Fenntartható, hulladékmentes vásárlás immár Egerben is!

Szeptember elsején nyitotta meg Kaplonyi Benjámin, fiatal vállalkozó StopCsomagolás! elnevezésű hulladékmentes vegyes kiskereskedését. Végre Egerben is környezettudatosan, csomagolás nélkül vásárolhatunk alapvető élelmiszereket! Benjámin miskolci származású, ám az egri Eszterházy Károly Egyetem turizmus-vendéglátás szakán tanul, és két éve itt is él.

Miként jött az ötlet és a lehetőség, hogy egy ilyen boltot nyisson ennyire fiatalon?

Az egyetemi tanulmányok alatt nagyon sokat tanultunk a környezetvédelemről, a hulladékgazdálkodásról és a fenntarthatóságról.  Ezek természetesen mindig is érdekeltek, és már egészen fiatalon is arra törekedtem, hogy a mindennapjaimban is megtegyem a környezetemért mindazt, amit csak lehet. Amikor tavasszal elkezdődött a karantén – ahogy sokaknak – hirtelen sok szabadidőm lett. Elkezdtem gondolkodni, és megszületett a döntés, hogy csinálok egy vállalkozást.

Mindezt teljesen egyedül találta ki és valósította meg?

Természetesen mindenben támogattak a közeli ismerősök, közöttük a lakótársam, Oláh Ádám, akivel közös albérletünkben is igyekszünk környezettudatosan élni. Ádám mind a tervezésnél, mind pedig kivitelezésnél sokat segített. Ezért úgy gondolom, hogy ez gyakorlatilag egy közös munka eredménye. Amikor tanakodtunk az üzlet profilján, először egy török kifőzde nyitását terveztük, hiszen akkor még az sem volt a városban. Ám időközben nyílt ilyen étterem, ezért ezt a tervet elvetettük. Tovább gondolkodtunk, és amikor egyszer csak a Facebook-on szembe jött velem egy poszt, amely a csomagolásmentes boltokról szólt, kezdett körvonalazódni egy ilyen profilú vegyeskereskedés nyitásának a gondolata.

Kaplonyi Benjámin

Kicsit sem félt? Milyen anyagi háttérrel indította a vállalkozást?

Természetesen volt kockázat ebben a projektben, de úgy gondolom, hogy a koromból adódik a merészség, hogy ebbe bele mertem vágni, és biztos vagyok abban, hogy a vállalkozásba fektetett pénz és energia meg fog térülni. Minimális tőkém volt, emellett kisebb megtakarításaim, valamint egy közeli barátom adott némi kölcsönt. Így indíthattam el a vállalkozást.

Milyen lépések következtek ezután?

Korábban is figyeltem és tanulmányoztam, hogy hol van ilyen jellegű üzlet, valamint azt, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie. Jó érzéssel töltött el, hogy úgy indítok egy vegyeskereskedést, hogy közben, amennyire csak lehet, védem a környezetemet. Majd ezt követően kezdtem el felmérni azt, hogy mennyire van igény Egerben egy ilyen típusú üzletre. Először csak a saját környezetemben kutakodtam, majd felvettem a kapcsolatot beszállítókkal és helyi, valamint környékbeli kistermelőkkel. Egerben végeztünk piackutatást egy rövid kérdőív formájában. Mindez visszaigazolta, hogy van érdeklődés egy ilyen típusú üzletre itt is. Az is megerősített, hogy országszerte már több ilyen vállalkozás működik, és van rá kereslet.  Szépen lassan összeállt, hogy milyen termékeket szeretnék forgalmazni, és milyen kistermelők termékeit szeretném értékesíteni. Nemrég tettem le az Élelmiszer- és vegyiáru eladó OKJ vizsgát, amely a tevékenység előfeltétele.

Hogy találta meg az üzlethelyiséget?

Nem volt sok lehetőség akkortájt, de a Szent János utcában éppen meghirdettek egy 25 négyzetméteres üzlethelyiséget bérlésre, amely fekvéséből adódóan is tökéletes választásnak bizonyult. A helység félkész állapotban volt, így nagyrészt magam alakíthattam ki a belső elrendezését, Ádám segítségével. Itt is elsődleges szempont volt, hogy környezetkímélő módon, újrahasznosítható dolgokból – használt faládák, raklapok és megmaradt festékek – alakítsuk ki az üzlethelyiséget.

Hogyan találták meg újszerű vállalkozását a beszállítók?

Nagyon sokat egyeztettem termelőkkel, potenciális beszállítókkal és a nemrég létrejött StopCsomagolás! Facebook oldalnak köszönhetően is egyre többen keresnek meg, és fejezik ki együttműködési szándékukat. Számos ún. zero waste termékeket forgalmazó cég keres viszonteladókat, de számos helyi, vagy éppen környékbeli kisvállalkozással is kötöttem megállapodást már. Egy jó példa erre a Heves megyében lévő hevesi kis családi vállalkozásként működő Bártfai tészta, akikkel megállapodtam abban, hogy veszek 60-70 literes dupla kiszerelésű masszív tárolókat, amelyeknek az egyik felét ők fizetik, a másikat pedig én. Amikor pedig berendelem az árut, ők hozzák abban és elviszik a másikat. Ennek köszönhetően nekik nem kell becsomagolni, műanyagba vagy papírba tenni.

Mitől csomagolásmentes egy bolt?

A termékek többször használatos tárolókban, környezetbarát csomagolásban érkeznek, nagy kiszerelésben. Az üzletben saját vagy vásárolt edénybe, tárolóba, zsákba lehet kimérni a különböző termékeket. Nincsenek kiporciózva az áruk, ezért pontosan annyit vehetnek a vásárlók, amennyit csak szeretnének. Tekintve, hogy lényegében lejárt a műanyag zacskók ideje, végső esetben újrahasznosított papírtasakot kap a vevő a termékek megvásárlásához.

Öko és bio tisztítószereink, vegyi áruink nem szennyezik a környezetet, növényi alapúak és kimérve hulladékot sem termelnek. Kézzel készült natúr kozmetikumaink minőségi, válogatott, természetes alapanyagokból készülnek, hulladékmentesen. Amit csak lehet, újrahasználunk és újrahasznosítunk, összességében tehát minimalizáljuk a kibocsátást.

 

Hogyan tárolják az élelmiszert, és miként figyelnek a higiéniára?

A tárolók lehetnek üvegedények, csatos és csapos üvegek, dobozok, kosarak, szintúgy a vevők is ilyen edényekbe vásárolhatnak, mint pl.: befőttes, szörpös, olajos, boros, csatos – új vagy kiürült, textíliák (vászonzsák, szütyő, táska, újrahasznosítható szalvéta), fa-, fém- vagy műanyagedények (ételtárolók, dobozok), kiürült vagy új flakonok, például tisztítószerekhez, tasakok, csomagolók bármilyen anyagból. Igen fontos, hogy kizárólag megfelelően kitisztított edényekbe szolgálunk ki, emellett a mi tárolóink, szedőkanalaink és edényeink is rendszeresen fertőtlenítő mosogatást, valamint öblítést kapnak.

Milyen portékákat lehet majd kapni?

Arra törekszünk, hogy minden olyan élelmiszert be tudjanak szerezni a vásárlók, amelyekre a mindennapjaikban szükség van. Természetesen még vannak korlátok, amelyek miatt kezdetben elsősorban a száraz élelmiszereket (lisztfélék, tészták, hüvelyesek, magvak, teák, fűszerek, zöldség, gyümölcs, tojás, olaj, méz, ecet) és számos egyéb terméket (natúr kozmetikumok, termelői szörpök, lekvárok, háztartási kiegészítők, üvegedények, pékáruk) lehet majd kapni a boltban. Ám ahogy a lehetőségeink engedik, igyekszünk bővíteni a termékek listáját.


SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT