá válását ismerhetjük meg, természetesen a hosszú utat a hűséges Minyonokkal együtt járja be.

Mindezek mellett kalandból és izgalomból sem lesz hiány, hiszen érkezik a Jurassic World: Világuralom, a Fekete Telefon, az Elvis és A játszma című magyar film – tudtuk meg Berényi Tamástól a mozi igazgatójától.

Jegyfoglalás és vásárlás:
www.egermozi.hu


(EM)

A Russian Doll egy időhurokba kerülő nő, Nadia történetét meséli el, aki újra és újra átéli a születésnapjának egy bizonyos részét, egészen addig, amíg halálos baleset nem éri. Ekkor minden kezdődik elölről, míg lassan rájön, hogy egy kis óvatossággal tovább élheti az adott időszakot. Később kiderül, hogy ketten ragadtak az időspirálba, csakhogy mire megbeszélhetnék, mi is történik velük igazából, mindig balesetet szenved az egyikük, ami automatikusan generálja a másik balesetét is. Így minden rossz lépésért mindkettejük a halálukkal lakolnak, szerencsére csupán pár másodpercre…

A számos előd ellenére is helytáll

A jópofa időhurkos filmek, – mint a már klasszikusnak számító 1993-as Idétlen időkig (Bill Murray), vagy a 2020-as Palm Springs, – helyett a Russian Doll humora egyre sötétebb, a hangulata egyre nyomasztóbb, szinte ránehezkedik a nézőkre. A szereplők egy nagy kirakós darabkáin egyensúlyoznak, miközben az alkotók csak kis adagokban csepegtetik a közönségnek az információkat. Mikor azt gondolnánk, néhol össze-összeérnek a szálak, kiderül, hogy valójában körbefutnak, sőt sűrűn átszövik a főhősök életét.

Hibás forráskód

Ami nagyon érdekes, hogy a nézőknek nincs semmiféle többlettudása, így csak arra hagyatkozhatnak, amit a szereplők tudni vélnek, azonban még ők is csak keresgélik a válaszokat, a felszínkapargatásaik pedig ezáltal csupán újabb és újabb kérdéseket generálnak. A próbálkozásaik erősen emlékeztetnek a számítógépes játékoknál előforduló hibákra (bug), amelyek miatt a szereplők nem képesek „teljesíteni az adott pályát”, így kerülhet szembe a hősnő, a szoftverfejlesztőként dolgozó Nadia gyakorlatilag a végtelenített születésnapjával.

A karma, ami arcon vág

Bár közhelyesnek tűnhet, de hőseink tényleg próbálnak jobb emberek lenni (kisebb-nagyobb sikerrel), s miközben a saját „démonaikkal” küzdenek, felszínre törnek a fájdalmas emlékek, emellett a gyerekkori traumáikat is igyekeznek egyenesbe hozni. Ezek „kikalapácsolása” közben az önzőségük néhol rögvest kiüresedésbe csap át, amelynek egyre szembetűnőbbek a látható, fizikai jelei, az érdektelenségükből pedig egyenesen a széthullásba ugranak fejest, hogy végül a jól megérdemelt sötétségben lubickolhassanak.

A sorozatban a karma, nem csupán meglegyinti, sokkal inkább arcon csapja a szereplőket. A mindenhonnan leselkedő halál, és amilyen szerencsétlenül veszik hőseink a nem evilági akadályokat, egy idő után szórakoztatóvá válik. Eközben kiemelten fontos társadalmi témák merülnek fel, mint a kiszolgáltatottság, a hajléktalanság, méghozzá olyan húsba vágóan fájdalmas módon, hogy még ha csak egy rövid ideig is, de valóban arra sarkallja a két időkelepcébe került „jómadarat”, hogy próbáljanak túllépni önző kisember létükön, és nyújtsák ki segítő jobbjukat az elesettek felé.

Carpe diem vagy inkább chill?

A főszereplő Nadia a próbatételei során igyekszik a megbékélés felé bukdácsolni, megérteni a korábbi motivációit, elfogadni a múltat, illetve túllépni annak hibáin. Egy idő után felszínre törnek olyan, addig – a hősnőnk számára – kevésbé ismert érzelmek, mint a ragaszkodás, a törődés, a szeretet, s lassacskán rádöbben, mi is igazán fontos az életben. Csakhogy a szabadságának elérése egyfajta nyomozással jár, hiszen az állandó körforgásból kizárólag a többlettudással törhet ki. Közben kiderül, hogy talán a kellemesnél egy kicsit mélyebben szükséges önmagába tekintenie ahhoz, hogy megtalálja a kiutat a saját léleklabirintusából.

Az idő relatív

Az első évad nyolc, részenként mintegy félórás darabból áll, amelyek a feszes tempó miatt végig fenntartják az érdeklődést, egy pillanatra sem válik unalmassá a történet, bár a jelenetek – kisebb nagyobb változtatásokkal – gyakorlatilag újrahasznosítják és felülírják (illetve néhol már-már kigúnyolják) önmagukat. Azt viszont, hogy mennyire kapunk teljes képet, mindenki döntse el maga! A matrjoska még bőven kibontásra vár, mindazonáltal szerencsére nem kapott kaszát a sorozat, így készülhetünk a második évadra, amely segítségével talán eltűnnek a maradék fehér foltok is.

Russian doll (Végtelen matrjoska)

  • amerikai filmsorozat (2019)

SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓK: INTERNET

Egy garantáltan abbahagyhatatlan, darálós sorozat a tengerentúlról

A tizenegy évadot megélt, összesen 250 epizódot számláló szituációs komédia egy hihetetlenül őszinte és szerethető karakterekből álló család mindennapjait beszéli el, ahol a szereplők bár lépten-nyomon hibáznak, ezeken felülkerekedve, próbálnak, – minden felmerülő probléma ellenére –, mégis összetartani.

A sorozat műfaját tekintve, amellett, hogy „szitkom”, mockumentary-nek is nevezhetjük, hiszen bár a cselekmény játékfilmes, dokumentarista módon dolgozza fel az éppen körüljárandó témákat – például úgy, hogy interjúztatják a szereplőket. Egy-egy adott szituáció kapcsán az alkotók elmondatják a karakterekkel, ők hogyan látják, vagy miként emlékeznek az adott helyzetekre. Természetesen ezeket mindig mindenki kicsit másképp eleveníti fel, néha füllent, esetleg elhallgat dolgokat, hogy a közvetlenül rávágott bizonyítékok azonnal lebuktassák őket. Az interjúrészletek inkább ellenpontozzák, mintsem alátámasztanák a történteket, ami mindig plusz humorforrást jelent. Mint annó az Office című sorozatban – a főhősök kibeszélhetik egymást, szétpanaszkodhatják magukat, vagy épp csak kiönthetik a szívüket.

A képi megoldások is ezt erősítik – sokszor szándékosan zaklatott a kamera mozgása, néhol pedig már-már egy valóságshowra hajaz a produkció, azt az érzetet fokozva a nézőkben, hogy a szereplők a jelenben élnek, a mostban szembesülnek a nehézségekkel, és még véletlenül sem beállított semmi. Legalábbis ezt próbálja elhitetni a közönséggel a hús-vér család „showműsora”.

Úgymond a „beetetés” sikeres, hiszen olyannyira a mában játszódnak a történések, hogy bár az első évadot még 2009-ben kezdték vetíteni az USA-ban, az aktualitása semmit sem vesztett, és bár a család legtöbbször hétköznapi problémákkal találja szembe magát, azokat közel sem szokványos megoldásokkal orvosolja. Az állandó viccelődés mellett sok esetben társadalmi, politikai, vagy szociológiai kérdések is felmerülnek, amelyeket nem hagy nyitottan a sorozat, bátran foglal állást.

A modern családban kiemelten fontos a közvetlenség, az őszinteség, talán ettől olyan szerethetők és esendők a szereplők. A karakterek kapcsán az alkotók mondhatni „kimaxolnak” minden létező sztereotípiát, az összes jó és rossz viccet elsütik, az utóbbiakat kiforgatják, és bár gyakran gúnyolódnak egymással a családtagok, mégsem érződik semmi bántónak, mert hiába a bátor élcelődés, amint külső támadás éri őket, – akár egy sértés formájában -, azonnal összezár a család, kiállnak a másik mellett, és támogatják a rokonaikat. Mert a legfontosabb, hogy bármi történjék is, megvédik a szeretteiket. Persze egymás hibáztatásában is kitűnőre vizsgáznak, ugyanakkor abban is élen járnak, hogy tökéletes védőhálót biztosítsanak.

Az egyik központi karakter Phil Dunphy: a megértő, mindig humoros, jófej apuka, akire semmit sem érdemes rábízni, mert mindenből viccet csinál, mégis szeretnivaló, hiszen él-hal a családja minden egyes tagjáért, bármit megtenne, sőt a végsőkig küzdene értük. A felesége, Claire két lábbal a földön áll, sőt talán kicsit oda is ragadt: ő a gyakorlatias anya, aki próbálja egyben tartani a teljes cirkuszt, miközben szétstresszeli önmagát és a környezetét. A három lökött gyerekük pedig mindennapra feladja a leckét, így mellettük egy pillanatra sem unatkozik a pár.

A nagypapa, Jay Pritchett (Ed O’Neill, aki Al Bundy szerepében vált igazán híressé a ’80-as, ’90-es évek közkedvelt sorozatában, az Egy rém rendes családban) bár egy zárkózott, goromba alaknak tűnik, azért a helyén a szíve. Az újranősülésével a családhoz csapódott Gloria, akiről természetesen eleinte rosszmájúan azt gondolják újdonsült férje vele nagyjából egyidős gyerekei, hogy csak egy aranyásó, és kizárólag az apjuk pénzére hajt. A kolumbiai akcentusa, latin harsánysága, öntudatossága, és a néha már-már túlzott határozottsága üde színfoltja a sorozatnak. Gloria előző kapcsolatából született egy fia: Manny, az egészen kiskorától kávéfüggő, koraérett kisgyerek, aki az első pár évadban gyakorlatilag egy kölyöktestbe ragadt zsémbes nagyapó. A személyisége jól ellenpontozza a vele egyidős, infantilis fogadott unokatestvére, Luke viselkedését. A kutyájuk Stella pedig egy agyonszeretgetett francia buldog, aki – évtizedekkel fiatalabb, csinos feleség ide vagy oda –, Jay legőszintébb szeretetét és rajongását élvezheti.

A két drámakirálynő, Clare bátyja: Mitchell és párja: Cameron, illetve az örökbe fogadott vietnámi kislányuk körül is folyamatosan puffognak a sztereotípiák. Véleményem szerint a sorozat egyik csúcspontja is hozzájuk köthető, vagyis az okoshűtővel folytatott beszélgetés, majd a konyhagéppel kialakuló kapcsolat, illetve az ebből fakadó féltékenység és vita. A jelenetek zseniálisan mutatják be az életünkben eluralkodó modern kütyük elhatalmasodását.

A Modern család amellett, hogy szórakoztat és kikapcsol, az utalásaival a popkultúra végtelen és színes tengerében lubickolhat a néző, bemutatja az anyósok és apósok házsártosságait, gyereknevelési tanácsokat ad, amelyeket persze jobb nem megfogadni, valamint egyfajta kézikönyvként is funkcionál, és segít túlélni a nem kívánatos rokonokat, vagy éppen feldolgozni az egyre gyakoribb – hátsó szándékoktól sem mindig mentes – látogatásaikat. Azt pedig már-már bájos nézni, ahogy a szülők és a kamaszaik oda-vissza kellemetlen helyzetekbe sodorják egymást.

Bár személy szerint eredeti nyelven követtem végig a család történetét, nem hiszem, hogy a magyar szinkron bármit is elvesz a szereplők sziporkáiból, így azt is nyugodt szívvel ajánlom.

Modern család

  • Alkotók: Christopher Lloyd, Steven Levitan

SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN

ÉLETÚTINTERJÚ SATA ÁRPÁDDAL

„Feraponttól Éder mesterig és Ali Csorbadzsitól Schneider Mátyásig sok mindenkit megformált”

Az egri Gárdonyi Géza Színház művésze, Sata Árpád több mint ötven éve örvendezteti meg a közönséget a színpadról. Eredetileg a hetvenedik születésnapjára – amelyet egyébként tavaly ősszel (október 17-én) ünnepelt – jelent volna meg a Mindent magamba szívtam… című interjúkötet, azonban kicsit megkésve, idén márciusban kerülhetett az olvasók, a rajongók kezébe.

A címben szereplő idézet a kötet egyik szerzőjétől, Demény Pétertől származik, aki a mű alapjául szolgáló egyik interjút készítette Sata Árpáddal. A színművész származására, gyermekkorára, egri munkásságára vonatkozó kérdések másik részét városunk közkedvelt, azóta sajnos elhunyt hírlapírója, publicistája, színikritikusa Ebner Egres Béla „szegezte” az alkotónak.

A Székelyudvarhelyen született művész a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatában eltöltött évek után 1993 decemberében szerződött az egri teátrumba. Sata Árpád a kolozsvári korszak mellett arról is vall, kiktől tanult, miben tért el a társasági élet a maitól, illetve mit gondol a sikerről. „A taps a siker mérője lehet, de az csak egy akusztikus valami. A taps megélése, ugyanúgy, mint a szerep megélése, az a siker érzése. …miért kér a színész, az, aki mindig dolgozik, egy újabb szerepet? Azért, mert dolgozni akarunk, mert ezt az éhséget akarjuk kielégíteni magunkban, ezt a sikerre való vágyakozást.” – nyilatkozza Sata Árpád.

A kérdés-felelet forma végigkíséri a könyvet, amelyből az egri élet milyensége, az itteni szakmaiság is kirajzolódik. A színész szívesen gondol vissza első szerepeire, hogy igen korán örökös tagnak választották, illetve lányával, Sata-Bánfi Ágotával való közös munkájukat is kiemeli. Emellett a kötet segítségével Sata Árpád színészi teljesítményén kívül rendezői sikereit is felidézhetjük.

A könyv második részét az Ebner Egres Béla által készített interjú fogja össze, amelyből kiderül többek között a színművész családjának lövétei származása, felmerülnek a kedves, székely emlékek, a gyermekkori élmények, sőt a művész a valláshoz való viszonyáról is számot ad.

A szövegen végig érezni lehet az őszinteséget, Sata Árpád szívből szól az olvasókhoz. Munkáinak, életének érdekességei között olyan vallomások is szerepelnek, mint a szövegtanuláshoz való viszonya: „Mindig az utolsó pillanatra hagytam a szövegtanulást, s megúsztam valahogy. … így történt egész életemben: egy kicsit mindig megúsztam.”

A színművész a Gárdonyi Géza Színház korábbi igazgatója, a Csizmadia Tibor „Csizi” által fémjelzett és országosan is méltán híressé vált korszakról is szeretettel beszél, az akkori rendezőkről, például mint Zsótér Sándorról, vagy Máté Gáborról, illetve utóbbi legendás osztályáról, akikre a következőképpen emlékszik: „Új és fiatal kollégák érkeztek általa Egerbe, akiktől én is tanulhattam, de ők is tanulhattak tőlem: együttműködtünk.” Az egri teátrumról pedig a következőket nyilatkozza: „Akár kisebb-nagyobb, akár főszerepek találtak itt meg, egyszerűen szerettem dolgozni ebben a társulatban. Szinte minden darab, amiben színpadra léptem, egy-egy kis csillagocska lehet, mert egyszerűen a Gárdonyi Géza Színházban nem volt olyan előadás, amelyikbe rossz érzéssel mentem volna be. Valamilyen módon mindegyik kielégítette színészi ambícióimat. Ráadásul ez a közeg arra inspirált, hogy mindig megújuljak.”

A szerkesztőségünk nevében őszintén reméljük, hogy még nagyon sok előadásban láthatjuk a színművészt, akinek jó egészséget kívánunk a további munkájához!


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT

Petercsák Tivadar: A magyar képeslap története


Látóképek, csókküldemények, ünnepi üdvözletek

A könyv közlése szerint, a képeslap: „a kapcsolattartás leggyorsabb eszköze volt, a belföldi forgalomban sokszor még aznap megkapta a címzett.” Ez egészen elképesztő az Y, Z, és alfageneráció tagjainak, a twitteren szocializákódott, figyelmüket nyolc-tíz percig koordináló, messengeren edződött fiataloknak. Az interneten innen már kicsit nehéz átérezni az egy nap alatt megérkező képeslapok gyorsaságát, bár emlékszem, gyerekkoromban mi is küldtünk a nagyszülőknek, unokatesóknak egy-egy lapot a Balatonról, amit sokáig az adott kedvenc mágnessel a hűtőre biggyesztve őrizgetett a család.

Kultúrtörténeti érték

A magyar képeslap történetéről dr. Petercsák Tivadar muzeológus-történész, nyugalmazott egyetemi tanár, a Dobó István Vármúzeum egykori igazgatója írt átfogó kötetet, egy gyönyörűen és gazdagon illusztrált, igényes kiadvány formájában, amely a levelezőlapok fejlődését egészen a megjelenésüktől dokumentálja – sokszínűségüket hangsúlyozva, a különlegesebb példányokra is felhívva az olvasók figyelmét.

A szerző az 1970-es évek második felében Szerencsen kezdte a múzeumi pályáját, itt ismerkedett meg Magyarország legnagyobb képeslapgyűjteményével, amely akkor kb. fél-, napjainkban pedig közel egymillió darabot számlál. A múzeum igazgatójaként kiemelt gondot fordított a saját korukban mindennapinak számító képes levelezőlapokra, amelyekben hatalmas kultúrtörténeti értéket fedezett fel. Miután elkezdett a témával foglalkozni, kiállításokat rendezett, tanulmányokat írt, sőt már korábban is publikált egy könyvet ennek kapcsán. A magyar képeslap története című átfogó munkája pedig tavaly jelent meg.

Mint a kötetből kiderül, a képes levelezőlap a XIX. század végétől töltött be kommunikációs szerepet, ám előzményét már a XVII. századtól használták. A mű forrásainak legnagyobb részét a szerencsi Zempléni Múzeum anyaga adta és a történeti, illetve tematikai sokszínűség mellett számos érdekességre bukkanhatunk, például a magyar képeslapkiadás sajátosságaira.

A szerző hűen beszámol a képes levelezőlap korszakairól, a könyvből kiderül például, hogy a képeslap aranykorában (1898-1913) „Angliában egy szomszédos településre akár 2-3 óra alatt is eljutott az üzenet.” Illetve azt is megtudhatjuk, hogy a képeslapok leggyakoribb témáit a városok, üdülőhelyek, ünnepek adták, majd ahogy szélesedett a tematika, úgy „A politikusok, hadvezérek, színészek és sportolók szinte családtaggá váltak a képeslapok révén.”

Az egyes korszakok hű lenyomata

A könyvből kiderül, hogy a tájképek, állatok, növények, közlekedési eszközök, jeles események és szentek mellett versrészleteket, sőt csatajeleneteket megörökítő festményeket is bemutatott egy-egy lap, vagy akár jeles történelmi személyek, például Kossuth Lajos életének mozzanatait elevenítette meg.

Amellett pedig, hogy kortörténeti dokumentumokról beszélhetünk, a helytörténeti jelentőségük is meghatározó. Láthatunk például egri nevezetességeket bemutató felvételeket, legyen az akár egy kép a minaretről 1900-ból, de arra is érdemes visszatekinteni, hogyan nézett ki régen a Dobó tér, a városháza és a Dobó-szobor. A település akkori látványképe mellett a könyvben több helyi vonatkozású adat is szerepel: „Egerben, amely a századfordulón 25 ezer lakosú város volt, az első világháború előtti évtizedben legalább 16 helyi képeslapkiadó működött.”

Megtudhatjuk, hogy a tömegtájékoztatás eszköze mellett a képeslapokat háborús propagandaként is használták, ahogy azt is, hogy a katonák néhány szavas üzeneteit, a nyitott forma miatt, könnyű volt cenzúrázni. És míg az első világháborúban kiemelt szerepet kapott a propaganda részeként, addig a másodikban már kevesebb hangsúlyt fektettek rá – derül ki a könyvből.

Titkos üzenetek

A szerző külön fejezetet szentelt a szerelmi képes levelezőlapoknak, annak, hogy miként üzenhettek a párok a bélyegek felragasztásával, azaz a „bélyegnyelvvel”, illetve, hogy hová írt a szerelmes feladó, ha nem akarta, hogy a címzett kíváncsiskodó családja, vagy a postás elolvassa az üzenetét… Emellett előköszön a „virágnyelv” is, amellyel a fiatalok sajátos, titkos módon is kifejezhették az érzelmeiket. Mint a könyvből megtudhatjuk, a csókküldeményt a férfiak kezdeményezték kiszemeltjüknek, amelyet később illett személyesen viszonozni a szívük választottjának.

Gyűjtőszenvedély

A képeslapok népszerűsége, rohamos terjedése után a XXI. szádazra visszaszorult az eredeti funkciója, mára pedig már inkább csak a gyűjtők és a múzeumok, kiállítások polcain köszönnek vissza – így inkább a kortörténeti dokumentumjellegük dominál. Ennek ellenére a szülőknél, nagyszülőknél még mindig felfedezhetünk nagyobb mennyiségű képeslapkupacokat, amelyek kellemes emlékeket idézhetnek bennünk, és amelyekhez a mai napig ragaszkodnak a címzettek.

A témában a szerzővel, dr. Petercsák Tivadarral készült stúdióbeszélgetésünket a TV Eger A mi történetünk című magazinműsorának 2021. január 14-i adásában nézhetik vissza.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT

A tömör és feszes amerikai dokumentumfilm másfél órában járja körbe a közösségi média veszélyeit, és maguk a fejlesztők tárják elénk a saját találmányaikkal kapcsolatos aggodalmaikat. A tavalyi év Netflix kínálatának egyik legmeghatározóbb filmjét Jeff Orlowski rendezte, aki 2012-ben a Jégvadászat (Chasing Ice) c. dokumentumfilmmel – amelyben a klímaváltozás témájáról forgatott – Oscar-jelölésig jutott.

A Társadalmi dilemma c. filmjében IT szakértők megszólaltatásával olyasmit igyekszik megmutatni zanzásítva, amit eddig is érzékeltünk, csak idővel szinte természetessé vált: okoseszközeink rabjaivá váltunk, méghozzá nem is akárhogyan.

Tristan Harris, a Google volt design-etikai szakértője felütésként a következőképpen fogalmaz: „Ha körbenézünk, olyan, mintha megőrülne a világ”

A közösségi felületek – Facebook, Messenger, Twitter, stb. – észrevétlenül telepedtek rá életünkre, és tettek minket azoktól függővé a profit érdekében.

Ezzel kapcsolatban többször megszólal Tim Kendall, aki korábban a Facebook monetizációs igazgatójaként azért felelt, hogy csapatával egy pénztermelő platformot csináljon az oldalból.

Az alkalmazásokra írt mesterséges intelligenciának köszönhetően a közösségi felületek lényegében többet tudnak rólunk, mint saját magunk. Az informatikusok elmondásaiból pedig kiderül, hogy a mesterséges intelligencia vezérelte rendszerek mára lényegében irányíthatatlanná váltak.

Tristan Harris az okoseszközök működési elvét a Las Vegas-i nyerőgépekéhez hasonlítja a filmben. Mint fogalmaz: „Nem elég a technológia tudatos használata, mélyebbre akarok ásni, az agytörzsbe, és beléd ültetni egy tudatalatti szokást, így egy mélyebb szinten vagy beprogramozva. Nem is tűnik fel. Mindig, amikor a pulton látod, és csak ránézel, tudod, hogy ha érte nyúlsz, akkor lesz ott neked valami.”

A hatalmas információáradat és a folyamatos online visszacsatolás közepette pedig csak repül az idő. A különböző közösségi oldalaknak pedig éppen az a célja, hogy a felhasználó idejét minél inkább lekösse.

A függőség kialakításának része, hogy az adott felületek használatakor mindig komfortosan érezzük magunkat, mi több, a folyamatos jutalmazás élményét éljük át a bejegyzéseinkre kapott like-ok formájában.

A közösségi felületek megítélésének megannyi vetülete közül nem maradhat ki a filmből az a paradoxon sem, hogy a szólásszabadság jegyében ezek az oldalak az emberi érzékekre alapozva lényegében táptalajai lettek annak, hogy a szélsőséges ideológiák szinte fénysebességgel terjedhessenek az online térben.

Hogy miért éppen most vallottak a fejlesztők arról, hogy mivé fajult az a high tech birodalom, amelynek csúcsra járatásában ők is részt vettek? Erre részben magyarázat, hogy elmondásaik szerint idővel saját bőrünkön tapasztalták meg azt a függőséget okozó rendszert, amelyhez ők is asszisztáltak.

Tim Kendall például néhány éve a Moment alkalmazás vezérigazgatója. Az applikáció célja, hogy segítsen a felnőtteknek és a gyerekeknek abban, hogy miként használják egészségesebb módon okoseszközeiket.

A tükröt tartó dokumentumfilmmel már-már telítődnénk, ám az interjúk közé ékelődik egy fiktív család élete. Összetörik a kamasz fiú okostelefonjának kijelzője, és édesanyja ultimátumot ad neki: ha egy hétig nem használja készülékét, új kijelzőt kap. Ha megnézzük a filmet, nemcsak a fogadás következményeit ismerhetjük meg, hanem kívülről láthatjuk az okoseszközök, illetve a közösségi felületek okozta függőség és manipuláció bestiális kombinációját.

Társadalmi dilemma (The Social Dilemma)

  • amerikai dokumentumfilm, 2020, 94 perc
  • rendező: Jeff Orlowski

SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN

Minden alkotás létrehozása egyben terápia is

Fridél70 címmel jelent meg nemrégiben a Bródy Sándor Könyvtár kiadásában Fridél Lajos grafikus és festő, valamint Murawski Magdolna író, költő és publicista legújabb közös kötete, amely a Heves Megyei Elektronikus Könyvtár állományában online elérhető. A grafikus illusztrációit és a publicista elemzéseit tartalmazó munkáról, valamint a rajzok keletkezéséről beszélgettünk Fridél Lajossal.

Fridél Lajos garázsműhelyében mesélt grafikáiról

Visszatérő elemei mágikus realista grafikáinak a régi ódon utcák, a gémeskutak, a lépcsők, a lankák…

Mezőkövesden születtem és ott is nőttem fel, ezért valamennyi rajzom innen indul, és ide tér vissza. Munkáimban megjelenik, ahogy nyaranta jártam az utcácskákat, és önfeledt vidámságban játszottam a többi gyermekkel. Nagy méretű rajzaimat mostanság is apró, nádtetős matyóházakkal kezdem, majd szépen felsorakoznak a nagyvárosok magas tornyai, és közben helyet kapnak az égbe felröppenő barokk angyalkák is. Élnek a gondolatok a fejemben, és zömmel tudat alatt zajlanak azok a folyamatok, amelyeknek eredményeként egy öreg ember mellett egyszer csak kirajzolódik például egy eperfa, amely Mezőkövesden is megvolt.

Figurái többségének arca a legkevésbé sem kedves, vagy éppen megnyerő.

Amikor az 1980-as években az Ifjúsági Ház igazgatója voltam, Jakab Laci kollégámmal gyakran álltunk ki az épület ajtajába, és figyeltük a Széchenyi utca forgalmát.  Ritkán láttunk mosolygós, boldognak tűnő arcokat. A Kárpát-medencében megtelepedett sok évszázados keserűség tükröződik arcvonásainkban, és én ezt ábrázolom. Nem látom bíztatónak azt, amit látok. Gyakorta járom az erdőt, és a természetben azt érzékelem, hogy az egyetlen nem odavaló lény az ember: azt leszámítva minden a helyén van. Nem vesszük tudomásul azt, hogy mi ugyanolyan szerves részei vagyunk a természetnek, mint a szarvasbogár, a vaddisznó, vagy éppen a szúnyog.

Fridél Lajos életművét áthatja a szecesszió, a kivonulás, a magányos alkotói órákat becsülő művészi attitűd. (Murawski Magdolna, Fridél70)

Blaskó János festőművész volt a mestere, tanulmányait követően Egerben lett rajztanár, és máig oktat óraadóként az Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnáziumban. Pedagógusként mire törekszik?

Immáron 47 éve buzdítom arra tanítványaimat, hogy minél többet olvassanak, tapasztaljanak, és ha már képesek mindezt egy magasabb szintre emelni, akkor próbálják megjeleníteni vizuálisan. Szorgalom és a kellő út megjárása nélkül nem lehet jó munkát végezni. Kondor Béla mindössze 41 évet élt, de olyan ritka tehetség volt, hogy ezalatt egy világot rajzolt meg, ám zseniből kevés van. Általános iskolás hetedikes korom óta rendszeresen jártam rajzszakkörre, illetve rajziskolába, majd Budapesten, a Dési Huber István Képzőművészeti Kör és Rajziskolában tanultam aktot rajzolni. Ezt követően az egri tanárképző főiskolán Blaskó János védőszárnyai alatt sajátítottam el a szakmát.

Írás és rajz. Melyik és hogyan talált rá a másik?

Murawsky Magdolna még az Új Hevesi Napló főszerkesztője volt, amikor először kezébe kerültek a rajzaim, és engedélyt kért tőlem arra, hogy azokat illusztrációként használhassa a lapban. Idővel elkezdtek megjelenni az elektronikus formában is elérhető könyvei: 21-ből 18-at én illusztráltam. A kezdetektől fogva a mai napig létezik közöttünk egy olyan szoros lelki kapcsolat, amelynek köszönhetően kiválóan kiegészítik egymást a munkáink. Ahogy Magdolna csendes magányában írja gondolatait, én is a műtermemben rajzolok. Grafikáim anélkül kötődnek írásaihoz, hogy minderről egyeztetnénk. A Fridél70 c. kötet is úgy jelent meg, hogy előzetesen nem néztem meg, milyen elemzést írt rajzaimról.

Egyfajta összegzése eddigi munkáinak a csaknem 250 oldalas Fridél70?

Nagyon jól esett, amikor Murawsky Magdolna megkeresett azzal, hogy megírja ezt a könyvet. Egyrészt az elmúlt években készült grafikáim, másrészt azok a munkáim kerültek a kötetbe, amelyeket idén készítettem. Amikor tavasszal jöttek a korlátozások, reggeltől estig rajzoltam. Egyébként is jellemző rám, hogy szívesen vagyok a műtermemben, és egyszerűen szalad a tollam: gondolattöredékek, szikrák kerülnek a papírra. A karantén alatt 310 rajzot készítettem, és Magdolna a viszonylag újabbakat nézte át és rendezte a kötetbe. A könyv utolsó részében találhatók a nagy méretű egyedi tusrajzaim, amelyek 2-3 hónap alatt nyerik el végső formájukat.  Minden, amit láttam, a lelkemben van, és vizuális jelként ragadt meg bennem, így megrajzolom. Az egyik ötlet hozza a másikat, és szinte írom azokat a figurális alakokat, amelyek kikristályosodnak bennem.

Mennyire fontos Önnek az elismerés?

Évek óta nem volt kiállításom, és nem is tervezem, hogy legyen. Munkáimat nem is igazán mutatom meg másnak, mert elsősorban a saját kedvemre rajzolom ki magamból mindazt, ami belül van. Minden műalkotás létrehozása egyben terápia is. A tanítványaimnak is mindig azt mondom, hogy munkáikról süssön, hogy szívvel-lélekkel rajzolták azokat.


SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT

2020. szeptember 18-án megjelent a gazdagon illusztrált Eger ezer éve c. kötet, amely Eger város történeti kutatócsoportjának legfrissebb eredményei alapján készült, Kristóf Ilona és Berecz Anita szerkesztésében. A szerkesztő-szerzőkön kívül Borbély Zoltán és Kozári József, az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Történelemtudományi Intézetének oktatói, valamint A. Halász Ágoston és Buzás Gergely régészek jegyzik a kötetet. A tudományos igénnyel megalkotott, és a Líceum Kiadó gondozásában megjelent munkáról Kristóf Ilonával beszélgettünk.

„Régi adósságunk volt, hogy csaknem 40 év után összegezzük Eger városának történetét.

Az utolsó, Eger múltját összefoglaló monográfia, Eger története címmel 1978-ban jelent meg, amely Nagy József, az akkor még tanárképző főiskola Történelem Tanszéke vezetőjének kutatásait összegezte” – mondta el lapunknak Kristóf Ilona, az Eszterházy Károly Egyetem Ókori, Középkori és Kora Újkori Történeti Tanszékének főiskolai docense.

„Azóta számtalan új forrás, új kutatási szempont került elő(térbe) a saját korszakommal, azaz a középkorral kapcsolatban is. Ugyanis 2012 óta folyik egy szisztematikus kutatás, amely során olaszországi levéltárakban, Modenában, Milánóban és Mantovában őrzött magyar vonatkozású anyagokat tárunk fel, és digitalizálva rendezzük adatbázisba. Természetesen külön öröm számunkra, hogy ennek a levéltári anyagnak egy jelentős része foglalkozik Egerrel, az egri püspökséggel” – hangsúlyozta.

Hozzátette, ennek a hatalmas iratanyagnak egy részét ugyan ismerték korábban különböző átiratokból, nagy hányadáról tudták, hogy létezik, de még nem dolgozták fel. A kötet további erénye, hogy korábban nem kutatott és publikált levéltári források alapján tárja fel és mutatja be városunk 19. századi társadalmát.

Kifejtette, hogy amikor 2016-ban egy pályázat segítségével létrejött az Eszterházy Károly Egyetemen az Eger város történeti kutatócsoport, időszerűnek tartották, és az intézmény akkori vezetésétől többek között feladatul kapták egy várostörténeti összefoglalás elkészítését is. A kutatócsoport tagjai közül került ki az Eger ezer éve c. kötet szerzőinek többsége. A korszakokra bontott fejezeteket abból az alapkoncepcióból kiindulva készítették el, hogy Eger történetéről a legújabb kutatási eredmények bemutatásával egy egyszerre tudományos, mégis ismeretterjesztő munkát készítsenek.

„Igyekeztünk egy szerkezetileg olyan egységes kötetet alkotni, ahol Eger történetét évszázadról évszázadra úgy mutatjuk be, hogy a legfontosabb összefüggések rajzolják meg a város fejlődésének pályáját. Nemcsak az volt a célunk, hogy ismertessük azokat az eseményeket, amelyek a városban történtek, hanem megpróbáltuk Eger városát a hazai városhierarchiában elhelyezni a középkortól 1990-ig. A városiasodás jellemzőit, illetve változásait kerestük” – tette hozzá.

„Célkitűzésünk volt, hogy ne kizárólag a kiemelkedő fontosságú eseményekről, személyekről, hanem a lakosság egészéről írjunk: egy város történelme ugyanis a mikrotörténetek sokaságától válik kerekké. Az Eger ezer éve c. könyvet olyan munkának szántuk, amely nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is érdekes. Ennek érdekében egy nagyon gazdag képanyagot állítottunk össze, és sok, tudomásunk szerint korábban még nem publikált illusztráció is szerepel a kötetben” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézete több intézménnyel – a Dobó István Vármúzeummal, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárral, a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltárával – alakított ki együttműködést, amelynek köszönhető a könyv igényes kivitele.

„Ennek eredményeként rendkívül sok, régi fényképről, képeslapról, oklevélről vagy akár térképekről, múzeumi műtárgyakról készült fotóhoz jutottunk hozzá. Emellett kiváló rekonstrukciós rajzokat is kaptunk az egri vár koraújkori és középkori állapotáról Buzás Gergelytől, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatójától, aki régészként egyben a várbeli ásatások vezetője is. Többek között a korábban publikálatlan, értékes MTI fotókon kívül számos képet kaptunk a városról, a műemléki épületekről baráti szívességként Barna Bélától. Összességében igen széleskörű együttműködés és közös gondolkodás előzte meg a képanyag kiválogatását. A kötetben megjelenített illusztrációk és a szöveg nagyon szorosan összefüggnek. Mindez reményeink szerint vonzóvá és izgalmassá teszi a kötetet, amellyel széles olvasóközönséget szeretnénk megcélozni” – részletezte.

„Egy város emlékezet nélkül mit sem ér, legyen bár káprázatos épített vagy természeti környezetben. Az elmesélt történetek, a múlt eseményeinek visszaidézése teszi a várost velünk élővé. (…)”

Részlet dr. Pajtókné dr. Tari Ilona előszavából


SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN

A régmúlt képei Eger történetéből címmel megjelent Tóth László gyűjtő és régiségkereskedő harmadik kötete. A szerkesztő első, 2005-ben kiadott könyve dr. Lisztóczky László irodalomtörténésszel közösen 1945-ig mutatja be a várost a korabeli képeslapokon keresztül, míg 2013-ban napvilágot látott műve már a 20. századi Egert tárja elénk képeslapok, fotók segítségével. A múltidéző sétát Molnár István Géza fotóművész felvételei teszik teljessé.

Tóth László – A régmúlt képei Eger történetéből

Legújabb válogatása az 1800-as évektől 1947-ig idézi fel a város jeles eseményeit. Szerepel benne például az 1820-as, illetve 1827-es tűzvész története, az 1878-as nagy árvíz mozzanata, valamint a Szent Jobb magyar nemzeti és katolikus ereklye 1938-as egri látogatása.

Urbán Mária történész, érseki levéltáros is méltatta a gyűjtőmunka eredményét: „A múlt megismerése nagyon fontos, ahogy Babits Mihály is mondja: „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” Ez a könyv városunk gazdag múltjáról tanúskodik.”

A szerző tősgyökeres egri, hobbija a helytörténet, amivel immár húsz éve foglalkozik. Ha érdekes információra bukkan, szenvedélyesen kutatja fel a részleteket, hogy ismereteit közkinccsé tegye. Egy-egy fénykép kapcsán kiderül személyes, családi kötődése is. Megtudhatjuk, hogy dédnagyapja, Tóth Ágoston kisiparos is részt vett az 1912-es Uránia Mozi megalapításában, illetve a Dobó-szobor Bizottság munkájában.

Bár neves írónk, Márai Sándor is megjegyezte Naplójában, kevesen tudják, hogy 1947 szeptemberében Mindszenty József bíboros, hercegprímás ünnepi szentmisét tartott Egerben. A főszékesegyház bejárata előtti téren több ezer ember hite erősödött meg, mélyült el a közösségi élmény által, amire nagy szükség volt a II. világháború sújtotta kilátástalannak tűnő állapotok közepette. A Boldogasszony Éve egri ünnepe mellett a könyv számtalan emelkedett, történelmi pillanatot idéz történetei és képei által.

A könyv az ismeretterjesztést ötvözi a fényképalbummal. Tóth László szerkesztő szerint egy-egy kisebb üzlet múltjának, történetének felgöngyölítése kihívást jelentett, ám a Bródy Sándor Könyvtár helyismereti gyűjteménye, illetve az internet óriási támaszt nyújtott a könyv megírásában.

A kiadványt minden egri és Eger iránt érdeklődő olvasó könyvespolcára ajánljuk, mert nemcsak szép, hanem hiánypótló is. Könnyed hangvételben, de tényszerűen mesél Eger mindennapjairól. A képeken elénk tárul déd- és nagyszüleink élete, a hétköznapok örömteli és időnként tragikus eseményei, az egykori egri polgárság gyarapodó, fejlődő városának története.

Az Eger Város Önkormányzata által támogatott kötet a Dobó utca 24. szám alatt található régiségüzletben vásárolható meg 4500 Ft-ért.


SZERZŐ: DR. SOMOGYI KINGA

Az Esernyő Akadémia Gerald Way azonos című képregénysorozata alapján készült. A címben szereplő iskola inkább egy gyerekeknek szánt kiképzőtábor, ahol hét különleges képességekkel bíró fiatal nevelkedett egészen csecsemőkoruktól. Vezetőjük és egyben apjuk, aki születésük után mindannyiukat megvásárolta, majd adoptálta, egy neves tudós, akinek nem titkolt célja, hogy egy szupercsapatot állítson össze, majd az általuk szerzett dicsfényben sütkérezzen.

A történet 17 évvel későbbről indul, ahol rögtön szembesülhetünk, melyik „hős” mennyire égett ki az elmúlt években, egyáltalán hősként tekintenek-e magukra és egymásra, vagy az addigra halott apjukra, akinek bár az élete, a nevelési stílusa és a körülmények inkább szétzilálta, a temetése viszont újraegyesítette a famíliát.

A cselekmény előrehaladtával, miként a fogadott testvérek egymás iránt érzett kötődése erősödni kezd, úgy a megoldandó problémák és a megmentendő emberek száma is egyre csak növekszik. Közben pedig bonyolódik a kapcsolatrendszerük és flashback-szerűen válaszfoszlányokat is kapunk a múltból, megmagyarázva a motivációk egy részét.

Az akciódús, feszesen vágott részeket pörgős zenék, csipkelődő párbeszédek, puskaropogás és kemény pofonok kötik össze. A hősök pedig a világ megmentése közben mind a jelenben, mind a múltban arra keresik a választ, hogyan lehet túlélni a mindennapokat egy hétgyermekes diszfunkcionális családban.

Több mint egy évtizede éli újra reneszánszát a képregény mint műfaj, illetve a belőle készített film- és sorozatadaptációk. Csakhogy míg a Marvel és a DC futószalagon termeli a szuperhősöket, elindult egy tendencia egy olyan igényesebb irány felé, ahol a nézőknek nincs már az első pár percben „lerágott csont” érzése. Az Esernyő Akadémia jó példa erre, hiszen valódi jellemfejlődéseket láthatunk, és a történet váratlan fordulatai tényleg keresztülhúzzák a közönség számításait, és arra kényszerít mindenkit, hogy bizonyos elvárásokat újra és újra átértékeljenek. Ahogy azt például a főszereplő Ellen Page (Juno, Eredet, X-Men-filmek, Tallulah, A nő, akit szerettem) is teszi, őrlődve a testvérei között, de még a mellékszereplők táborát is olyan sztárok erősítik, mint Mary J. Blige, vagy Kate Walsh.

Július végétől elérhető a sorozat második évada, ahol a csapatnak újabb csapásoktól kell megmenteniük a bolygót és önmagukat, ahol az idő természetesen ismét ellenük dolgozik, ráadásul a múltban találják magukat, ahol arra is koncentrálniuk kell, hogy ne változtassanak a történelmen, hiszen az végzetes lehet a jövőjükre, vagyis az eredeti jelenükre nézve.

Az Esernyő Akadémia/The Umbrella Academy

  • amerikai fantasy-akciósorozat, fekete komédia
  • részenként ~40-60 perc, 2 évad, 2019

SZERZŐ: VERES PETRA