Lendületes fejlesztések, avagy mozgásban a város
Bár a koronavírus-járvány alatt talán sokan kissé ellustultak, az egri sportfejlesztések nem kerültek „parkolópályára”. A beruházásoknál arra is különös figyelmet fordított a város, hogy a szabadtéri mozgásformákat támogassa, így a benti, négy fal közé szorult lakosok a friss levegőn is kinyújtóztathatják magukat. Emellett felújításokból, illetve rendezvényekből sem akadt hiány az elmúlt hónapokban.
Síbajnokság
A mottó évek óta változatlan: Mozdulj Eger!
Évről évre több száz egri látogat a szlovákiai Ždiarba, ahol összemérhetik sítudásukat. A mezőny legjobbjait korcsoportonként és nemenként értékelik. A verseny célja a kapcsolat erősítése a régióval. A kiváló körülmények között megrendezett óriás-műlesikláson azon egri lakosok, illetve a városban tanuló diákok vehetnek részt, akik nem igazolt versenyzők. A szervezők a síelők mellett a snowboardosoknak is kedveznek egy férfi, illetve egy női számmal. Egy év kihagyás után 2022-ben ismét „összecsaphattak” a téli sportok egri szerelmesei. Városunk háromnapos sífesztiválján idén először nemcsak a versenyzésre, hanem a gyermekek oktatására is lehetőség nyílt. Az Eger Városi Síbajnokságra legutóbb 150 nevezés érkezett.
Kondipark
Új sporteszközökkel bővült az Érsekkert
A fák árnyékában, a szabad levegőn edzhetnek a környékbeliek 2021 tavaszától, hiszen ekkor adták át Eger kondiparkját, amely az Érsekkert legújabb szabadtéri sportlétesítménye. A tizenötféle gyakorlat elvégzésére alkalmas pálya 16 millió forintnyi pályázati összegből valósult meg.
Szurkolói zóna
Több százan szórakozhattak a Végvári Vitézek terén
Tavaly óriás LED-fal és fröccsterasz várta a kikapcsolódni vágyókat a Szurkolói Zónában. A helyszínt az egri önkormányzat és az Agria Film Kft. biztosította, ahol a nézők heteken át követhették figyelemmel az EB mérkőzéseit.
Tetőfelújítás
Közel 300 millió forintból újult meg az uszoda
Eljárt az idő a Bitskey Aladár Uszoda tetőszerkezete felett. Az elmúlt húsz év alatt tönkrement terrakotta cserepeket TAO-s, valamint önkormányzati forrásból, közel 300 millió forintból cserélték újakra.
Bornemissza Gergely Emlékverseny
Nemzetközi ökölvívóversenyt tartottak a Kemény Ferenc Sportcsarnokban
Tizenhárom ország 223 versenyzője szállt ringbe 2022 nyarán a 71. Bornemissza Gergely Emlékversenyen. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezett rangos nemzetközi megmérettetésen az Egri Városi Sportiskola színeiben, két korcsoportban, négy bokszoló húzott kesztyűt.
Majorette
Háromnapos rendezvénnyel ünnepelte 30 éves jubileumát az egri egyesület
Nagyszabású zenés parádéra invitálta az érdeklődőket az Egri Majorette Egyesület 2022 nyarán. A sportszervezet jelenleg mintegy 140 taggal büszkélkedhet, 1992 óta pedig számos kitüntetéssel, oklevéllel, hazai és nemzetközi eredményekkel gazdagodva emelték városunk hírnevét.
Futókör
Átadták az 1330 méter hosszú érsekkerti szakaszt
A stadion rekortánpályáján kívül 2021 őszétől már a fák között is kijelölt, biztonságos körülmények között mozoghatnak a profi, illetve hobbisportolók. Az Egri Városi Sportiskola 42,5 millió forintos támogatást nyert, amelyből egy 1330 méter hosszú és 125 cm széles sávot alakítottak ki a bokrok és a fák ölelésében. Idén május 21-én pedig már Eger is csatlakozott a futókörök napjához. Az országos megmozduláson városunk a hatodik helyen végzett.
Öt Nemzet Erősemberei Verseny
Magyar sikerrel zárult a megmérettetés
Öt ország erőművészeinek rendezett versenyt Fekete László profi erősember 2022 júliusában a Dobó téren. Az indulóknak óriási súlyokat kellett megtartaniuk, vagy éppen megemelniük, de a repertoár részét képezte például a kamionhúzás is. Az eseményen magyar, román, szlovák, lengyel és cseh versenyzők mérték össze erejüket.
Új ovifoci
Két pályával támogatja a város a legkisebbek sportolását
A létrejött műfüves szabadtéri létesítmények mintegy 32 millió forintból készültek el a Benedek Elek Óvoda két tagintézményében. Az ovisok napi rutinja így a játék mellett a sporttal is kiegészül, megteremtve a lehetőséget a mindennapos testmozgásra.
Energetikai fejlesztés
Hatékonyabban működhet a Kemény Ferenc Sportcsarnok
Hűtés- és fűtés-, illetve világosításkorszerűsítést terveznek az egri körcsarnokban. Jelenleg a közbeszerzést végzik a szakemberek, ezt követően a mintegy 230 millió forintos beruházást december végére fejezhetik be.
Kétkeréken
Könnyítések, kényelem és biztonság a kerékpárosoknak
A buszos kampány mellett az egri önkormányzat minél több lehetőséget megragadva igyekszik felhívni a városlakók figyelmét az alternatív közlekedési formákra, hangsúlyozva például a biciklizést. A kerékpárosok számos téren kapnak segítséget, hiszen a biztonságukat, kényelmüket segítik az elmúlt évek beruházásai, illetve a jövőbeli tervek.
Bringapark
Közösségi sportlétesítmény épül
Összesen nyolcvanmillió forintból valósulhat meg a Lajosvárosba tervezett bringa- és extrémpark az Aktív Magyarországért Program segítségével. A szabadtéri létesítmény az óvodásoktól a felnőttekig biztosítana színvonalas, XXI. századi kikapcsolódási lehetőséget – fogalmazott Mirkóczki Ádám polgármester a beruházásról tartott tájékoztatón.
Átadó
Kerékpárút köti össze Egert és Egerszalókot
A műszaki ellenőrzést és az átadást követően hivatalosan is birtokba vehették a biciklisek az Egert Egerszalókkal, illetve a Demjéni Termálvölggyel összekötő kerékpárutat 2020 nyarán. A mintegy öt km-es szakasz a nemzetközi EuroVelo 14 kerékpáros túraútvonal része. A beruházás 432 millió forintból valósult meg.
Kerékpárút Eger és Miskolc között
Mintegy 47 kilométeres szakasz köti majd össze a két települést
Miskolc, Kisgyőr, Harsány, Borsodgeszt, Sály, Tibolddaróc, Tard, Bogács, Szomolya és Eger között tekerhetnek a későbbiekben a sportosan közlekedők, hiszen kiírták a közbeszerzésre vonatkozó felhívást a két megyeszékhelyet összekötő kerékpárútra vonatkozóan. Ezzel ismét közelebb került a kivitelezéshez a Bükki Nemzeti Park déli oldalán tervezett bicikliút. Egert és Miskolcot a tervek szerint egy 47,2 kilométer hosszú kerékpárút köti majd össze.
SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT, MIHÁLY PÉTER