Csakis felelősségteljesen!

Ilyenkor, húsvét táján sokan elcsábulnak, hogy gyermeküknek élő nyuszit adjanak ajándékba, vagy csak egyszerűen engednek a kisgyermek kérésének, és teljesítik kívánságát. Ezzel nincs is baj, ha a szülők felelősségteljesen állnak hozzá az új családtag befogadásához, gondozásához.

A nyuszik rendkívül szerethető, és nagyon barátságos, társaságkedvelő állatok, viszont megfelelő tartásuk sok odafigyeléssel és nem utolsósorban anyagi költséggel is jár. Hogy pontosan milyen körülményeket kell otthon megteremteni egy nyuszi számára, és mire kell odafigyelnünk, arról DR. VAD ÁKOST, a Belvárosi Állatorvosi Rendelő állatorvosát kérdeztük.

Melyik nyuszi a legmegfelelőbb lakásban, vagy kertes házban való tartáshoz?

A törpenyulat javasolnám leginkább, viszonylag kis növésű, nincs olyan nagy helyigénye. 1 kg-tól 2,5 kg-ig nő az átlagsúlyuk, míg egy házinyúl akár 5-6 kilogrammos is lehet, nekik már nem igazán megfelelőek a lakáskörülmények. 8-10 hetes kor között egy kombinált oltást szükséges beadatni a nyuszinak (myxomatosis, és RHD-1, a nyulak vérzéses betegsége ellen), amit 4 hét múlva meg kell ismételni. Ezután félévente szükséges ismét beoltatni a nyuszit.

Milyen körülményeket teremtsünk meg otthon?

Állandó lakhelye a ketrece, ami legalább 80×150 cm-es legyen, de az izomzat és a bél megfelelő működésének szempontjából fontos, hogy minden nap engedjük ki a lakásban. Szükséges még golyós önitatót, almot, szénát, jó minőségű tápot is vásárolni, illetve nyúl wc-t, hiszen ők is szobatisztaságra szoktathatók. Arra ügyelni kell, hogy szeretnek rágni, így a lakásban lehetőleg minden szétrághatót – vezeték, szobanövény, könyv – tegyünk el az útjukból. Inkább csak nagyobb gyereknek ajándékozzunk nyulat, mert, bár a nyuszi egy nagyon érzékeny, kötődő állat, ugyanakkor nagyon félénk is, és egy kisgyermek hirtelen mozdulatai sérüléseket, stresszt okozhatnak neki.

Mit ehet a nyuszi?

Leginkább jó minőségű szénát, ez jót tesz az emésztésüknek és a fogazatuknak, mert a legjobban az a természetes reszelő-őrlő mozgás koptatja a fogukat, amit végeznek a széna evése közben. A szénát semmilyen, boltban vásárolható fogkoptató nem helyettesíti. Emellett adhatunk jó minőségű tápot, napi 1-1,5 evőkanálnyit, illetve füvet, de abból is keveset, mert magas a nedvességtartalma, és puffadást okozhat. Ritkán kaphat bizonyos zöldségeket, gyümölcsöket is, de alaposan tájékozódjunk arról, pontosan mi adható a nyusziknak. Az ún. K-betűs zöldségeket mindenképp kerüljük, pl. káposzta, karfiol, karalábé, mert azok is puffasztanak. A fogprobléma és emésztőszervi betegség mellett még fertőzések, idegrendszeri betegség, különböző szőr- és talpbetegségek léphetnek fel, de ha megfelelő, gondos ellátásban van részük, akár 8-10 évig társunk lehet. A nyuszi rendkívül tiszta és csendes állat, és nagyon tud ragaszkodni a gazdájához.

Ha valaki az ünnepek után úgy dönt, mégsem vállalja a nyuszit, mit tegyen?

Ha nem tudja tovább vállani a gondozást, akkor az Első Nyúlmentő Alapítványhoz fordulhat segítségért: www.nyulmentoalapitvany.hu


SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT