A szociális területen és a civil szférában is fontos a segítségnyújtás

Városunk életében mindig is fontos szerepet töltöttek be a közösségek, így az önkormányzat különös figyelmet szentel az érdekvédelmi, kulturális, egészségmegőrző, illetve sportszervezetek támogatásának. A civilek segítése mellett természetesen a szociális juttatások is kiemelkedőek Egerben. Ezt bizonyítja, hogy a városvezetés a szorult helyzetekben is segítő kezet nyújt a bajba jutottaknak – legyenek magánszemélyek vagy éppen helyi vállalkozások.

Civil Közösségek Háza

Helyi szervezeteknek biztosítanak helyszínt

Az egykori HEMO rekonstrukciója 2018-ban kezdődött, majd a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár költözött ideiglenesen a megújult épületbe. Jelenleg a helyi civil szervezetek otthonául szolgálnak az impozáns létesítmény külső és belső terei, ahol a közművelődési funkciókon kívül a szabadtéri elfoglaltságoknak is kedveznek. Többek között már az Egri Civil Kerekasztal üléseit is a megújult környezetben tartják, emellett a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozathoz is csatlakoztak egy színes programcsokor helyszíneként.

Civil összefogás

Megvalósult Eger első magaságyásos közösségi kertje

A MÁS Kert és az Életfa Környezetvédő Szövetség összefogásával, valamint önkéntesek segítségével rendbe tették a Civil Közösségek Házának udvarát. A felállított magaságyások ideiglenes használatára pályázni lehetett, majd a lelkes, illetve sikeres jelentkezők elhelyezhették palántáikat. A kert „gondnokai” a zöldségek mellett később fűszernövényeket is ültettek, azóta pedig már a termést is élvezhetik.

Egri Civil Ünnep

Nagyszabású rendezvényen mutatkoznak be a közösségek

Évről évre kulturális programkínálattal, színpadi fellépőkkel, kézműves foglalkozásokkal, illetve egészségügyi szolgáltatásokkal és tanácsadással készülnek a helyi szervezetek az Egri Civil Ünnepre, amely lehetőséget biztosít számukra a kitelepülésre, a bemutatkozásra, illetve a tapasztalatcserére. A rendezvényre már határainkon túlról is érkeznek érdeklődők, akik bepillanthatnak az itteni jó gyakorlatokba, illetve saját alapítványaikat is népszerűsíthetik. A civil értékeket hangsúlyozó rendezvény a helyi közösségek egyik legnagyobb ünnepe. Míg 2020-ban és 2021-ben hat-hatszázezer forint támogatást biztosított az önkormányzat a rendezvénynek, idén hétszázezer forinttal segíti a városvezetés a civilek munkáját. 2022- ben a nagyszabású programot a Cukorbetegek Egri Egyesülete bonyolította le.

Egri Civil Alap

Évente pályázhatnak a helyi szervezetek

Az egyesületek, alapítványok minden évben jelentkezhetnek a szakmai programjaik finanszírozásának támogatásáért. A pályázatokat a Civil Alap Bíráló Bizottság tárgyalja. Az önkormányzat míg 2020-ban 3 500 EFt-ot, 2021-ben 1 500 EFt-ot, 2022-ben pedig 3 000 EFt-ot irányzott elő. Idén 34 szervezet 41 programjának megvalósítását támogatta a városvezetés. Az elbírálásnál előnyt jelentett a helyi értékekre épített, Egerben megvalósuló és hálózati együttműködést célzó programok megvalósítása.

Civil Randevú

Idén az évértékelő esemény 15. jubileumát ünnepeltelték

2022-ben is az elmúlt időszakot méltatta az Egri Civil Kerekasztal. Az eseményen díszoklevelet vehettek át a szekciók idei önkéntesei, valamint több jubiláló szervezet. Az év civil támogatójaként Vassné Ignácz Katalin munkáját ismerték el. A rendezvényt Mirkóczki Ádám polgármester minden évben saját keretéből támogatja 150-200 ezer forinttal.

Segítségnyújtás

Megszavazták az építményadó eltörlését

Átalakult a nyugdíjasoknak szánt 5000 forintos egyszeri támogatás, helyette 2020. január 1-től nem kell építményadót fizetnie az egri öregségi nyugdíjasoknak. Az intézkedés kiterjedt a nagycsaládosokra és a megváltozott munkaképességűekre is. A helyi adókedvezményben közel 18 ezer háztartás, vagyis a nyilvántartott lakások 73,3%-ának tulajdonosa részesül.

Fizetési moratórium

Halasztást kérhettek az önkormányzati ingatlanokat bérlő vállalkozások

A koronavírus-járvány alatt fizetési moratóriumot kaptak azok az egri vállalkozások, amelyek az önkormányzattól vagy annak cégeitől béreltek ingatlant. A szorult helyzetbe került tulajdonosokat három hónap halasztással segítette a városvezetés, ezt követően részletfizetési lehetőséget biztosítottak számukra a kötelezettségeik teljesítésére.

Bérletiszerződés-hosszabbítás

Az önkormányzat nemet mondott a kilakoltatásra

A 2020-as kedvezmények után 2021. április 1-től újabb könnyítést vezetett be az egri önkormányzat és az EVAT Zrt. A különleges jogrend alatt az utóbbi cég kezelésében álló bérlakásokban élőkkel meghosszabbították a szerződést – függetlenül attól, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került lakók bérletidíj-hátralékot halmoztak fel. Ezáltal lehetőséget biztosítottak számukra a tartozásuk rendezésére.

Szociális tűzifa

A rászorulókon segített az önkormányzat

2021. szeptember 1-je és október 15-e között lehetett igényelni azt a szociális célú támogatást, amellyel az otthonukat tűzifával fűtő családokat segítette az egri városvezetés. Az önkormányzat erre egymillió forintot különített el – bevezetve a települési támogatás egy új formáját. Az érintettek 25 ezer forintos utalványt vehettek át, amelyet a várossal szerződött tűzifa-kereskedőnél válthattak be.

Véradás

Helyszínt biztosított a szervezőknek és a donoroknak az önkormányzat

A városvezetés az elmúlt években is együttműködött a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetével, és minden hónapban a rendelkezésükre bocsátotta a Dobó téri rendezvénytermet, hogy az önként segítők tű alá tarthassák a karjukat. 2021 nyarán a TV Eger élő műsorral is készült a kitelepülésre. A véradásokat 2022-től a Civil Házban tartják, ahol idén nyáron a Road zenekar is felhívta a figyelmet az ügy fontosságára.

Vöröskereszt

Az önkormányzat elkötelezett a segítségnyújtásban

A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete minden télen étkeztetési programokat szervez a rászorulóknak, emellett nyaranta táborokat szervez. Az egri városvezetés a hátrányos helyzetű embertársaink támogatásához 150-200 ezer forinttal járul hozzá.

Hozzászólás

A civileknek is lehetőséget biztosítanak a közgyűlésen való részvételhez

A városvezetés fontosnak tartja, hogy a civil szervezetek, közösségek képviselői is hallathassák hangjukat, kinyilváníthassák véleményünk a nyilvánosság felé.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT