A legfontosabb tudnivalókról kérdeztük Korsós Lászlót, az adóiroda vezetőjét

A szeptember nemcsak az iskolakezdés, de a helyi adók fizetésének hónapja is. Aminek persze, nem sokan örülnek, bár mindenki tudja, hogy a polgárok befizetései nélkül nem működne sem az ország, sem az egyes települések. Főleg, amikor egy olyan időszak áll mögöttünk – és ne adj’ isten előttünk is –, amit egy világjárvány tett irgalmatlanul nehézzé. Hogy milyen adózási évet zártunk tavaly, és hogy mik a közelgő határidőhöz kapcsolódó tudnivalók? Erről kérdeztük Korsós Lászlót, az egri adóiroda vezetőjét.

Először is az érdekelne, miként alakultak a város 2020-as adóbevételei…

Nos – mondja Korsós László –, a város önkormányzati adóhatóságának számláira a tavalyi pénzügyi évben 4 milliárd 714 millió 986 ezer 187 forint folyt be. Ez a következő tételekből állt össze: a vagyoni típusú adóbevételek 989.987.002 forintot hoztak, míg az idegenforgalmi, a helyi iparűzési, továbbá az átengedett adók 55.912.403, 3.655.022.770, illetve 14.064.012 forintra rúgtak.

Az elmúlt hetekben sok ezer adószámla-értesítőt küldtek a polgároknak. Kik kaptak ilyet?

Mindazokhoz érkezett adószámla, illetőleg fizetési értesítés, akiknek 1000 forintot meghaladó, már esedékes helyiadó-fizetési kötelezettségük van, avagy lesz 2021. szeptember 15-ig önkormányzatunk adóhatósága számára. Tehát ez lehet tartozás és e hó közepéig teljesítendő adókövetelés is.

Akik tájékozódni akarnak az Önöknél nyilvántartott adószámláikról, ezt több módon is megtehetik…

Így igaz. Az adószámla-információk megtekintésének legegyszerűbb formája, ha ezt elektronikusan nézik meg. Ehhez először be kell lépni az Ügyfélkapun keresztül, majd ott megkeresni az Elektronikus Önkormányzati Portál nevű felületet (https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap). Ezt egyébiránt azok kérdezhetik le, akiket erre feljogosított az adózó, viszont – magánszemélyek esetében – a saját adószámláját bárki górcső alá veheti. Természetesen mi is segítünk például az aktuális tartozás, avagy épp a túlfizetés értelmezésében. A hivatalos honlapunkon (https://www.eger.hu/adougyek) részletes tájékoztatást is adunk az érdeklődőknek az adószámlával és az elektronikus fizetéssel kapcsolatosan.

És mit kell tudnunk az adófizetés módozatairól?

Az adófizetés teljesítésének módja alapvetően attól függ, hogy valaki pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett-e – utóbbiak elsősorban jogi személyek, áfakörös egyéni vállalkozók –, avagy sem (például a magánszemélyek). Előbbi adózók a fizetési kötelezettségüknek a belföldi pénzforgalmi számlájukról történő átutalással kötelesek eleget tenni, míg utóbbiak választhatják a belföldi fizetési számlájukról való átutalást vagy a készpénz-átutalási megbízást. Ami már most e kérdéskör gyakorlati részét illeti, az érintetteknek négyféle fizetési lehetőség is a rendelkezésükre áll. Ott van a korábban már említett Elektronikus Önkormányzati Portál, ami nemcsak az adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségek online lekérdezésére alkalmas, hanem a befizetésekre is. Emellett a postai út is járható: a magánszemélyek többnyire a postán keresztül kapnak értesítést, amelyhez mellékeljük a befizetésre szolgáló csekket is. Az így megkapott csekk alkalmas az iCsekk szolgáltatással történő adófizetésre is. Persze mód van arra is, hogy ki-ki a számlavezető bankjánál a belföldi pénzforgalmi számlájáról utaljon, ám ne feledje el feltüntetni az adószámát vagy adóazonosító jelét, illetőleg az önkormányzati nyilvántartási számát. És természetesen továbbra is adott, hogy valaki a bankkártyájával személyesen fizessen a városháza adóhatóságának ügyfélszolgálati irodáján.

Aki további információkat szeretne, hogy érheti el Önöket?

Adóhatóságunkat ügyfélfogadási időben a polgármesteri hivatalban lehet felkeresni. Telefonon is adunk tájékoztatást munkaidőben a +36 (36) 523-700-as számon, ahogy válaszolunk azoknak is, akik az adó@ph.eger.hu e-mail-címen fordulnak hozzánk.


SZERZŐ: STANGA ISTVÁN