VÁLTOZÓ CIKLUSOK, VÁLTOZATLAN SZEMÉLLYEL
Császár Zoltán (Egységben a Városért Egyesület), 1. választókerület

A 2019-es önkormányzati választás után elmondhatjuk, hogy Császár Zoltán az új testület doyenje, azaz rangidős tagja. Először még a „múlt évezredben”, az 1998-as  választások után lett tanácsnok, vagyis az 1. választókerület képviselője. Ez a hatodik megkezdett  ciklusa és immár több mint 21 éve munkálkodik a köz javáért. Ahogy fogalmazott, mindig a választók akaratából, nem kompenzációs listáról került be a képviselő-testületbe.

Korábban, az Egri Magazin 2011/2012-es számaiban indult egy sorozat „Körzetjáró” címmel. Akkor egy év munkával a hátuk mögött (2010. október 18-án volt az önkormányzati választás) nyilatkoztak terveikről és az addig megvalósult programokról a képviselők. Most inkább a bemutatás és a jövőbeni tervek felvázolása a cél. Sorozatunkat Császár Zol- tánnal, az 1. választókerület immár 1998 óta hivatalban levő tanácsnokával kezdjük.

„Nem a szél fújt be a közgyűlésbe!”

Tény, hogy Császár Zoltán megkerülhetetlen személyisége Eger 21. századi történetének, hiszen a választók akaratából 1998 óta tanácsnok a képviselőtestületben. A kezdetek valójában ennél régebbre nyúlnak vissza.

A képviselői munkám 1993-ban, még az egri főiskolán, mint a közalkalmazotti tanács választott tagja kezdődött.

Ennek a többéves tapasztalatnak a birtokában indultam 1998-ban az önkormányzati választáson képviselőjelöltként. Szeretem és tisztelem az embereket, Szolgálatként tekintem ezirányú munkámat. Célom, hogy egy szolidáris városban élve, egymásban a gondokkal küzdő embert látva békében éljünk egy szépülő városban. Most 2020-at írunk. Hat választást megnyerve, egy megszolgált bizalomra és becsületes munkára mondtak igent a választókerületben élők. Csakúgy, mint eddig, meghallgatom a körzetem lakóit és mindig személyesen is meggyőződöm a problémákról. Ahogy azt megszokhatták az emberek, határozottan képviselem a választókerületben lakók céljait minden nehézség ellenére. Nálam nincs bal vagy jobb oldal, csak olyan emberek, akik segítséget várnak. Vallom, hogy a választókerületi fejlesztések minden esetben a képviselő rátermettségén és tenni akarásán múlik. Én nem az a típus vagyok, aki elücsörög a közgyűlésen a laptopját nézegetve és a telefont nyomkodva, miközben központi irányításra, érzelemmentesen nyomogatom a szavazógombot. Mindenkor az igazságot képviselem.

A jövőre nézve is csak azt ígérhetem, hogy becsületesen munkálkodom és bátran kiállok a választókért.

2010 fontos év volt a helyi választókerületeket illetően, hiszen országosan, így Egerben is jelentősen átszabták azokat. Az 1. választókerület területe majdnem megduplázódott. A Hajdúhegy egy része is ide került. Ez több munkát is jelentett az elmúlt évekre.

A Hajdúhegy déli részének immár 10 éve vagyok a képviselője. Itt is elkezdődtek a járda- és útfelújítások. Lényegében 20 év lemaradását kell szisztematikus munkával pótolni. Az újjászületett Szépasszonyvölgy mellett idővel a Hajdúhegy területének körzetemhez tartozó része is infrastrukturális szempontból rendezetté válik. A Hatvani hóstya városhoz közeli részén a két legnagyobb lakótelep, a Szarvas Gábor, illetve a Koháry utcai is a beütemezett fejlesztés részei lesznek. Itt az a cél, hogy családbarátabb legyen ez a terület.

Az idei városi költségvetés még nem sok mozgásteret nyújt az új grémiumnak, beleértve a választókerületeket is. A képviselői keretnek (1,2 millió forint évente), illetve a képviselők közös fellépésének köszönhetően mégis milyen konkrét fejlesztéseket lát megvalósíthatónak az előttünk álló évben a saját választókerületében?

Az egyik legfontosabb ilyen program lehet az állandó helyi buszjárat kialakítása a Szépasszonyvölgybe. Ez nem csak választókerületi, hanem városi érdek is. Legutóbb,
2013-ban már volt egy próbálkozás az akkori Agria Volán részéről, de ez nem folytatódott. Naponta, megfelelő ütemezésben legalább tízszer kellene fordulnia a járatnak. Ezt a nagyobb programok esetén, igény szerint akár sűríteni is lehetne. A másik, amit már említettem, a rendelkezésre álló pénzügyi keret függvényében folytatni szeretném a hajdúhegyi fejlesztéseket is. A Hatvani kapu tér északi részén, az Államkincstár épülete előtt komoly parkfejlesztés történt az elmúlt évben. Ezt jó lenne dél felé, az 56-os és a Hatvanas ezred emlékmű felé is folytatni.

Az biztos, hogy kevesen ismerik úgy a városnak ezt a részét, az 1. választókerületet, mint Ön. A tanácsnok úr 6 ciklussal a háta mögött örökre beírta nevét Eger város közéletébe.

Egerben születtem, 31 éve ebben a körzetben élek és itt is végeztem iskoláimat. Nős vagyok, két felnőtt ember édesapja. Külön köszönetet szeretnék mondani feleségemnek, aki immár több mint 21 éven keresztül biztosítja azt a nyugodt családi hátteret, aminek köszönhetően komolyan tudom végezni képviselői munkámat. Ebben a munkában – és életemben is – József Attila szavait követem:
„Légy bátor és vidám, bizakodó és fegyelmezett! Tudja harcolni és építeni!
Tudj élni és szeretni az életet.”

 

NÉVJEGY

CSÁSZÁR ZOLTÁN (Eger, 1. választókerület)
SZERVEZET: Egységben a Városért Egyesület

TISZTSÉGEK:

  • a Szépasszonyvölgy ellenőrzési biztosa
  • a Városi Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tagja

SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Eger, 1953. január 8.

KÉPVISELŐSÉG: 1998-tól napjainkig, 6 ciklus

E-mail: Csaszar.Zoltan@ph.eger.hu

FOGADÓÓRA: Közgyűlési napok kivételével minden csütörtökön 16–17 óra között a Városházán


SZERZŐ: TURAY ZOLTÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT