Bejegyzés

 

A kenyér az emberiség alapvető tápláléka. Az ókori Egyiptomban jelentek meg az első pékek. Rómában i.e. 500 körül már egyre-másra nyitottak a pékműhelyek, ahol a kemény munkára erős rabszolgákat alkalmaztak. Az otthonokban az asszonyok dolga volt a kenyérsütés. Az egyértelműen férfias pék szakma, a nagyüzemek megjelenésével egy időben terjedt el. Eger lakói nagyon el voltak „kényeztetve”, mert a 20. században kiváló pékek működtek a városban: Alexovics Gyula, Gerő Ede, Korepta József stb.

Svéda Kálmán pékmester Egerben született 1918. május 8-án. A szakma szeretetét édesapjától, Svéda Józseftől örökölte, akinek pékműhelye és háza a Jankovits Dezső utcában volt. Édesanyja, Szalkai Veronika Egerbaktán született. Öt gyermeküket nevelte: Kálmánt, Irént, Margitot, Ilonát és Gyulát.

A mesterséget apjánál sajátította el. Segédlevelét csak jóval később kapta meg a katonaság miatt. Egerben 1941 augusztusában kötött házasságot Prokai Klárával. Két gyermekük született: László (1942) és Klára (1949).

A második világháborúban a II. Magyar Hadsereg katonájaként a Don-kanyarnál harcolt, és 1943 januárjában orosz fogságba esett. Hazatérése után a mestervizsgát 1945-ben tette le.

A Svéda család tagjainak többsége iparosember volt, akik szerették a szakmájukat, kényesek voltak munkájukra, igényesek a munkavégzésben. Valamennyien ügyes kezűek, gyakorlatiasak lettek. Ica (Kiss Béláné) tehetséges és igen foglalkoztatott varrónőként dolgozott, akinek műhelye a Knezich utcában volt. Margit (Majoros Sándorné) férfiszabó férjének munkájába segített be. Svéda Irén férje, Kapor Elemér újságíró, költő volt, akit Eger város díszpolgárává választott. A legkisebb testvér Gyula bár kitanulta a pékmesterséget, de nem dolgozott a szakmában. Kiemelkedő tehetségű úszó, vízilabdázó volt, aki 1950-ig Egerben, később az Újpesti Dózsában sportolt. A szálfa termetű, izmos Gyula híresen jó játékos volt, akit a magyar Piedone névvel is illettek. Legendák keringtek arról, hogy ahol megjelent, rend volt, senki nem mert vele kikezdeni. Sportpályafutása után Rendőrtiszti Főiskolát végzett, alezredes lett.

A Svéda fiúk: Gyula és Kálmán

Svéda Kálmán 1945-ben, a Maklári út 28. szám alatt saját pékséget nyitott, neves pékmesterré vált. A kenyérboltot a felesége, Klárika vezette, aki udvariasan és gyorsan szolgálta ki a vevőket. Gyakran már nyitás előtt hosszú sor állt az üzlet előtt, mert Eger legtávolabbi részéből is érkeztek vásárlók. Az emberek nem voltak restek már hajnalban sorba állni, mert a Svéda-kenyér hosszú ideig friss maradt, és a péksütemények is finomak voltak. A hagyományos technológiának, a minőségi alapanyagoknak köszönhetően a pékség termékeinek van „belseje” és tartása annak ellenére, hogy a lisztjavító aszkorbinsavon kívül mást nem használnak.

Régen a pék munkája a mainál is nehezebb volt. Nemcsak azért, mert éjjel-nappal dolgozni kellett, hanem azért is, mert sok munkát kézzel végeztek. A kemencék is úgynevezett „magyar kemencék” voltak, amelyeket fával fűtöttek, és a péknek a kemencék javításához is értenie kellett. A kemény munka erős fizikumot kívánt.

Svéda Kálmánnak nem volt könnyű élete. 1950-ben izgatásért elítélték, s az egyéves büntetését a szegedi Csillag börtönben töltötte le. Majd következett a műhely 1952-es államosítása, így a saját kis üzemében a Sütőipari Vállalat alkalmazottjaként dolgozott. Az 1956-os forradalom idején ingyen kenyeret vitt az éhező fővárosiaknak. Ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, és az egri sortűzben több golyó a talpába fúródott. A forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján megkapta a Szabadság Hőse emlékérmet.

A Svéda Pékség boltja (1940-es évek)

Az 1970-es évek közepéig, nyugdíjazásáig a Sütőipari Vállalatnál üzemvezető volt, ahol másoktól is megkövetelte azt, amit magától is elvárt. Szigorúsága ellenére munkatársai szerették, tisztelték. 1993-ban László fia vette át édesapja pékségét, hogy gyermekeivel Márkkal és Richárddal – immár a negyedik generációval együtt – továbbvigye azt. Svéda Kálmán szakmai tanácsaival élete végéig komoly segítséget nyújtott a vállalkozásnak.

Milyen volt Svéda Kálmán, az ember? Szúrós tekintetű, hirtelen haragú, gyors felfogású, ezermester, akit idősebb korában is sokféle dolog érdekelt. Mindig tevékenykedett, szeretett olvasni, barkácsolni, de a legfontosabbat két dolog jelentette számára: a család és a pékség.

Egerben hunyt el 2007. november 18-án 89 éves korában. A Rozália-temetőben nyugszik szeretett felesége mellett.

A Svéda Pékség 2024-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, amelynek megalapozásában Svéda Kálmánnak jelentős szerepe volt.


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„A gyermek az öröm, reménység, gyönge testében van valami világi, ártatlan lelkében van valami égi, egész valója olyan nekünk, mint a tavaszi vetés: igéret és gyönyörűség.”

(Gárdonyi Géza)

A belügyminiszter 1911-ben rendeletet adott ki, hogy az iparigazolvánnyal rendelkező fogtechnikusok sikeres vizsga letétele után fogászati ellátásban részesíthetik az arra rászorulókat. A vizsgázott fogászok bár nem voltak orvosok, de az egészségügyi ellátásban betöltött szerepük jelentős volt, mert számos kiemelkedő manuális és empatikus képességgel rendelkeztek. Eger szerencsés helyzetben volt, mert a városban a 20. században három tehetséges vizsgázott fogász is működött: Énekes István, Virág László és Widder Alfréd.

Widder Alfréd 1910. május 6-án született Egerben. A középiskolát az Egri Magyar Királyi Állami Dobó István Reáliskolában végezte. Korán kiderült, hogy tehetséges focista, aki szinte minden poszton jól teljesített. A sport iránti szeretet egész életét végigkísérte. A numerus clausus miatt nem mehetett egyetemre, ezért az ügyes kezű fiatalember kitanulta a fogtechnikus szakmát. Munkáját hivatásnak tekintette, amelyben az 1920-as évek végén kezdett dolgozni. Családját a második világháború szétzilálta, ő pedig a munkaszolgálatból megszökve, viszontagságos körülmények után került haza Egerbe.

Első feleségét, Czintner Ilonát – aki a nehéz időkben is kitartott férje mellett – hosszú betegeskedése után vesztette el.

A Népjóléti Minisztérium a tehetséges fogtechnikusokat 1949-ben továbbképzésre hívta, ahol Widder Alfréd a tanulmányait kiváló eredménnyel végezte. Vizsgázott fogászként a megyei kórház alkalmazottja volt 1952-től 1955-ig, ekkor megbízást kapott az iskolafogászati rendelés megszervezésére. A gyerekek ellátását Egerben hosszú ideig egyedül végezte. Korszerű rendelőjét és felszerelését térítés nélkül az iskolafogászat rendelkezésére bocsátotta, amely mind szakmailag, mind emberileg neki való feladat volt. Szerette a gyerekeket, akik pedig rajongtak Ali bácsiért! Hajdani kis betegei arról számoltak be, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utca 4. szám alatti rendelőjében különleges légkör uralkodott, félelemnek nyoma sem volt. A „doktor bácsi” kifogyhatatlan volt az ötletekből: halk zene szólt a váróteremben, ahol képeskönyvek, kifestők, színes ceruzák, apróbb játékok várták a kicsiket. A félősebbek megnézhették társuk kezelését, sőt olyan is volt, aki első alkalommal csak „látszatkezelést” kapott.

A rendelő előtt (1985)

Az iskolafogász a feladatát nyugdíjazásáig, 1977-ig látta el, teljes megelégedésre. Ezt követően 1994-ig magánpraxist folytatott. Munkája során kiemelten kezelte a megelőzést és a felvilágosítást nemcsak a gyermekek, hanem a szülők számára is. Özvegye visszaemlékezése szerint: „Nemcsak a saját szakterületével foglalkozott gyógyítóként, hanem az embert egészében látva – gyakran előfordult, hogy más, a fogászati betegségen túlmutató jelek láttán egyéb szakorvoshoz irányította betegeit.”

Kiváló emberi kapcsolatot ápolt fiatalabb kollégáival, a technikusokkal, asszisztenseivel. Az utóbbiak közül az egyik legkedvesebb Arzbergerné Klárika volt, akivel a leghosszabb időt, három évtizedet dolgoztak együtt.

Widder Alfréd többször részesült megyei főorvosi dicséretben, megkapta az Egészségügy kiváló dolgozója elismerést, de legbüszkébb az 1985-ben kapott Markhot Emlékéremre volt. Ez utóbbiról a helyi napilap így tudósított: „…emlékéremmel tüntették ki azokat az egri orvosokat, akik a háború előtt és azt követően kiemelkedő szakmai-közéleti tevékenységet folytattak. Így dr. Bédy István főorvos, dr. Póka László egyetemi tanár, dr. Németh Ferenc nyugalmazott rendelőintézeti igazgató, dr. Varga Béla főorvos, dr. Kovács András körzeti orvos, valamint Widder Alfréd vizsgázott fogász részesült elismerésben.” Számára az igazi kitüntetést a gyermekek s egykori betegeinek szeretete jelentette.

Önzetlenül támogatott minden jó ügyet: a háború után gyakran előfordult, hogy magánrendelését térítés nélkül végezte, támogatta az egri műveseállomás létesítését, a fogorvos-történeti kiállítás megszervezését stb. Az Egri Dózsa Sportegyesület elnökségi tagjaként több mint egy évtizedig dolgozott a város sportjáért.

90. születésnapján

Udvarias, kedves, igazi úriember volt, akinek elegáns alakja gyakran feltűnt az egri utcákon. Szerette a szépet, a művészeteket. Szabadidejében sokat olvasott, zenét hallgatott, kiállításokra járt.

Widder Alfréd, az egriek szeretett Ali bácsija 2001. június 27-én, életének 92. évében hunyt el. A Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Hagyatékát özvegye, Nagy Edit gondozza, aki minden segítséget megad férje emlékének ápolásához. Többek között e cikk megírásához és Orbánné Szegő Ágnes Egri zsidó polgárok című könyvéhez is.

Amikor Widder Alfrédra gondolok, egy Paracelsus-idézet jut eszembe: „A gyógyítás legfőbb alapja a szeretet.”


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak.”  (Kodály Zoltán)

Huszthy Zoltán karnagy, a 20. századi Eger zenei életének jeles képviselője Kolozsváron született 1894. június 24-én. Szülei id. Huszthy Zoltán és Petrán Erzsébet voltak. Édesapja kiváló fényképész volt Nagykárolyban, akit Ady Endre szívesen látott Érmindszenten.

Huszthy Zoltán tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán 1912-ben kezdte, ahol Kodály Zoltán volt a mestere. Jelenlegi ismereteink szerint az akadémiát magánúton fejezte be. Nem tudjuk, hogy mikor költözött Egerbe, de Gáspárdy Katinka zeneiskolájában, 1918-ban már tanított. Az Egri Dalkör másodkarnagyává nevezték ki, az országos hírű zeneszerző, Lányi Ernő mellé, és a polgármesteri hivatalban dolgozott.

Lányi 1901-ben családjával Miskolcra költözött, amellyel egy jelentős korszak zárult le a kórus életében. Abban az évben (1923), amikor a neves zeneszerző szülővárosában, Szabadkán elhunyt, Huszthy Zoltánt nevezték ki a dalkör élére, és irányításával sikert sikerre halmoztak. Huszthy vezetésre termett, jól képzett zenész, nagyszerű szervező, elragadó egyéniség volt. Kiváló karvezető, kiemelkedő tudású zongorista, képzett lírai tenor, aki elegáns, finom előadásmódjával magával ragadta a közönséget.

Az Egri Dalkör 1929-ben benevezett az országos versenybe, amelyet Debrecenben rendeztek meg közel 200 kórus részvételével. Elnyerték a Kormányzó-díjat, a Király-díjért folyó megmérettetésben, holtversenyben első helyezettek lettek. Ezt a bravúrt soha egyetlen karnagy és kórus sem tudta elérni! Az érdeklődés középpontjába kerültek. December 7-én a rádióban szerepeltek, december 8-án pedig a Vigadóban, ahol a közönség hosszasan ünnepelte őket. Huszthyt pedig az Országos Dalosszövetség társkarnagyává választották.

Az Ady család az érmindszenti kúria előtt, 1913 (Petőfi Irodalmi Múzeum)

Fáradhatatlan volt. 1928-ban megszervezte az Egri Zeneegyesületet. Vezetésével megalakult 1930-ban az Egri Polgári Dalkör, 1934-ben pedig az Egri Ferences Szent Klára Vegyeskar. Valamennyiben a szervezésen túl a karnagyi teendőket is ellátta.

Huszthy 1936 májusában nagyszabású ünnepséget szervezett, a Liszt-év tiszteletére. Vezényletével a főszékesegyház előtti téren 1300 énekes és zenész többek között a 18. zsoltárt adta elő.

Szent István király halálának 900. évfordulóján, 1938-ban országjárásra indult a Szent Jobb, amely még abban az évben Egerbe is eljutott. Az ünnepélyes fogadás részeként az egyesített énekkar, valamint a 14. honvéd gyalogezred és a frontharcosok zenészei egyházi és nemzeti énekeket adtak elő – egy különleges helyszínről – a Líceum tornyából.

Huszthy 25 éves karnagyi jubileumát 1943-ban hangversennyel ünnepelték, ahol énekesként is fellépett. Bársonyos tenor hangján többek között előadta két helyi művész, Kapor Elemér költő Te című versét a szintén egri Kiss Kálmán megzenésítésében.

Ez a divat 1959. évi decemberi számának címlapja

Az évek múlásával Huszthy Zoltán minden igyekezete ellenére a dalkör hanyatlani kezdett.  Emiatt a három énekkart (Egri Dalkör, Egri Polgári Dalkör, Egri Ferences Szent Klára Vegyeskar) Egri Dalkör néven egyesítette. A rádió 1943. november 9-én egész napos közvetítést sugárzott Egerből, amelynek műsorában már ők is szerepeltek. A háború miatt már nem tartottak több koncertet, és 1945 után még néhányszor felléptek, de a dalkör már nem talált magára.

Az Egri Dalkör fennállásának 75. éves jubileumát 1957-ben tartotta, amely egybeesett Kodály Zoltán 75. születésnapjával. Huszthy Zoltán felhívására csaknem 80 régi tag gyűlt össze. A dalosokhoz csatlakozott a Pedagógiai Főiskola, a Szilágyi Gimnázium és a Művelődési Ház kórusa. A jubileumi díszközgyűlést a Pedagógiai Főiskolán, az esti hangversenyt a Líceum előtti téren tartották. Ez volt a dalárda hattyúdala.

Síremlékén a dombormű Király Róbert alkotása (Molnár István Géza felvétele)

Huszthy Zoltánt munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.

Magányos időskor várt rá, mert házassága nem sikerült. Büszkesége volt manöken lánya Ilona (Cipi), aki az 1960-as években a Rotschild-szalon üdvöskéje volt.

Huszthy egész életében rendkívül szerény körülmények között élt, mert gondoskodnia kellett elaggott édesapjáról és két testvéréről. Megalázó kölcsönökbe kellett belemennie, s ez a helyzet időskorára még inkább romlott. Segítséget nem kapott sehonnan, ami annál is érthetetlenebb, mert köztiszteletnek, sőt közszeretetnek örvendett. Tudomásunk szerint egyedül Dienes Tibor, a Dobó István Gimnázium igazgatója látogatta Knézich Károly utcai 26. szám alatti lakásán, és diákjai segítségével gondját viselte.

Huszthy Zoltán Egerben hunyt el 1973. augusztus 29-én. A Fájdalmas Anya (Hatvani) temetőben óriási részvét mellett helyezték örök nyugalomra.

Egy letűnt kor nagyszerű karnagya örökre beírta nevét Eger város zenei életébe.


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„Egy jó fajta tengerentúli szivarral

kizárhatjuk életünkből a világ durvaságait.”

(Liszt Ferenc)

Sziklay Árpád gyermekorvos Kabán született 1903. január 12-én. A család apai ága erdélyi gyökerű volt, akik a Zepelzauer vezetéknevet 1890-ben Sziklaira, később Sziklayra változtatták. Édesapja Zepelzauer Ferenc Máramarosszigeten, édesanyja Asteleán Lujza Tiszacsegén született. Szülei 1902-ben kötöttek házasságot, s egy gyermekük született. Árpád fiuk az elemi iskolát Kabán, középiskolai tanulmányait – egyházi ösztöndíjjal – Kisvárdán, a Bessenyei György Reálgimnáziumban végezte. Tanulmányait Budapesten a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta. A Fehér Kereszt Gyermekkórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályán már az egyetem alatt elkötelezte magát a gyermekek gyógyítása mellett. Orvosi diplomáját 1928 márciusában vette át. Ezután díjtalan gyakornokként először a fővárosi gyermekkórházban, majd 1931-től a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Gyermekklinikáján dolgozott. Pécsett az iskolaorvosi és egészségtanári tanfolyamot is elvégezte. A klinikán 1934 februárjában díjtalan tanársegéddé nevezték ki, s még abban az évben a szakorvosi vizsgát is letette.

Sziklay doktor és családja

Egerbe 1934-ben költözött és a Széchenyi út 9. szám alatt magánpraxist kezdett, majd decemberben sikeres pályázat útján elnyerte az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap (OTBA) egri körzeti orvosi állását. Eger lakói rövid idő alatt megkedvelték, befogadták. A Tankerületi Főigazgatóságtól 1936-ban iskolaorvosi megbízást kapott, így a Dobó István Gimnázium tiszteletdíjas orvosa lett és az Irgalmas Kórházban is dolgozott.

Az egri Bánhidy Évával 1938-ban kötöttek házasságot. A fiatalok a dr. Nagy János utca 10. szám alatt találtak otthonra, ahol öt gyermeküket nevelték: Éva, Árpád, Levente, Attila, Ákos.

Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Gyermekklinika, Pécs (130-as évek) Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Sziklay Árpádot 1940 elején katonai szolgálatra hívták be a miskolci helyőrségi kórházba. Amikor hazajöhetett, iskolaorvosi teendőit folytatta és egészségtant tanított a Dobó István Gimnáziumban, a Ciszterci Rend Szent Bernát Gimnáziumában és az Állami Polgári Iskolában. 1942 tavaszán ismét behívták, és felettesei javaslatára Budapesten közegészség- és járványtani vizsgát tett. Decemberben őt is kivezényelték az orosz frontra. 1943 áprilisában megszületett Levente fia, így szabadságot kapott. Szerencséjére azonnal hazaindult, mert másnap az egész zászlóalja megsemmisült.

Az egri gettóban, 1944-ben ő volt az egyetlen orvos, aki önként és rendszeresen kezelte a zsidó gyerekeket.

A háború után Egerben folytatta mind az OTBA, mind a magánrendeléseit. Ellátta iskolaorvosi teendőit, s mivel a kórházi osztályát megszüntették, elvállalta a tankerület felügyelőség orvosi kinevezését. Ez utóbbi állása 1949-ben, az egészségügy államosításakor megszűnt, így körzeti iskolaorvosként folytatta munkáját. Tudása, tapasztalata alapján sokkal többet érdemelt volna! Tudományos karrierje vallásossága, emberi tartása miatt az 1950-es években megtört. Szakmai körökben szinte irigyelték, hogy mennyire szeretik kis betegei s azok hálás szülei. Történetek tucatjait emlegetik még napjainkban is, hogy kiváló diagnosztaként, empatikus orvosként hány gyermeket mentett meg. Legendás volt az is, hogy nem használt sztetoszkópot, hanem a fülére hallgatott. A szülők szerették és érezték, hogy bízhatnak benne.

Sziklay doktor a házuk előtt szivarra gyújt

Szaktudását folyamatosan fejlesztette. Gyakran lehetett látni, amikor magyar és idegen nyelvű szakmai folyóiratokkal kezében hazafelé tartott.

Messze megelőzte a korát. Nála az édesanyáknak kisbabájuk fejlődéséről naplót kellett vezetniük, ami akkor újszerű volt. A szelíd gyógymód híveként saját receptjeit használta, antibiotikumot csak akkor írt fel, ha elkerülhetetlen volt. A családok személyében nemcsak gyermekorvost, hanem kiváló háziorvost is nyertek.

Megtiszteltetés volt számára, hogy 1942-ben az Alsó-Károlyváros fertálymesterévé választották.

Bár hivatalos elismerést nem kapott, de kis betegei és szüleik szeretete kárpótolta. Rendelőjének falát beborították a gyógyult gyermekek fényképei. Csak a munkájának és a családjának élt.

Nem volt könnyű élete. Elfáradt. 1974 júliusában nyugdíjazását kérte. A szíve vitte el 1976. július 28-án. Családja, barátai, tisztelői és az egykori betegek százai búcsúztatták az egri Hatvani-temetőben. A helyi napilap nekrológjában így emlékezett meg róla: „Esernyős, szivaros megjelenése valami nagy-nagy nyugalmat és optimizmust sugárzott: ő volt az igazi, a már szinte mitologikusnak tűnő Doktor Bácsi… ”

Lakóházának falán 1994-ben az Egri Városvédő Egylet emléktáblát állított.

Sziklay doktort személyesen is volt szerencsém ismerni, hiszen szájában az elmaradhatatlan szivarral gyakran beszélgettünk a megyei könyvtárban, az utcán. Halálával egy kitűnő orvost, nagyszerű embert veszítettünk!


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„Jégvirág, jégvirág,

ne szépítsd nekem a világot,

úgyis rád lehelek,

s ha belepusztulsz is: kilátok!”

(Jégvirág)

Utassy József Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító 1941. március 23-án született Ózdon. A család Bükkszenterzsébeten élt. Édesapja, Utassy József az ózdi vasgyárban, dolgozott. A II. világháborúban SAS-behívót kapott, bevonult s az ott szerzett sérülésébe belehalt. Apja korai elvesztése örök fájdalom maradt. Édesanyja, Kiss Margit Kovách Ferenc cipész társa lett. Középiskolába 1955 és 1959 között az egri Dobó István Gimnáziumba járt. Osztályfőnöke, Radich Jolán hamar felfigyelt kiemelkedő képességű tanítványára. Egerben az 1956-os forradalom idején Utassy részt vett a tüntetéseken, emiatt tanulmányai csaknem veszélybe kerültek. A lángoló tekintetű fiatalember Egerben találkozott a szerelemmel, és a versírással is itt kezdett rendszeresen foglalkozni.

Tablókép (1959)

Az ELTE magyar–orosz szakára helyhiány miatt nem vették fel. Először Pétervásárán az OTP-ben dolgozott, majd a Járási Művelődési Ház művészeti előadója volt. Az egyetemen 1961-ben magyar–népművelés szakon kezdett. Budapestet nagyon szerette, mert a kulturális események kimeríthetetlen tárházára és barátokra lelt. A rövidesen megalakult Kilencek költőcsoportnak, – amely hamarosan országos hírnévre tett szert – meghatározó tagja lett. Önként alakult a csoport, és egymás verseit keményen megbírálták. A tagok – Győri László, Kiss Benedek, Konc (később Konczek) József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Molnár (később Péntek) Imre, Rózsa Endre, Utassy József. – életre szóló szövetséget kötöttek. Az 1965-ben elkészült Elérhetetlen föld című antológiájukat a kiadók elutasították, de a szerencse melléjük szegődött. Darvas József, a Magyar Írószövetség elnöke támogatta őket. A kötet 1969-ben az írószövetség KISZ-szervezetének kiadványaként jelent meg, és hetek alatt elfogyott. A szerzők verseikben nemzedékük közérzetét, „társadalomjobbító vágyát” fejezték ki. Utassy Zúg Március című emblematikus költeménye pedig jelképe lett a bátor kiállásnak, a társadalom visszásságai ellen.

Utassy József az egyetemet 1967-ben fejezte csak be, mivel nem látogatta rendszeresen az órákat, eltanácsolták. Fél évig a Borsodnádasdi Lemezgyárban dolgozott. A diploma megszerzése után rövid ideig könyvtáros, majd kollégiumi nevelőtanár, 1972-től pedig szellemi szabadfoglalkozású lett, a művészélet minden nehézségével. Első önálló kötete Tüzem, lobogóm! címmel 1969-ben jelent, s a kritika erősen felfigyelt rá.

Horváth Erzsébet bölcsészhallgatóban szerető társa lelt, akivel 1968-ban házasságot kötött. Zsóka jóban, rosszban mellette állt, és férje elhunyta után példaértékűen ápolja emlékét. Tragikus, hogy József fiuk (1969–1989) Csernobil első áldozatai közé tartozott.

Író-olvasó találkozón, Cs. Varga Istvánnal (Pétervására, 1987)

Hosszantartó, súlyos betegsége után 2005-ben Zalába, felesége szülőföldjére költöztek. Rédicsen a szerető család körében ismét alkotott. Farkasordító címmel új kötete és versválogatása jelent meg Ezüst rablánc címmel.

Utassy József 2010. augusztus 27-én hunyt el Zalaegerszegen. Rédics község temetőjében  szeptember 12-én helyezték örök nyugalomra – fia mellé. Síremlékét Mihályi Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész készítette.

„Már életében oly nagy a róla szóló szakirodalom jegyzéke, mint a klasszikusoké, megkapott minden jelentősebb díjat, amelyet költő valaha is kaphat hazánkban, barátok közt nőtt költővé, a híresen összetartó, utóbb 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és 2009-ben a Bethlen Gábor-díjjal is egybefogott Kilencek (az Elérhetetlen Föld antológia költői) csoportjának tagja – mégis verseiben az egyedül maradt ember hangja kiált, vitatkozik, vacog és nagy ritkán derül… Ha volt ember kortársaim között, aki sokat szenvedett, akkor ő az.”– írta róla Kabdebó Lóránt.

Felesége az első általa szerkesztett emlékkötettel (Dalba fog az ember, 2011)

Való igaz, hogy munkásságát a fentieken kívül is számos díjjal ismerték el: József Attila-díj (1978); Déry Tibor-díj (1989, 1996); Tiszatáj-díj (1996); Pro Literatura-díj (1997); Balassi Bálint-emlékkard (2001); Kulturális Örökség Nagydíja (2003); Kossuth-díj (2008). A Magyar Művészeti Akadémia 2002-ben, a Digitális Irodalmi Akadémia 2005-ben választotta tagjai sorába.

Kiss Benedek a pályatárs, a régi jó barát így emlékezik rá: „Csodáltam munkaerkölcsét, fegyelmét, szigorúságát, amit azok, akik felületesen ismerték, talán el sem tudtak képzelni. Egész élete a vers és a versért volt, ez mindennél fontosabb volt számára. Ahogy a kollégiumban, otthon is hajnalokig dolgozott, egy versszakon, egy soron, de akár egy szón is órákon át tépelődött.”

Emlékezzünk mi is! Ne feledjük, hogy ez a zseniális költő élete meghatározó négy évét Egerben töltötte, és itt kezdte bontogatni szárnyait. Miért hiányzik az emléktáblája egykori iskolája faláról? Hiszem, hogy a hála érzése nem halt ki az egriek szívéből!


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„A sport megtanít becsületesen győzni
vagy emelt fővel veszíteni.
A sport tehát mindenre megtanít. ”

(Ernest Hemingway)

Julow Katalin középiskolai tanár, főiskolai docens Debrecenben született 1915. január 8-án. Édesapja dr. Julow Viktor jogász, német gyökerekkel rendelkező nagypolgári család leszármazottja, megyei kamarai alkalmazott volt. Édesanyja, Oláh Mária erdélyi családból származó hivatalnok leánya. Mindkét gyermekük pedagógus lett. Katalin a sporttal, Viktor (1919–1982) az irodalommal jegyezte el magát. Neves irodalomtörténész, egyetemi tanár lett.

Julow Katalin a középiskolát a Debreceni Református Dóczi Leánynevelő Intézetben végezte, ahol 1933-ban kitüntetéssel érettségizett. A Testnevelési Főiskolán 1937-ben szerzett diplomát, amikor még az intézménynek alig volt női hallgatója. Első munkahelye a Dóczi Tanítóképző Intézet, ahol 1937-től 1941-ig tanított. Kiváló munkája elismeréseként Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyék szakfelügyelőjévé nevezték ki, majd két évig függetlenített tanulmányi felügyelő lett.

Dr. Kalmár Lajos (1910–1952) református lelkésszel 1938-ban kötött házasságot. Férje 1936-tól két évig a Soli Deo Gloria országos szervezet főtitkára volt. Később tábori lelkész, majd 1948–1950 között Debrecenben a Széchenyi kerti Református Egyházközség alapító lelkésze lett. Egy koncepciós perrel összefüggésben letartóztatták, lelkileg tönkrement, fiatalon elhunyt. Felesége özvegyen három gyermeket nevelt fel: Katalin (1940) díszlet- és jelmeztervező, Péter (1941–2016) mérnök, Gábor (1943) üzemmérnök lett.

Főiskolai kitüntetés (1968)

Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1948 szeptemberében Némedi Lajost bízta meg azzal, hogy Debrecenben szervezzen szovjet mintára egy állami pedagógiai főiskolát, amelyet egy év múlva, 1949 őszén Egerbe költöztettek a Líceum épületébe. Némedi érdeme, hogy sikerült egy olyan tanári gárdát kialakítania az ország különböző iskoláiból, amely példaképül szolgálhatott a többi pedagógiai főiskola számára is. Az első tanári testület tagja volt dr. Kalmár Lajosné is, aki docensi beosztásban munkáját teljes odaadással végezte. A kezdetektől testnevelés-elméletet, módszertant, sporttörténetet, tornát, elsősorban művészi tornát és röplabdát oktatott. Az 1960-as években néptáncot is tanított, koreográfiákat készített.

Az intézményben a testnevelés szakképzés 1957-ben megszűnt. Kalmárné megbízott tanszékvezető lett, s egy beosztott kartársával az általános testnevelésórákat tartották. A főiskolán 1959-ben bevezették a négyéves, háromszakos képzést. A Testnevelés Tanszék vezetésével Bély Miklóst bízták meg. Kalmárné ismét beosztott pedagógus lett 1970-ig, nyugdíjazásáig, ami egyáltalán nem bántotta. Szerette a hivatását, a diákokat. Visszaemlékezésében némi szomorúsággal mégis ezt írja: „de már az én azelőtti lendületemnek, a főiskola iránti lelkes érdeklődésemnek vége.”

Kollégái szerették, és a hallgatók körében rendkívüli népszerűségnek örvendett. Egyikük így emlékszik rá: „Kati néni testnevelést tanított nekünk, negyedéves korunkban pedig testnevelés-elméletet és szakmódszertant. Elméleti órái magas szintű tudást, nagyfokú pedagógiai felkészültséget és bámulatos nyelvi kulturáltságot tanúsítottak. Személyes varázsát fokozta különleges szépsége és megjelenésének finom eleganciája. A tornatermi órákon is elegáns volt hosszú fekete nadrágjában és hófehér blúzában. A tornaórák kötetlen formájában is fegyelmezett munkát várt el. Szakmailag kifogástalanul felépített órákat tartott.”

Vizsgáztatás közben (1962)

Egerben Kalmárnét tekinthetjük a művészi torna megalapozójának. (A művészi torna oktatásának módszere az általános iskolai testnevelésben címmel 1968-ban cikket is publikált a Módszertani Közleményekben.) Felismerte, hogy ez a sportág a nők számára ideális, és javasolta, hogy alapítsanak a városban egy szakosztályt a sportág népszerűsítésére. A város első modern gimnasztikai egyesülete 1968-ban alakult meg Kelemen Márta, a színház szólótáncosa vezetésével, aki rendelkezett a sportág edzői minősítésével, és tanítványaival az ország egyik legsikeresebb egyesületét hozta létre.

Dr. Kalmár Lajosné pedagógiai munkásságáért számos elismerésben részesült. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója címmel 1964-ben tüntették ki. Később megkapta a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát, de legjobban mégis az Eger városától kapott kitüntetésnek örült. Aranydiplomáját 1987-ben vette át a Testnevelési Főiskolán. Nyugdíjazása után szabadidejét családjára fordította. Nagyon szeretett Egerben élni, s a város lakói is befogadták.

Egerben hunyt el 1996. február 17-én. Végakaratának megfelelően hamvait a Rákospalotai temető szóróparcellájában búcsúztatták el. Gyermekei, nyolc unokája és négy dédunokája szeretettel ápolják emlékét. Szelleme, példamutató embersége bennük és tanítványaiban tovább él.


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy minél többek számára megnyíljanak.”
(Kodály Zoltán)

A 20. századi Eger zenei, kulturális életében meghatározó szerepet töltött be ez a kivételes házaspár.

Fógel Elemér Kolozsvárott született 1896. december 17-én. Hatéves volt, amikor a család Egerbe költözött. Édesapjának, Fógel Antalnak textilüzlete volt. Édesanyja, Demuth Laura három fiukat nevelte: Zoltánt, Elemért és Antalt. Elemér a Ciszterci Rend Egri Katolikus Főgimnáziumában tanult, s osztálya 1914-ben „hadiérettségit” tett, mert azonnal kivezényelték őket a frontra. A háború után Budapesten beiratkozott a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett. Ezzel párhuzamosan zenei tanulmányokat folytatott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián, gordonka szakon. Tanulmányai befejezése után visszatért Egerbe, és édesapjának segített az üzletben.

Itt ismerkedett meg Kaufmann Emmával, akivel 1925-ben Egerben kötöttek házasságot.

Fógel Elemért 1926-ban az Eger Városi Vízműnél mérnökként alkalmazták. Feladata volt, hogy felmérje az Eger alatt húzódó pincerendszert, megtervezze a város víz- és csatornahálózatát, valamint a munkálatokat irányítsa. Az akkor épült víztisztító-berendezést sokan kétkedve fogadták. Az avatáson Fógel meggyőzte a kétkedőket, mert ivott a kristálytiszta vízből. Megindult a városban a folyóvíz-szolgáltatás.

A II. világháború idején azonnal behívták katonának, de itthon is nagy szükség lett volna rá.  Ő volt Eger légvédelmi parancsnoka és a vízművet ért háborús károk helyreállítását irányította. A város vezetősége kijárta a Slavonice Katonai Parancsnokságnál, hogy hazairányítsák Egerbe. Amikor a tábori csendőrök el akarták hurcolni a vízművek dolgozóit kényszermunkára, Fógel a csendőrszázadosnál kiharcolta, hogy a gépüzemek munkásait mentesítsék a bevonulási kötelezettség alól. Cserébe el kellett volna árulnia, hogy Eger alatt hol helyezkednek el a földalatti folyosók. Mivel ezt nem tette meg, kis híján főbelőtték.

Fógel megszervezte a város víz- és villanyellátását, és az általa szervezett őrséggel megmentették az üzem gépeit a felrobbantástól. 1944. november 18-án, amikor kivonultak a németek Egerből, magukkal hurcolták őt is. Szovjet hadifogságba került, ahonnan 1947 júliusában került haza, testsúlyának felére fogyva.

Állását elfoglalták, de hűséges munkásai elérték, hogy visszakapja főmérnöki beosztását. Eger lakóinak bizalmát is élvezte. 1941-ben a Csákó városnegyed fertálymesterévé választották.

Fógel Elemér 1967. június 22-én hunyt el. A Fájdalmas Anya (Hatvani) temető családi sírjában nyugszik szüleivel és feleségével együtt.

Fógelné Kaufmann Emma Erdélyben született, Nagyköveres községben 1897. június 16-án. Édesapja, Kaufmann Teodor sváb származású hivatalnok, édesanyja Klinkowsky Anna pedig lengyel származású volt. Emma hamar árvaságra jutott, s anyai nagynénje nevelte. Temesvárott kezdett hegedülni, és tanára biztatására ment a Magyar Királyi Zeneakadémiára.

Amikor Gáspárdy Katinka zeneiskolájának szüksége volt hegedűtanárra, személyesen utazott Budapestre. Az Akadémián a frissen végzettek közül Kaufmann Emma művésztanárt ajánlották, aki Okleveles Énektanítói képesítést is szerzett. Gáspárdy magával hozta Egerbe, és szinte lányaként gondoskodott róla. Kiházasította, megszervezte az eljegyzési vacsorát, az esküvőt, és stafírunggal is ellátta.

Az ifjú tanárnő sok hangversenyen fellépett, s az egriek hamar megszerették. A szimfonikus zenekar hangversenymesterének is felkérték, ahol megismerkedett Fógel Elemérrel. 1925-ben kötöttek házasságot. Judit (1936–2021) lányuk szintén a zenetanári pályát választotta.

Az 1920-as évek elején megalakították a Kaufmann–Fógel vonósnégyest, amelynek tagjai a szimfonikus zenekarban is játszottak: Kaufmann Emma I. hegedű, Stocker István II. hegedű, dr. Límann Emil brácsa, Fógel Elemér cselló. Sokfelé jártak hangversenyezni az országban, mert hamar elterjedt hírük a zenekedvelők körében. Egerben lassan nélkülözhetetlenekké váltak, szinte minden jótékony célú műsorban szerepeltek.

Fógelné az államosításig délelőtt az Angolkisasszonyoknál, délután a Gáspárdy zenedében tanított, este zenekari próbákon vett részt, maradék idejében pedig gyakorolt, szóló hangversenyeire készült.

Több növendéke végezte el a Zeneakadémiát, közülük a legismertebb Kroó György, aki a 20. századi magyar zenekritika- és zenetörténet-írás meghatározó alakja.

Egerben az 1930-as években a szülők aláírásokat gyűjtöttek egy zeneiskola felállítására. Így 1935 szeptemberében megnyílt a Dobó tér 9. számú ház első emeletén az államilag engedélyezett és a város által segélyezett Magán-zeneiskola. Igazgató és hegedűtanár Fógelné Kaufmann Emma, tiszteletbeli igazgató és zongoratanár Gáspárdy Katinka, II. zongoratanár Gyárfásné Huberth Jolán, zeneelmélet-tanár Szalay Lajos orgonaművész volt. Bár az iskola kisebb-nagyobb problémákkal küzdött – a háború idején is csak néhány hónapig szünetelt –, 1950-ben mégis bezárták.

Fógelné hosszas közbenjárására 1953-ban a Panakoszta-házban megkezdte működését az Állami Zeneiskola, amelynek első igazgatója lett. (A szépen felújított épület napjainkban is a Farkas Ferenc Zeneiskola otthona.) Évente többször tartottak tanári és növendékhangversenyeket. Fógelné szervezett egy gyerekzenekart is, amelynek akkora sikere volt, hogy nem győzték a meghívásokat teljesíteni.

A város szeretett Emmi nénije nyugalomba vonulása után is bejárt tanítani, amíg fizikai ereje engedte. 1973 novemberében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola az 50 éves kimagasló szakmai tevékenységét díszoklevéllel ismerte el.

Fógelné Kaufmann Emma 1976. március 15-én örökre elaludt. Szeretett férje mellett nyugszik a Hatvani temetőben.


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„Szolgálatára embernek, világnak,

Nagy Istenemnek, kicsike hazámnak.”

(Sík Sándor)

Bartakovics Béla (Vasárnapi Újság, 1858)

Kissaponyi Bartakovics Béla egri érsek, örökös főispán 1792. április 5-én született Felsőelefánton. Apja Bartakovics Ferenc, Nyitra megye főbírája volt, aki 1805–1807 között követként képviselte megyéjét az országgyűlésben. Anyját, Almásy Ágnest (1762-1794) korán elvesztette. Tanulmányait Nyitrán, Pozsonyban és Nagyszombatban végezte, majd a bécsi Pázmáneumban (Collegium Pazmanianum) teológiát hallgatott. A pesti egyetemen 1815-ben egyháztörténetből szigorlati vizsgát tett. Ugyanazon év április 15-én szentelték áldozópappá.

Néhány évig káplán volt Sellyén és Muzslán, majd 1817-ben a nagyszombati egyházmegye érsekségének adminisztrációjába került, ahol „szelídségével, emberszeretetével, igazságosságával az alatta levő papság tiszteletét és szeretetét” elnyerte. Rudnay Sándor hercegprímás 1820-ban Esztergomba helyezte érseki levéltárosnak. Ezt követően 1825-ben prímási titkár, 1830-ban udvari kanonok lett. A prímás 1831-ben a nagyszombati érseki helynökség vezetésével bízta meg. Érdemeit 1835-ben a honti főesperesi cím, 1844-ben pedig a címzetes püspöki cím adományozásával ismerte el. Az utóbbi évben az uralkodó rozsnyói megyéspüspöknek nevezte ki.

1850-ben elnyerte az egri érseki széket, amely a valóságos, belső titkos tanácsosi címmel is járt. Beiktatására 1851. január 19-én került sor. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni időszak az osztrák uralom miatt mind a nemzet, mind az egyház számára rendkívül nehéz volt.

Portréja az Egri Hittudományi Főiskolán

Elkötelezettsége a magyar nyelv hivatalos nyelvként történő elfogadtatásában példaértékű, amelynek fontos szerepe volt abban, hogy a Magyar Tudós Társaság – a Magyar Tudományos Akadémia jogelődje – 1853. március 13-án igazgatósági tagjának választotta.

Bartakovics Béla a tudomány, az oktatás és a kultúra elkötelezett híve volt. Felsorolni is nehéz, hogy mi mindent tett hazájáért, egyházáért, Eger városáért:

  • Nevéhez kötődik az Egri Érseki Líceum Múzeumának megalakítása.
  • A plébániákról begyűjtette a régi könyveket, iratokat, amelyeket a Főegyházmegyei Könyvtárban megőriztek. A könyvtárat saját könyveivel és újak vásárlásával gyarapította.
  • Megszerezte Mikes Kelemen Törökországi leveleit, amelynek címlapján kézírásával ez olvasható: „Toldy Ferencz Urtól megszerezte 1867. Bartakovics Albert Érsek.”
  • Létrehozta az Egyházmegyei Tanoda Hivatalt (1851).
  • Egerbe 1852-ben letelepítette az angolkisasszonyok rendjét, és leánynevelő intézetet alapított.
  • A ciszterci főgimnáziumnak kiharcolta a nyolcosztályos gimnáziumi osztályt.
  • Intézkedéseivel támogatta az egri érsekség területén több népiskola, valamint egyházi és szociális intézmény létrehozását.
  • Felkérésére Tárkányi Béla elkészítette a Káldi Biblia korszerűsített változatát, amelyet IX. Pius pápa is elismert.
  • Saját költségén számos jelentős tudományos és szépirodalmi munkát adatott ki.
  • A főpásztor 1854-ben megegyezést kötött a várossal, amelynek értelmében megszűnt a kettős földesuraság. December 10-én Bartakovics Béla érsek az Egri Érsekség, Lévay Sándor nagyprépost, az Egri Főkáptalan és Bernett Ferenc polgármester Eger részéről megkötötte az „örökös” egyességet. Az érsek Eger javára lemondott a kilencedről és a város tulajdonába adta több száz hold földjét is.
  • Az Egri Katolikus Legényegylet ügyét kezdettől fogva felkarolta, nagyvonalú segítségével 1860-ban megoldódott a székház ügye.
  • Az Egri Érseki Jogakadémiát 1861-ben újraindította, ahol kötelező diszciplína volt a katolikus kánonjog.
  • Egyházmegyéjében számos plébániát, templomot építtetett. Intézkedett a papi nyugdíjazás kérdésében. Egységesítette a templomi vagyon kezelését. Elrendelte a templomok és a plébániák tűzkár elleni biztosítását.
  • „…soha szünetelni nem tudó jótékonysága Egert olly alapitványokkal és intézetekkel látta el, mellyek az emberiség legszentebb érdekeit mozditják elő.”
  • Támogatta a tudományt, a művészetet, az irodalmat, a könyvkiadást. Hatalmas összeget adott a Magyar Tudományos Akadémiának és a Magyar Nemzeti Színháznak.

Saját kezűleg írt testamentumát a következő mondatokkal zárta: „Ember voltam, sokat hibáztam; kiket szándékom ellen is megbántottam, engedjék meg gyarlóságomnak. Könyörögjenek érettem legalább barátaim és jóakaróim!”

Emlékérem pappá szentelésének 50. évfordulóján (forrás: Manda)

Bartakovics Béla életének 83. évében, 1873. május 30-án hunyt el. Gyászszertartására Egerben június 4-én került sor. Végakaratának megfelelően Alsóelefánton temették el.

Eger városa szívén viseli emlékének ápolását. Rendszerváltáskor a belvárosban utcát neveztek el róla. Halálának 140. évfordulóján (2013) az Egri Országzászló és Emlékhely Bizottság névtáblát avatott a tiszteletére. A Megyei Művelődési Központ – amely az egykori legényegylet helyén található – 2005-ben felvette a nevét. Az intézmény 2008-tól az Egri Kulturális és Művészeti Központ Bartakovics Béla Közösségi Házaként működik.


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„Apuról nem tudunk semmit. Anyu egyszer kap egy csomagot. Apu gyűrűje, hosszú nadrágja és véres inge volt benne. Semmi szöveg, azt hittük, hogy kivégezték.”
(Ifj. Törös Károly naplójából)

Az 1956-os egri események egyik fő szervezője Törös Károly főiskolai adjunktus volt. Debrecenben született 1913. május 27-én. Tanító édesapját Törös Károlynak, édesanyját Beregböszörményi Bugyi Olgának hívták. Szülei válása után, négyéves korától anya nélkül nevelkedett. Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, majd a helybeli tanítóképzőben 1933-ban szerzett oklevelet. A Debreceni Tisza István Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán munkája mellett tanult.

1941-ben megnősült. Felesége Blumenfeld Judit (1919-2020), aki a Heves megyei lap, a Népújság kultúrrovatának munkatársa, majd vezetője volt. Házasságukból négy gyermek született: Károly (1942–), Attila (1944–), Judit (1950–), István (1953–).

Törös Károly 1945-től 1950-ig a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban tanított. Majd az Egri Állami Pedagógiai Főiskola Testnevelési Tanszékére került, ahol rövidesen adjunktus lett. Több szakkönyve látott napvilágot, amelyek közül a legjelentősebb A kézilabdázás alapismeretei (1952) című.

A főiskolán 1956. október 23. után bekapcsolódott a forradalom egri eseményeibe. Október 25-én délelőtt Némedi Lajos, a főiskola igazgatója az Érsekkertbe küldte, hogy a ledöntött szovjet katona szobránál összegyűlt tömeget csillapítsa le. Délután a bíróság előtti emlékművet is ledöntötték, ahol tüntetésre gyülekeztek. Mire a főiskolához értek, a számuk mintegy 1500 főre duzzadt. Ekkor hangszórón keresztül próbálták a tömeget megnyugtatni. „Bíró Lajos felhívta a tüntetés szervezőjét és az erkélyen beszédet mondott. A tömeg jó darabig ott volt, majd a Himnusz és a Szózat eléneklése után továbbmentek.”

Október 26-án a főiskolán megalakult a Város Védelmi Bizottmány, hogy „az esetleges rablást, fosztogatást megakadályozzák.” A főiskolások egy része fegyvert szerzett, és néhány óra leforgása alatt az intézmény vezetéséből kiszorították a Magyar Dolgozók Pártjának tagjait. Néhány tanár a diákság élére állt, és megalakította a Forradalmi Bizottságot, amelynek tagja volt Törös is. A Munkástanácsba november 17-én került be, rövidesen elnökké választották. November 18-án megszövegezték elvi állásfoglalásukat, amelynek végleges szövegét Törös és Balogh állította össze.

„Aztán mindennek vége. Aki tud, lelép”– írta naplójában a kamasz fiú, aki úszó volt. „Megjelenik két teherautó, hogy Gézát (Kádas Géza úszó, akivel egy házban laktak. Sz. K.) és minket családostól kivisznek Németországba. Apunak kézilabda válogatott kapitányságot ígérnek. Egyik sem ment.”

1957. február 27-én letartóztatták.„A földalatti börtönben voltam egy hétig majd összeszedtek minket és Kistarcsára vittek. Az átélt izgalmakat, kegyetlenkedést, éhezést, elhelyezést és egészségügyi ellátást nem írom le…”

Felesége november 4-ig forradalmi újságot szerkesztett Ózdon. Feketelistára került. Négy gyerekkel egyedül, állás nélkül maradt. Próbált elhelyezkedni, de a pártbizottságról mindig odaszóltak, elbocsátották. Az akkor kamasz Károly fia naplójából: ”Anyu németet tanít, sokan segítenek… Próbálok válogatott lenni, hogy Aput kihozzam a börtönből. Ez az egyetlen lehetőség. Kaptam kajapénzt. Ifjúsági bajnokságot nyertem.”

Törös Károly néhány hónap múlva Kistarcsán papírt és ceruzát kaphatott, s akkor írta meg a kézilabdáról szóló főiskolai jegyzetét. A táborban felkereste „a megyei ügyészség három embere, akik azt az ajánlatot tették, hogyha dr. Némedi Lajos igazgató ellen vallok, akkor másnap kiengednek, és mint ig. helyettes megyek haza.” Nemet mondott.

Az első tárgyaláson halálra ítélték, végül 1957. szeptember 14-én a bíróság hét hónapi börtönbüntetésre ítélte. Fellebbezését és perújítási kérelmét a Heves Megyei Főügyészség, majd a Legfőbb Ügyészség is elutasította.

A szabadulása utáni időszakról ezt írta: „Láttam, hogy tanári pályám derékba tört. Fél évig napszámos voltam a környékbeli szőlőkben. Így tudtam visszaszerezni lelki egyensúlyomat és keresethez jutni.” Nem tudott elhelyezkedni, de „egy sportbarátom Szamosi Gábor vette azt a bátorságot, hogy az Egri Útfenntartó Vállalatnál segédmunkásként alkalmazott, ugyanakkor az Épitők kézilabda csapatát is edzhettem.”

A család 1960-ban a fővárosba költözött, ahol Töröst a Szalámigyárban alkalmazták. Tekintélye volt a szakmában, de kézilabdatankönyveinek egy részét mégis álnéven kellett megjelentetnie. Tanítványaival való jó viszonya, vezetői kvalitásai, tudása miatt a sportban számítottak rá. 1960-tól 1972-ig a Ferencvárosi Torna Club, később a magyar úszó- és vízilabda-válogatott erőnléti edzői feladatát látta el. 1968-tól a budapesti Növényolajipari Technikum tanára, az 1970-es évek elejétől a Magyar Kézilabda Szövetség szakfelügyelője, később a Magyar Testnevelési és Sporthivatal (MTSH) módszertani osztályának az olimpiai sportért felelős munkatársa lett. A hetvenes évek közepétől a Magyar Sportlövő Szövetség, 1980-tól pedig az Atlétikai Szövetség alkalmazásában állt.

Törös Károly Budapesten hunyt el 1985-ben. A Farkasréti temetőben nyugszik.

Napjainkban is elgondolkodtatóak XII. Pius pápa 1956. november 5-én – a szovjet invázió másnapján – közzétett enciklikájának mondatai:„Kötelességünk diktálja, hogy felemeljük tiltakozó szavunkat és bánkódjunk a fájdalmas események felett, melyek keserű fájdalmat és méltatlankodást keltettek nemcsak a katolikus világban, hanem minden szabad nemzet körében. Fontolják meg végre azok, akiket felelősség terhelt azokért a gyászos eseményekért, hogy a népek igazi szabadságát sohasem lehet vérbe fojtani.”


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY

„Egy remek tanárral eltöltött egyetlen nap többet ér, mint ezerévnyi szorgalmas tanulás.” (Japán közmondás)

Irlanda Dezső középiskolai tanár 1932. február 29-én született Magyarcsanádon, szülei ötödik gyermekeként. Édesapja, id. Irlanda Dezső református lelkész, édesanyja Pap Sára tanítónő volt, aki hat gyermeküket nevelte. Dezső fiuk születése után nem sokkal felkérték a családfőt az öcsödi református gyülekezet lelkipásztorának.

Elemi iskoláit Öcsödön végezte, majd Debrecenbe került a Református Kollégium ösztöndíjasaként. Eleinte a családtól való elszakadás megpróbáltatásait a nővérei tudták csak enyhíteni, akik szintén Debrecenben tanultak a Teológiai Akadémián. Az érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre jelentkezett, ahol kémia-fizika szakos középiskolai tanári képesítést szerzett.

Az egyetemen ismerkedett meg Csomár Judit biológia-kémia szakos hallgatóval. Mindketten jól sportoltak, az ismerkedés is a kosárlabdapályán történt. Irlanda Dezső nem csak kosárlabdázott, hanem remekül kézilabdázott is, az egyetemen a vidékválogatottságig vitte.

A diploma megszerzése után édesapja református lelkészi munkája és a család elkötelezett vallásossága miatt nem kaphatott középiskolai állást, így Cserkeszőlőre került tanítani egy tanyára, ahol szinte minden tantárgyat oktatnia kellett. Később, hogy leendő felesége közelében lehessen, a káli iskolában vállalt állást, majd Egerben lett kollégiumi nevelőtanár. 1959-ben házasodtak össze. Két gyermekük született, Judit és Dezső. Az unokák – Judit, Dorottya, Bence Dezső és Balázs – érkezése sok örömet szerzett.

Pályája kiteljesedését jelentette, amikor 1962-ben a Gárdonyi Géza Gimnáziumba került, ahol kezdetben kémiát, fizikát, és matematikát tanított, majd 1965-től csak kémiát. Akkor már felesége is ott oktatott, aki a gimnázium biológia tagozata elindításának aktív részese volt. Irlanda Dezsőné Csomár Judit munkáját teljes odaadással végezte, szigorú, következetes, de emberséges tanár volt, akire tanítványai ma is szeretettel emlékeznek. Ungváron született 1935-ben, dr. Csomár Zoltán református lelkész és Záhorszky Judit tanítónő első gyermekeként. Két testvére született: Éva és Tibor. A családnak a II. világháború után menekülnie kellett a megszállt országrészből. Így kerültek Mátészalkára, ahol édesapja magyar-történelem-orosz szakos tanárként tudott elhelyezkedni a helyi gimnáziumban, amelynek később igazgatóhelyettese is lett. Judit az egyetemet kitüntetéssel végezte, majd a Gárdonyi Géza Gimnáziumba került, ahol nyugdíjazásáig tanított. Szerencsés találkozás volt az övék, mert nemcsak a magánéletben, hanem hivatásukban is egymás támaszai lehettek.

Irlanda tanár úr időközben részt vett az Egri Tanárképző Főiskola Kémia Tanszékének és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Kémia Tanszékének oktatómunkájában is.

1963-ban tehetséges, ifjú kollégáival együtt dolgozták ki a Gárdonyi Géza Gimnázium kémia-biológia tagozat, később a matematika-fizika tagozat működésének feltételeit. A diákok szakmai látókörének bővítésére több kollégája közreműködésével létrehoztak egy iskolai előadás-sorozatot, amelyre minden évben több alkalommal neves, szakmájukban már sikeres előadókat, egyetemi oktatókat hívtak. Rendszeresen visszajáró előadó volt többek között Nyilasi János, dr. Kőrös Endre, dr. Pais István és még sokan mások.

Az 1980-as években a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban tanító kolléganőjével, dr. Orosz Ernőnével könyvet írt Kémiai kísérletgyűjtemény a gimnázium I–III. osztálya számára címmel, amely a Tankönyvkiadónál számos kiadásban megjelent.

Tanári munkásságában mindig központi helyen szerepelt a diákok sokoldalú (nem kizárólag szaktudományos) nevelése és a tehetségek felkarolása, támogatása. Tanítványai rendszeresen szerepeltek a középiskolai kémiai verseny országos döntőjében, közülük sokan kiváló eredménnyel. A kémia szeretete, magával ragadó előadásmódja számos tanítványát terelte a tantárggyal kapcsolatos pálya felé.

Az 1980-as évek közepén javaslatára indították és szervezték meg a Hevesy György Országos Kémiaversenyt a 7. és 8. osztályos általános iskolások számára, amelyet azóta is évente megrendeznek.

A tanár úr kezdeményezésére a Magyar Kémikusok Egyesülete és a Magyar Természettudományi Társulat Kémia szakosztálya együttműködésével 1987-ben megalapították a Szent-Györgyi Albert-díjat és Emlékérmet, amellyel minden évben a kémiai diákolimpián jól szereplő tanulókat és felkészítő tanáraikat jutalmazzák.

1991-ben, a volt debreceni református kollégiumi osztálytársaival együtt létrehozták a Tanítványok a Diákokért Alapítványt, amellyel a határon túl élő tehetséges magyar gyerekek taníttatását segítik.

Irlanda Dezső tagja volt a Magyar Kémikusok Országos Egyesületének és a Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Kémiai Választmányának.

Munkásságát számos kitüntetés fémjelzi: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1972, 1977); Szent-Györgyi Albert-díj (1990); Bugát Pál Emlékérem (1993); Eger Kiváló Pedagógusa (1997). A Rátz Tanár Úr Életműdíjat, amellyel a reáloktatás kiváló pedagógusait ismerik el, 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia kupolatermében vehette át. Különösen fontos volt számára, hogy erre a díjra a tanítványok ajánlhatják tanáraikat.

Az oktatás mellett szerepet vállalt az első szabadon választott egri önkormányzat munkájában mint az oktatási bizottság vezetője 1990 és 1994 között. 1996-ban az újjáalakult Fertálymesteri Testület és az egri református gyülekezet presbiteri közössége is tagjai közé választotta.

Szabadidejében sokat sakkozott, kiváló kártyajátékos volt, elsősorban tarokkozni szeretett. Autodidaktaként megtanult zongorán és orgonán játszani, és örömmel vállalta az egri református gyülekezetben a kántori teendők ellátását. Feleségével sokat jártak színházba és koncertekre.

Irlanda Dezső 2013. június 21-én, türelemmel viselt, súlyos betegség után hunyt el. Egerben, a Kisasszony temetőben nyugszik.


dr. Szecskó Károly

 Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

 


SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY