Egy bátor, szókimondó, hétrészes minisorozat mutatja be, milyen lehetne a hófehér, férfiak uralta Hollywood, ha egy kicsit is számítana az egyenlőség, az egyéniség, az eredetiség vagy az igazi tehetség.

Az amerikai darálógépbe eleve csak azok a vékony, fiatal, tökéletes színé- szek kerülhetnek be, akik bármit feláldoznának az álmaikért, de ez közel sem elég, mert aki „Dreamland”-be vált belépőt, annak a megaláztatás és a testi-lelki kiszolgáltatottság csupán az első stáció.

A filmiparban egy ponton túl már a díjak, elismerések sem számítanak, – egyedül a biztos profit. Ez a biztonsági játék kap egy fricskát (vagy inkább egy csípős pofont) a sorozattól, mikor a bármilyen tekintetben kisebbségi hősök az első adandó alkalommal átveszik a hatalmat a stúdió felett, és gyor- san leforgatnak egy filmet, ami akár még érdekes is lehet.

Nem élnék azzal a kissé közhelyes fordulattal, hogy a sorozat lerántja a lep- let Hollywood igazi arcáról, mivel pont arra mutat rá, hogy valójában nincs is arca ennek a lélektelen masszának, ami magába szippantja és kifacsarja a tehetségeket. A domináns, jól megmunkált és divatos maszkra rakódott gúnyos máz pedig csak apránként pattog le, majd alóla lassan és fáradtan, sőt kissé megtörten csillan ki a keserű tanulság, miszerint a tisztességes em- bereket hamar kiírják a történetekből, hogy még barátok között is az érdek és a jobb kapcsolati tőke számít, vagy hogy nőként csak akkor kapsz hatal- mat Hollywoodban, ha a gazdag stúdióigazgató férjed a kórházban fetreng és lábadozik/haldoklik. De a legfontosabb, hogy Álomországban bármit el- érhetsz, csak egy a fontos: nem szabad felébredni.

Hollywood

amerikai filmsorozat, 2020


SZERZŐ: VERES PETRA