Egy garantáltan abbahagyhatatlan, darálós sorozat a tengerentúlról
A tizenegy évadot megélt, összesen 250 epizódot számláló szituációs komédia egy hihetetlenül őszinte és szerethető karakterekből álló család mindennapjait beszéli el, ahol a szereplők bár lépten-nyomon hibáznak, ezeken felülkerekedve, próbálnak, – minden felmerülő probléma ellenére –, mégis összetartani.
A sorozat műfaját tekintve, amellett, hogy „szitkom”, mockumentary-nek is nevezhetjük, hiszen bár a cselekmény játékfilmes, dokumentarista módon dolgozza fel az éppen körüljárandó témákat – például úgy, hogy interjúztatják a szereplőket. Egy-egy adott szituáció kapcsán az alkotók elmondatják a karakterekkel, ők hogyan látják, vagy miként emlékeznek az adott helyzetekre. Természetesen ezeket mindig mindenki kicsit másképp eleveníti fel, néha füllent, esetleg elhallgat dolgokat, hogy a közvetlenül rávágott bizonyítékok azonnal lebuktassák őket. Az interjúrészletek inkább ellenpontozzák, mintsem alátámasztanák a történteket, ami mindig plusz humorforrást jelent. Mint annó az Office című sorozatban – a főhősök kibeszélhetik egymást, szétpanaszkodhatják magukat, vagy épp csak kiönthetik a szívüket.
A képi megoldások is ezt erősítik – sokszor szándékosan zaklatott a kamera mozgása, néhol pedig már-már egy valóságshowra hajaz a produkció, azt az érzetet fokozva a nézőkben, hogy a szereplők a jelenben élnek, a mostban szembesülnek a nehézségekkel, és még véletlenül sem beállított semmi. Legalábbis ezt próbálja elhitetni a közönséggel a hús-vér család „showműsora”.
Úgymond a „beetetés” sikeres, hiszen olyannyira a mában játszódnak a történések, hogy bár az első évadot még 2009-ben kezdték vetíteni az USA-ban, az aktualitása semmit sem vesztett, és bár a család legtöbbször hétköznapi problémákkal találja szembe magát, azokat közel sem szokványos megoldásokkal orvosolja. Az állandó viccelődés mellett sok esetben társadalmi, politikai, vagy szociológiai kérdések is felmerülnek, amelyeket nem hagy nyitottan a sorozat, bátran foglal állást.
A modern családban kiemelten fontos a közvetlenség, az őszinteség, talán ettől olyan szerethetők és esendők a szereplők. A karakterek kapcsán az alkotók mondhatni „kimaxolnak” minden létező sztereotípiát, az összes jó és rossz viccet elsütik, az utóbbiakat kiforgatják, és bár gyakran gúnyolódnak egymással a családtagok, mégsem érződik semmi bántónak, mert hiába a bátor élcelődés, amint külső támadás éri őket, – akár egy sértés formájában -, azonnal összezár a család, kiállnak a másik mellett, és támogatják a rokonaikat. Mert a legfontosabb, hogy bármi történjék is, megvédik a szeretteiket. Persze egymás hibáztatásában is kitűnőre vizsgáznak, ugyanakkor abban is élen járnak, hogy tökéletes védőhálót biztosítsanak.
Az egyik központi karakter Phil Dunphy: a megértő, mindig humoros, jófej apuka, akire semmit sem érdemes rábízni, mert mindenből viccet csinál, mégis szeretnivaló, hiszen él-hal a családja minden egyes tagjáért, bármit megtenne, sőt a végsőkig küzdene értük. A felesége, Claire két lábbal a földön áll, sőt talán kicsit oda is ragadt: ő a gyakorlatias anya, aki próbálja egyben tartani a teljes cirkuszt, miközben szétstresszeli önmagát és a környezetét. A három lökött gyerekük pedig mindennapra feladja a leckét, így mellettük egy pillanatra sem unatkozik a pár.
A nagypapa, Jay Pritchett (Ed O’Neill, aki Al Bundy szerepében vált igazán híressé a ’80-as, ’90-es évek közkedvelt sorozatában, az Egy rém rendes családban) bár egy zárkózott, goromba alaknak tűnik, azért a helyén a szíve. Az újranősülésével a családhoz csapódott Gloria, akiről természetesen eleinte rosszmájúan azt gondolják újdonsült férje vele nagyjából egyidős gyerekei, hogy csak egy aranyásó, és kizárólag az apjuk pénzére hajt. A kolumbiai akcentusa, latin harsánysága, öntudatossága, és a néha már-már túlzott határozottsága üde színfoltja a sorozatnak. Gloria előző kapcsolatából született egy fia: Manny, az egészen kiskorától kávéfüggő, koraérett kisgyerek, aki az első pár évadban gyakorlatilag egy kölyöktestbe ragadt zsémbes nagyapó. A személyisége jól ellenpontozza a vele egyidős, infantilis fogadott unokatestvére, Luke viselkedését. A kutyájuk Stella pedig egy agyonszeretgetett francia buldog, aki – évtizedekkel fiatalabb, csinos feleség ide vagy oda –, Jay legőszintébb szeretetét és rajongását élvezheti.
A két drámakirálynő, Clare bátyja: Mitchell és párja: Cameron, illetve az örökbe fogadott vietnámi kislányuk körül is folyamatosan puffognak a sztereotípiák. Véleményem szerint a sorozat egyik csúcspontja is hozzájuk köthető, vagyis az okoshűtővel folytatott beszélgetés, majd a konyhagéppel kialakuló kapcsolat, illetve az ebből fakadó féltékenység és vita. A jelenetek zseniálisan mutatják be az életünkben eluralkodó modern kütyük elhatalmasodását.
A Modern család amellett, hogy szórakoztat és kikapcsol, az utalásaival a popkultúra végtelen és színes tengerében lubickolhat a néző, bemutatja az anyósok és apósok házsártosságait, gyereknevelési tanácsokat ad, amelyeket persze jobb nem megfogadni, valamint egyfajta kézikönyvként is funkcionál, és segít túlélni a nem kívánatos rokonokat, vagy éppen feldolgozni az egyre gyakoribb – hátsó szándékoktól sem mindig mentes – látogatásaikat. Azt pedig már-már bájos nézni, ahogy a szülők és a kamaszaik oda-vissza kellemetlen helyzetekbe sodorják egymást.
Bár személy szerint eredeti nyelven követtem végig a család történetét, nem hiszem, hogy a magyar szinkron bármit is elvesz a szereplők sziporkáiból, így azt is nyugodt szívvel ajánlom.
Modern család
- Alkotók: Christopher Lloyd, Steven Levitan
SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
Az Esernyő Akadémia Gerald Way azonos című képregénysorozata alapján készült. A címben szereplő iskola inkább egy gyerekeknek szánt kiképzőtábor, ahol hét különleges képességekkel bíró fiatal nevelkedett egészen csecsemőkoruktól. Vezetőjük és egyben apjuk, aki születésük után mindannyiukat megvásárolta, majd adoptálta, egy neves tudós, akinek nem titkolt célja, hogy egy szupercsapatot állítson össze, majd az általuk szerzett dicsfényben sütkérezzen.
