Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész

Heves Megyéért kitüntető díjat kapott Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. A kitüntetést 2020. szeptember 25-én vehette át az egri születésű művész, aki különös gondot fordít arra, hogy koncertjeivel, valamint előadásaival a fiataloknak is megmutathassa a klasszikus zenében rejlő szépségeket és értékeket.

 

Mi a legfőbb küldetése?

Zenei munkásságomban mindig is az volt a legfontosabb célkitűzésem, hogy a klasszikus zenét minél közelebb hozzam a közönséghez, akár új utakat is kipróbálva. A zene egy olyan gyönyörűség, amely segíti a befelé figyelést és az elcsendesedést. Azért állok a színpadon és zongorázom, hogy ott legbelül gazdagabbá váljunk, és a lelki életünk is színesebb legyen. A zenei képességeim mellé talán azért kaptam egyfajta kommunikációs készséget és közvetlenséget is, hogy ezt az életfeladatot beteljesíthessem. Hiszem, hogy művészként közvetítő szerepem van; ez felelősséggel tölt el, és emellett rengeteg örömöt is ad.

A legelismertebb klasszikus zeneművészek közé tartozik. Hogyan telt az év első fele?

Hála Istennek eddig is tele volt a koncertnaptáram, de a 2020-as esztendő még sűrűbbnek ígérkezett, és éppen az év elején mondtam a gyermekeimnek, hogy május végéig egyetlen napom sem lesz szabad. Az akkori tervek szerint a hazai hangversenysorozat mellett Erdélybe és a Vajdaságba készültem a koncertjeimmel, valamint tehetséggondozó kurzusokat is tartottam volna Kárpátalján. Ahogy azonban jött a karantén, az egész életünk, így a munkám is a digitális térbe helyeződött át, és ez a szokatlan helyzet számomra is sok érdekes kihívással járt.

Meglehetősen új világ volt számomra, hogy egy telefonnal a kezemben tanítok, hiszen rendkívül impulzív ember vagyok, az egész életem a személyes jelenlétről szól.

Szerteágazó tevékenységének egyike, hogy az Erzsébet-táborok művészeti tanácsadója.

Ez a megbízatás egy szép kihívás és egyben megtiszteltetés is számomra, hiszen az Erzsébet-táborok európai szinten is egyedülálló nyári táborozási rendszert hoztak létre. Művészeti tanácsadóként minden évben olyan zenei programokat alakítunk ki, amelyeknek köszönhetően a nyári vakáció alatt – többek között – a klasszikus zenével is megismerkedhetnek a táborozó gyermekek. A tavaszi időszakban sokszínű és kreatív online tartalommal egészült ki tevékenységünk. A karantén alatt huszonöt olyan videófilmet készítettem a telefonommal, melyekben a zeneszerzőkkel és klasszikus zenei darabokkal ismertettem meg a gyermekeket szórakoztató és egyedi formában. A kisfilmek sikerét mutatja, hogy a videók csaknem 30.000 hazai és külföldön élő magyar gyermekhez jutottak el, sőt még a tengerentúlra is.

Mikor lépett újra színpadra?

Amint a korlátozások enyhítése lehetővé tette, azonnal, már júliusban koncerteztem. Az idei tanév kezdetén pedig tizenöt koncertet adtam a Filharmónia szervezésében, ám sajnos a vírushelyzet miatt a sorozat második fele tavaszra halasztódik. Ezeken a turnékon rendszerint több mint 10 000 fiatal hallhatja a ZeneVarázslat koncertet, amelynek zenei nevelő hatása kiemelten fontos.

A színpadi lét szenzációs élmény, mert a közönség visszajelzése adja meg azt az energiaáramlást és körforgást, amelyből a művész is meríthet. Látom az arcokon és a szemekben a visszajelzéseket, mindez tovább inspirál a művek eljátszásakor.

Oly sok a disszonancia a világban, éppen ezért mindenki a harmóniára vágyik, és az emberek a koncerteken élményeket, szépségeket szeretnének kapni. Amikor eljönnek a fellépéseimre, két órára kint hagyják a gondjaikat: elmosolyodnak, vagy könny szökik a szemükbe, és lelkileg mindenképpen feltöltődnek.

Ugyancsak küldetésének tekinti, hogy hátrányos helyzetű gyerekekhez is eljuttassa a klasszikus zenét.

Sok gyermek él úgy, hogy a legtöbbjüknek nincs alkalma a klasszikus zenével találkozni, ezért hiánypótló a mozgalmam, amelynek koncertjein keresztül ők is megismerhetik és átélhetik a klasszikus zene csodáit. Ezeken az alkalmakon számos megható pillanatot éltem már át, amelyek közül különösen megérintette a szívemet, amikor tavaly fogvatartottak gyermekeinek szerveztünk egy nyári tábort. A tábor mottója az volt, hogy “Nem az én bűnöm, mégis az én büntetésem”, hiszen ezek a gyerekek láthatatlan bélyeget viselnek magukon. Az első napokban, bár még nagyon zárkózottak voltak, jó volt velük átélni azt, hogy a zene segítségével miként nyílt meg a szívük, és hogyan épült bizalom közöttünk. Ugyancsak különleges ajándék számomra, hogy Böjte Csaba testvérrel közös útjainknak köszönhetően a Szent Ferenc Alapítvány házaiban élő gyermekeknek is muzsikálhatok. A nyári időszakban azonban ez is megváltozott, így Csaba testvér online miséit színesítettem zenei betétekkel, ezeket az igehirdetéseket több ezren látták. Emellett természetesen nagyon várom azt is, hogy Magyarországon is folytathassam koncertsorozatomat a hátrányos helyzetű régiókban.

Erős, sugárzó és optimista. Hogyan kezeli a bizonytalan helyzeteket?

Mint minden ember, én is, ha nehézséggel állok szemben, egy pillanatra megtorpanok, de aztán megpróbálok erőt gyűjteni és a megoldásra koncentrálni. Minden ilyen nehéz helyzetben tanulhatunk, fejlődhetünk, de a legfontosabb, hogy még a megpróbáltatások idején is bízzunk az égi gondviselésben és abban, hogy semmi sem történik velünk véletlenül. Hiszem, hogy mindig akad új lehetőség, csak mernünk kell tiszta szívvel belevágni.

Talán minden zenész számára egy álom, hogy egyszer megkapja a Liszt Ferenc-díjat. Idén tavasszal ítélték oda Önnek.

Egy ilyen díj csodálatos, mert nagyon komoly visszajelzés arról, hogy a munkám hasznos, és érdemes az elismerésre. Amikor értesültem, hogy az idei díjazottak között vagyok, háromszor olvastam el az e-mailt, hogy jól látok-e.

Örömömben azonnal felhívtam szüleimet, akik természetesen nagyon boldogok voltak, de megható volt a három gyermekem reakciója is az örömhírre. A nagylányom (Laura), aki a Kaposvári Színművészeti Egyetemre jár, igazi színésznősen sikított örömében. A kisebbik lányom (Lili), aki zongoraművésznek tanul a Liszt Ferenc Zeneakadémián, elérzékenyült. Kisfiam (Lóránt), akivel csak iskola után, este tudtam megosztani a fantasztikus hírt, táncra perdült, és nagyon büszke volt magára is, hogy ezt együtt elértük.

Egerben született. Mit jelent Önnek a város?

Valóban Egerben születtem, ahonnan a várostól nem messze fekvő Besenyőtelekre vittek haza a szüleim, majd ezt követően Füzesabonyban éltünk első osztályos koromig. Szüleim is kötődnek Egerhez, mert édesanyám az Eszterházy Károly Egyetemen tanult. Szívesen járok vissza erre a vidékre, nagyon közel áll a szívemhez, ugyanis nagyszüleimnél oly sok nyarat töltöttem el. Mindig is büszke voltam rá, hogy én egy igazi egri lány vagyok, és azt hiszem, hogy ez a rám jellemző kitartásban és erőben sokszor ki is rajzolódik.

Egerből indult el, és a város adott otthont négy éven át az Ön által megálmodott ZeneVarázslat elnevezésű sorozatnak.

Amikor 2015-ben a ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongora-versenyt megálmodtam, fontos szempontom volt, hogy ott induljon el ez a kezdeményezés, ahol az én bölcsőm is volt. A ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny hazánk egyik legjelentősebb zenei eseménysorozata lett, ugyanakkor mind a verseny, mind az esti programok iránti érdeklődés miatt annyira nagylétszámú vált, hogy ötödik alkalommal idén már Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban rendeztük meg. A versenyt azonban mindenki elsősorban Egerhez köti, és ha a jövőben igény lesz rá, továbbra is szeretnék ZeneVarázslat koncerteket és kurzusokat szervezni szülővárosomban.

Szeptember 25-én vehette át a Heves Megyéért kitüntető díjat.

Hatalmas meglepetés és megtiszteltetés volt számomra, amikor szeptember elején éppen két koncert szünetében megnéztem a leveleimet, és láttam, hogy jelöltek e rangos díjra kimagasló kulturális tevékenységem elismeréseként. Ahogy a Liszt Ferenc-díj, valamint az MMA művészeti ösztöndíj, úgy a Heves Megyéért kitüntető díj is megerősít abban, hogy jó úton járok. Korábban mindig azt hittem, hogy egy ilyen elismerés után elönt majd a megérkezés érzése, és egy kicsit hátradőlhetek. Ám nem ez történik, hanem új lendületet kapok, és arra inspirál, hogy zenei hivatásommal még szebbé tegyem mások életét.

Mindig szívmelengető visszatérni a gyökerekhez, és érzem, ahogy az évek múlásával egyre jobban kötődöm gyermekkorom helyszíneihez. Őszintén bízom abban, hogy Egerben is hazavárnak, és jövőbeli együttműködésünk még színesebbé teheti a város kulturális életét.

Szakmai pályája

  • Várnagy Andrea 1993-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatán szerzett zeneiskolai zongoratanár és kamaraművész diplomát.
  • 1993 és 1995 között a müncheni Richard Strauss Konzervatóriumban, 1995 és 1999 között a detmoldi Hochschule für Musikban folytatta tanulmányait. Münchenben előadóművészi diplomát, Detmoldban zongoraművészi diplomát kapott.
  • 2017-ben kezdődött művészeti munkája az Erzsébet-táborokban, ahol a nyár folyamán hetente ZeneVarázslat előadásokat tart gyerekeknek.
  • Rendszeres résztvevője a Filharmónia Magyarország Ifjúsági Koncertsorozatnak, 2019-ben Tolna és Pest megyében csaknem 10 000 gyermek láthatta és hallhatta a ZeneVarázslat koncerteket.
  • Ugyancsak 2019-ben indult el egy újabb nagyívű projektje, a börtönmisszió, amellyel párhuzamosan tavaly augusztusban megszervezték a fogvatartottak gyermekeinek nyári táborát is.
  • 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia a 2019-2021-es időszakra művészeti ösztöndíjra érdemesnek ítélte meg Várnagy Andrea pályázatát.
  • Várnagy Andrea zenei tevékenységét Budapest Márka-díj és Pro Familiis díja után 2020-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.

 


SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT