Aki újév napján lencsét eszik, egész évben gazdag lesz!

Hozzávalók 6 adaghoz

250 g lencse

100 g répa

100 g füstölt, főtt hús

50 g savanyú uborka

30 g sertészsír

30 g liszt

20 g hagyma (ha lehet póréhagyma)

1 db közepes fej hagyma (saslikhagyma)

2 liter húsleves, csontleves, bármilyen zöldségalaplé (1,5 liter főzéshez és kb. 0,5 liter a rántáshoz)

3 db babérlevél

5g piros paprika

1 evőkanál dijoni mustár

3 evőkanál savanyúságlé

30g vaj

A lencsét megmossuk és beáztatjuk kb. fél órára. Közben megmelegítjük az alaplevet. Bármilyen húsleves maradék megteszi, csak ne vízzel főzzük!

A lencsét, a babérlevelet és az egész hagymát egy nagyobb, szélesebb fenekű fazékba tesszük, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy egy vékony folyadékréteg legyen a lencse felett. (Ha a vízbe dugjuk a kis ujjunk, akkor az első percig kell érnie a folyadéknak) Majd elkezdjük főzni a lencsét.

Közben lencseméretű kockákra vágjuk a répát, a füstölt, főtt húst és az uborkát. Utóbbit vékonyan meg is hámozhatjuk. Egy töltött tojásba, szendvicskrémbe nyugodtan felhasználhatjuk a levágott részeket. Ezekkel a hozzávalókkal az ételünk gazdagabb lesz ízben, a formák egyezésével pedig mutatós is.

Folyamatosan ellenőrizzük, hogy a lencse fölött max. 0,5 cm folyadék legyen. Ha a lencse majdnem kész, akkor hozzáadjuk a kockákra vágott hozzávalókat. Lentebb vesszük a hőt alatta és szépen lassan készre főzzük.

Serpenyőben megolvasztjuk a sertészsírt és átfuttatjuk rajta a hagymát, majd a lisztet. Ráöntünk egy kevés folyadékot, majd megpaprikázzuk és elkeverjük benne a dijoni mustárt. Ezek után a megmaradt folyadékkal felöntjük, hogy főzelék sűrűségű legyen a rántás. Majd a már készre főtt lencséhez öntjük és forralunk rajta egyet.

Lezárjuk és vajat adunk hozzá, majd lefedve hagyjuk kb. 20 percig. Az edény fülét megragadva megmozgatjuk a lencsét. Megkóstoljuk és ha nem elég fanyar, akkor savanyúságlével ízesítsük tovább, hogy teltebb, gazdagabb ízeket kapjunk.

Pirított, főtt, füstölt hússzelettel és kovászos kenyérrel kínáljuk.

Jó étvágyat és Boldog Új Évet Kívánok!


SZERZŐ: SCROB ANDREA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT