Június harmadik vasárnapján köszöntjük az édesapákat. A katolikus egyház Szent József napján, március 19-én ünnepli az apák napját, de világi eseményként Amerikából indult útjára, és Nixon elnök nyilvánította hivatalossá 1972-ben. Itthon 1994 óta ünnepeljük, s bár ez a kedves ünnep még gyerekcipőben jár, évről évre nő a népszerűsége. A szülői szerepek közül az apa szerepe is meghatározó, fontos, elengedhetetlen. Összeállításunkban apukák mesélnek e szerep élményeiről, szépségeiről, olykor nehézségeiről.

Tóth Levente, a TV Eger műsorvezetője, valamint az egri Gárdonyi Géza Színház művésze első gyermekét – ahogy ő fogalmazott – készen kapta, hiszen felesége egy hatéves kislány édesanyja volt házasságkötésük idején.

Hogyan élted meg a hirtelen jött apaságot?

Gitta ahhoz már nagy volt, hogy érzékelje a körülötte lévő dolgokat, ahhoz viszont még kicsi, hogy meg is értse azokat. Az ismerkedést igyekeztük fokozatossá tenni, szépen, lassan, időt adva egymásnak. Otthon abszolút saját gyermekként tekintettem rá, de nem akartam az apja lenni. Az alatt az egy-másfél év alatt, míg a húga meg nem született, volt időnk az összecsiszolódásra. Nekem sem volt egyszerű 32 évesen, voltak problémák, de mindent meg tudtunk oldani. Arra is mindig figyeltem, hogy Gittának az édesapjával jó kapcsolata maradjon. Hajnal lányom születése pedig különleges élmény volt. Akkor adatott meg mindaz, ami még Gittánál nem: ott lehettem a szülésnél, elvághattam a köldökzsinórt. Miután hazaértem, csak akkor döbbentem rá, az üres lakásban ülve egyedül, hogy nahát… Gyermekem született. Ekkor határoztam el: a két gyerek között számomra nem lesz különbség, és szerintem ezt tudom is tartani mind a mai napig. Ugyanazzal az értékrenddel neveltem őket, ugyanolyan szeretettel, figyelmességgel.

Milyen testvérek a lányok?

Nagyon jóban vannak, sokat beszélgetnek egymással. Egy példa mindent elmond: azért költöztünk ki panelből Andornaktályára, hogy mindenkinek legyen saját szobája, mégis három éven keresztül egy szobában aludtak.

Szigorú apa vagy?

Nem, inkább következetes. És úgy gondolom, nekünk az a dolgunk, hogy támaszuk legyünk, segítsük őket abban, amit el szeretnének érni. Mindig csak azt kértem, ha valamibe belefognak, az első nehézségek után ne adják fel, hanem harcoljanak tovább, éljenek a tehetségükkel.

Három nő vesz körül. Élvezed a helyzetet?

Nagyon… Nekem egy bátyám van, édesanyám három férfival volt körülvéve, ráadásul egyikünk sem könnyű személyiség. Szerintem nekem sokkal jobb dolgom van, kiélhetem a gondoskodói énemet, nagyon szeretek rájuk főzni, kiszolgálni őket. Ma már nehezen tudnám elképzelni, hogy fiam legyen. Szeretek közöttük férfi lenni. Abban bízom, hogy jó férfimintát mutattam a lányoknak. Ami gondot okoz, az az elindulás, ez krónikus betegség a hölgyeknél… Olykor az idegeimmel játszanak, de már elfogadtam (nevet). Tehetek mást?


Zentai László kommunikációs szakember és négy gyermek apukája. Szülőként fontosnak tartja, hogy nagyon sok odafigyelést, szeretet, gyengédséget kapjanak gyermekei, ugyanakkor az apa legyen iránymutató és határozott is, aki biztonságot nyújt, és akire a gyermekek büszkeséggel tekinthetnek.

Mindig ilyen nagy családra vágytál?

Igen, mi öten vagyunk testvérek, Rékáék hárman. Mielőtt még összeházasodtunk, játszottunk egyet: háromra ki kellett mondanunk, hány gyermeket szeretnénk. Mindketten egyszerre válaszoltuk: négyet. Az első babára viszonylag sokat kellett várnunk, mert majdnem hét éve voltunk már házasok, mire Emma megszületett. Apás szülés volt, és máig élesen él bennem az emlék, ahogy végigéltük, és elvághattam a köldökzsinórt. Épp téli olimpia volt, és amikor hajnalban hazaértem, a megnyitó ment a tévében. Hatalmas showműsor, ünnepi fények, zene, én pedig ott sírtam a tévé előtt… valahogy akkor tört fel bennem a szülés feszültsége, együtt azzal az örömteli tudattal, hogy apa lettem. Második gyermekünkre már nem kellett sokat várnunk, másfél év múlva megszületett Benedek, aki 9 éves, utána a most 4 éves Panna, és két évvel ezelőtt Zalán. Született még egy lányunk Benedek után, Johanna, de ő csak hat órát töltött velünk. Már a szülés elején kiderült egy vizsgálaton, hogy genetikai problémája van, de mi vállaltuk őt. Közösen harcoltuk meg ezt a feleségemmel, és készültünk arra, hogy ha betegen születik, azt is elfogadjuk, ha elveszítjük őt, abba is bele kell törődnünk. Úgy született meg, mint egy egészséges gyermek, kezünkben tarthattunk, elbúcsúzhattunk tőle… Panna vigasztalásként érkezett utána, ő egy nagyon különleges személyiség, de minden gyerekünket egy szuper kis egyéniségnek tartom.

Miket tartasz szem előtt a nevelésben?

Van néhány sarokpont, melyet tudatosan szem előtt tartok. Ilyen például a példamutatás, hogy ne csak a szavak szintjén akarjak hiteles lenni, hanem a gyakorlatban is. De ilyen a bocsánatkérés, a bátorítás, vagy a konfliktushelyzetek kezelése. A szeretetre, barátságra, egymás tiszteletére is nevelem őket, és sokat beszélgetünk a hit dolgairól, de ehhez nem kell tudatosnak lennem, ez ösztönösen jön, mint az is, hogy szeretem kifejezni az érzelmeimet akár szavakkal, vagy ölelléssel. Ez szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember jó apává váljon. Rékával egyetértünk a nevelési módszerekben, szövetségesek vagyunk a gyerekekért, de a gyerekek huncutságával szemben is.

Fontos, hogy milyen apakép alakul ki bennük rólad?

Nagyon. Hogy milyen apaként tekintenek rám, az egy tükör és igazodási pont is számomra. Baráti, őszinte kapcsolatra törekszem velük, de úgy, hogy megmaradjak édesapának is. Az édesapa egy nagyon kedves szó, nem a megközelíthetetlen apát jelenti, ugyanakkor fontos, hogy határozott legyek, megszabjam az irányokat, mert így érzik magukat biztonságban. Nem a mindenáron való barát, hanem a szerető apa szerepére vágyom.


Korsós Viktor fotós kislánya, Liza, másfél éves. A fiatal apuka rajongója gyermekének, úgy érzi, ebben a szerelemben könnyedén elgyengül, épp ezért a gyermeknevelésben egy dolgot lesz nehéz betartania: a következetességet.

Még friss emlékként élhet benned Liza születésének élménye. Fel tudod idézni, milyen érzések kavarogtak benned?

A nászúton fogant meg a kislányunk, és 2020. január végén született. Még ma is élénken él bennem, bizsergető az az emlék, amikor Judit elküldte az első ultrahangos fotót, vagy először hallottam Liza szívhangját. Császárral született, én foghattam kezembe először. Csodálatos, megható érzés volt. Lassan másfél éves a kislányunk, egy igazi nő, aki ha egy új hajcsatot kap, rohan a tükörhöz, nézegeti magát. Teljesen rabul ejtett, rajongok érte, meg tud venni egyetlen mozdulatával. A munkámból kifolyólag egyébként a sok családi és babafotózás miatt nem volt számomra idegen, hogyan bánjak egy kisbabával, hogyan fogjam meg, hogyan szóljak hozzá, de a saját gyermek, az teljesen más.

A korábbi generációkban még nem volt annyira elterjedt, hogy az apukák mindenből kivegyék a részüket, de mára az apai szerep sokat változott: ma már szinte minden édesapa igényli, hogy bevonják a baba gondozásába. Te is fontosnak tartod ezt?

Igen, és egyet is értek ezzel. A fürdetés kizárólag az én feladatom, ha a munkám engedi, de ugyanúgy elvégzek mindent, pelenkázás, etetés, stb… Próbálom levenni a terhet a feleségemről, de az éjszakai felébredést ráhagyom. Nagyon egyformán gondolkodunk a gyereknevelésről, az ösztöneinkre hallgatunk, illetve Judit tájékozódik internetről, szakirodalomból, ha valamiben elbizonytalanodnánk.

Sok babafotó készül?

Bármilyen furcsa, de inkább élvezni szeretném a vele töltött időt, az együttlétet, nem szeretnék akkor is kattintgatni, akkor is dolgozni, mikor együtt vagyunk. De persze, örömmel ragadunk meg egy-egy pillanatot, az étkező asztalon direkt van egy fényképező, amit akkor kapunk elő, ha valami aranyos mozzanatot, értékes pillanatot tudunk elkapni.

Terveztek kistestvért?

Most úgy gondoljuk, egyelőre nem szeretnénk több gyereket, Liza felnevelése, gondozása a legfontosabb számunkra. Ő pont a legjobbkor érkezett az életünkbe, így érezzük teljesnek a családunkat, de lehet, hogy épp Liza akar majd kistestvért, és akkor újra gondolkodunk erről, de addig így tökéletes, hármasban.


SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT