„A tudós feladata a keresés, szüntelen kutatás. És ha talált valamit, ha felért egy csúcsra, akkor látja csak, milyen nagy terület nyúlik előtte, amely még teljesen ismeretlen, feltárásra, kutatásra vár.”
(Pheidiasz)
Csíkszentgyörgyi Mártonffy Károly földmérő mérnök Egerben született 1812. november 12-én. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező család tagjai közül édesapja Mártonffy Antal (1776–1842) Egerben ügyvédi tevékenységet folytatott 1805–1822 között. Édesanyja Szatmári Kenéz Borbála Túrkevén született (1785–1827), aki hat gyermekét nevelte: Antal, Károly, Lajos, Ignác, Borbála, Vilma. Antal leszármazottai – Mártonffy Dénes és családja – évtizedek óta Eger megbecsült polgárai.
A Csíkszentgyörgyi Mártonffy család címere függőlegesen kétfelé osztott pajzs. A jobb oldali vörös udvarban egyfejű fekete sas, kiterjesztett szárnyakkal látható, a baloldali kék udvarban vörös ruhás magyar vitéz áll, jobb kezében kivont kardot tart. A pajzs fölötti sisak koronájából könyökben meghajolt, nyíllal átlőtt kar látható, amely lefelé álló kivont kardot fog. A kétoldali foszladék színe: jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös.
Mártonffy Károly diplomáját a pesti Institut Geometricumban szerezte. Az 1840-es évektől Heves és Külső-Szolnok Vármegye almérnöke, később főmérnöke lett. Az 1848/49-es szabadságharc és forradalom idején egészségi állapota miatt nem lehetett nemzetőr. A közügyekben aktívan részt vett és számos tisztséget is ellátott. Egerben 1867-ben a mezei rendőri ügyekre alakult szakosztály elnöke lett. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1868-ban tartott egri vándorgyűlésén a gazdászati szakosztály elnökévé választották. A vándorgyűlés alkalmából megjelent kötetbe ő írta le a gazdászati, erdészeti és ipari viszonyokat. Tagja volt az Egri Kaszinó választmányának (1840-44, 1846-48, 1852, 1856-57). 1853-ban a Kaszinó egyik alelnöke, 1861-65-ben és 1868-ban pedig igazgatója volt.
Amikor 1865-ben felmerült Egerben egy múzeum létesítésének lehetősége Mártonffy Károly azonnal a jó ügy mellé állt. Az Eger című helyi lapban 1865 márciusában közzétette Ismét néhány szó múzeumunk ügyében című írását.
Mártonffy Károly életéről csak kevés adat áll rendelkezésre, de kiemelkedő szakirodalmi munkássága fennmaradt az utókor számára. A Magyarország és Erdély képekben című munkában több jelentős tanulmánya is megjelent, valamennyi Egerhez kapcsolódik. Az egri nép jelleme, viselete és szokásai című írásában a következőket jegyezte le: „A lakosság jellemét, szokásait illetőleg, az általában véve magyaros; a német eredetű polgárság is tökéletesen megmagyarosodott, annyira, hogy nagyrésze németül sem tud már ma beszélni, s a legtörzsökösebb magyarral is hazafiúi érzelemben is bátran mérkőzhetik. – Feltünő Eger lakóinál a város iránti hű vonzalom és előszeretet s az egri név becsületének fenntartása.”
Szintén ebben a kiadványban jelent meg Eger szőlőgazdászata című színvonalas tanulmánya, amelyben Mártonffy bizonyságot tesz arról, hogy a téma jeles ismerője. Ebben többek között a következőket írta: „Eger főgazdaságát a szőlőmívelés teszi. Lakosainak nagy része, az úgynevezett kapások, tisztán szőlőmívelés által keresett napszámjaikból élnek, alig találtatik Egerben tisztesebb rendű polgár, ki hivatala, vagy mestersége mellett szőlőt is ne míveltetne.”
Felhívta a figyelmet a társadalmi különbségekre is. Amíg a város lakosságának javarésze a szőlőmunkák utáni napszámból biztosítja megélhetését, addig mások számára a szőlőből származó jövedelem csak keresetük kiegészítésére szolgál. A kapásoknak apró szőlőparcelláik jövedelmét létfenntartásukhoz mások szőlőjében végzett napszámmal kellett kiegészíteniük. Az egriek jelentős részének létfontosságú volt a szőlőművelés. Akkor az uralkodó szőlőfajta a kadarka volt, hiszen az egriek körében elsősorban a vörösbor volt az elfogadott.
Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) a parasztgazdaságok rendezése tárgyában meghirdetett pályázatán az Utasítás a nép számára, miként kell a birtokot tagosításkor felosztani s abban minémű gazdasági rendszert követni? című tanulmányát megjelenésre méltónak ítélték, amely 1858-ban Egerben látott napvilágot.
Az 1850-es évek második felében számos cikke jelent meg az alábbi folyóiratokban: Borászati Füzetek. Borászati Lapok, Egri Pósta, Hon, Gazdasági Lapok, Kertész Gazda, Kerti Gazdaság, Nép Kertészete, Vasárnapi Ujság. A fenti lapokban aktuális témákról írt, amelyeknek napjainkban már a címe is különleges: Nézetek egy országos gyümölcsészeti intézet felállítása körül, Néhány szó a hernyókról, A gyümölcstenyésztés hasznos volta, A fákban élődő némely rovarok lárváinak elpusztíthatásáról, Kisérlet a gyümölcsészeti magyar műszavak megalapítása körül, stb.
Egerben 1853-ban az érsekségtől és a főkáptalantól megvásárolt, a város tulajdonába került földek, jogok részletes kimutatása is őt dicséri. A Fájdalmas Anya (Hatvani) temetővel átellenben lévő 1866-ban megvásárolt terület, temetővé alakításának tervét is elkészítette, amely a jelenlegi Grőber urnatemető.
Mártonffy Károly Egerben hunyt el 1869. augusztus 4-én, életének 57. évében. A Grőber temető családi sírjában nyugszik.
A Heves Megyei Földhivatal az 1990-es években, „Heves megye földügyéért” néven Mártonffy Károly-díjat alapított a neves földmérő előd emlékére.
Mártonffy-ház (1940-es évek)
Egerben a Rózsa Károly és a Barkóczy Ferenc utca sarkán áll az ún. Mártonffy-ház, amely 1782-től Hanyisz Miklós kőművesmester tulajdona volt. 1810-ben vásárolt meg Mártonffy Antal jogász, Mártonffy Károly édesapja. A ház generációkon keresztül a család otthona volt. Többek között itt élt Gárdonyi Géza orvosa, barátja, dr. Glósz Kálmán és családja, akinek felesége Mártonffy Margit volt.
Az épület a 2001-ben kezdődött felújítás során – amelyet a múlt értékeinek tiszteletben tartásával végeztek – ismét új életre kelt. A megszépült házban a Mártonffy szakrendelő 2003-ban nyitott meg, ahol 2016 őszéig működött.
Köszönetemet fejezem ki Bándy Béláné Mártonffy Zsuzsannának, aki segítséget nyújtott írásom még pontosabbá tételéhez.
dr. Szecskó Károly
Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.
SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY
