Számos szigorítás mellett április elsejétől FELIR-azonosító kötelessé válik a kedvtelésből tartott háziállatokkal való kereskedés. A tenyésztők és az állatvédők abban bíznak, hogy ennek köszönhetően csökkenhet a szaporítók, valamint az illegálisan működő telepek száma. Az állatok védelmét célzó és idén életbe lépő új jogszabályokról TÁRSY DIÁNÁT, az Egri Menhely vezetőjét kérdeztük.

FELIR

Április 1-től minden tenyésztőnek, szaporítónak, állatmenhelynek és valamennyi állatokkal foglalkozó szereplőnek FELIR-azonosítóval kell rendelkeznie – tájékoztat a nébih.gov.hu. A tenyésztők és az állatvédők abban bíznak, hogy ebből adódóan csökkenhet a szaporítók és az illegálisan működő telepek aránya. A FELIR elnevezésű elektronikus rendszert a NÉBIH működteti.

„Amint nyilvántartásba veszi a hatóság magát a tevékenységet, ahhoz azonnal kapcsolódik egy FELIR-azonosító. Egyértelmű, hogy az Egri Menhelynek is régóta van FELIR-azonosítója, de például az állatkozmetikáknak, vagy az állatpanzióknak is kell vele rendelkezniük” – mondta el lapunknak Társy Dia.

Önsétáltató kutya nincs, csak felelőtlen gazda

„Az állatvédelmi alapbírság összege a kedvtelésből tartott állatok esetében 15.000 forint volt 2021. január 7-ig, ám azóta a minimálisan kiszabható bírság 75.000 forintra emelkedett” – hangsúlyozta.

Hozzátette, az alapbírsághoz jöhetnek különböző szorzók: a kedvtelésből tartott állatok – elsősorban kutyák – esetében például, ha azok a gazda portájáról kiszöknek, vagy saját gazdájuk kiengedi őket, akkor az állatvédelmi hatóság az állattartóval szemben akár 300.000 forint pénzbírságot is kiszabhat.

„Az állatvédelmi hatóság a jogsértés mértékétől függően akár 2-től 8 évig terjedően tilthatja el a kedvtelésből tartott állatok tartásától azt a gazdát, aki nem biztosít megfelelő tartási körülményeket kedvence számára. Természetesen ez a haszonállatokra is vonatkozik, csak azt a jogszabály egy külön pontban taglalja” – részletezte.

Újabb szabályozások jöhetnek

A kormány is törekszik arra, hogy elősegítse a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében. Ennek jegyében online kérdőív formájában kérdezték az emberek véleményét az állatvédelemhez kapcsolódó kérdésekben, hogy a kiértékelést követően újabb kormányzati döntések, szabályozások és intézkedések születhessenek – derült ki a TV Eger korábbi adásából.


(EM)