Bimbó Zoltánné gyermekpszichodráma-vezető több évtizede kínál megoldást a gyerekek mentális problémáira mesével és játékkal. A közös munka során kis játszópajtásai kirajzolják, mesébe foglalják addig kimondatlan érzéseiket. A mentálhigiénés szakember élményeit és tapasztalatait Tükröződő holdmesék című könyvében gyűjtötte össze, és most újabb kötetén dolgozik. Májusban, amikor az édesanyák köszöntésétől a gyermekek ünnepléséig vezet az út, a mese szálaival fűzzük szorosabbra a családi kapcsolatokat, valamint a mese preventív és gyógyító szerepéről beszélgetünk Bimbóné Jutkával.

Milyen élményt jelent egy család életében, ha a mesélés az esték állandó részévé válik?

Különleges élmény az esti mese kapcsán, ha megvalósul a közös jelenlét. Egész nap mindenki rohan, de amikor mesélünk, mindent, ami még feladatunk lenne, tegyünk félre! Ez az együtt-jelenlét hordozza mindazt, ami a gyerek alapszükséglete: a biztonságot, az összetartozást, a ráfordított időt, a szeretetet, a törődést. Egyszerre vagyunk egy fészekaljban, egy irányba figyelünk, egy fantáziavilágban vándorlunk, és még az elménkben is ugyanazok az agysejtek tüzelnek. Ebben a szinkronitásban jó feloldódni. A szülő számára is sokat jelent, ha bele tud merülni a pillanatba: kikapcsolódás, érzelmi tankolás, a kapcsolat kölcsönös pozitív erősítése.

Mi a jó mesélés titka?

A „faltól falig olvasás” monotonitása mindenkinek unalmas, a gyerek is elveszíti a fonalat. Az a szerencsés, ha fejből mesélünk, de lehet olvasni is. Ám fontos, hogy érzelmileg jelen legyünk. Ha úgy mesélünk, hogy közben átérezzük, akkor az arcunk, a hangszínünk is jelentést ad a történteknek. Mintegy érzelmi pecséttel látjuk el azt, ami félelmetes vagy gyönyörű. Ezzel a súlyozással helyükre kerülnek a dolgok. A gyerekben az érzelmeink nyomán kialakulhat egyfajta viszonyulás: mi a helyes és a helytelen, mi vonz, és mi taszít.

Bimbó Zoltánné, mentálhiiénikus, gyermekpszichodráma-vezető

Fölösleges tehát aggódnunk a negatív szereplők és helyzetek miatt, hiszen a mese teljességéhez ezek is hozzátartoznak.

A mese dolga az, hogy különböző élethelyzetekben megoldási és viselkedési módokat mutasson, mintául szolgáljon. A mese egyszerű cselekvések sorozatából áll, de ezek az akciók, események érzelmekbe vannak csomagolva. Ennek nyomán kialakul egy állásfoglalás a gyermekben valaki/valami mellett vagy ellen. Kiderül, hogy kiért kell küzdeni, kinek kell segíteni, kitől kell félni. Morális értelemben a helyükre kerülnek a dolgok. Ezek a viszonyulások a hétköznapi helyzetekben is ott vannak – kitől tartsak, kit gyámolítsak, ki legyen a példaképem.

A gyerekek bizonyos történeteket szeretnek újra és újra meghallgatni. Vajon miért?

Nem véletlen, miért épp ott kell repetázni. A meséből rácseng valami a gyermek belső világában lévő élményre, feszültségre. Az ismétlések nyomán ezek a belső, feszítő érzések lassan megszelídülnek, együtt lehet velük élni. Az ismétlés fontos: addig mondogatjuk, amíg már nem is olyan nagy szám. Elfogadjuk, mint azt, hogy most esik az eső, vagy éppen süt a nap. A mese preventív módon segíthet a gyerekeknek megelőzni a nagyobb bajokat. Ilyen meséből jövő áthallás lehet az óvodakezdésnél, a szülőtől való elszakadás megélésénél az, amikor a mese hősének is el kell mennie a szülői házból. Ha valamilyen okból feszültebb, konfliktusosabb a kapcsolatunk a gyerekünkkel, akkor a mesebeli megfelelőnk az ördög öreganyja. Amikor kisimult, jó a kapcsolat, akkor anyaként a mesebeli tündérkirálynővel azonosít minket. A gyerekek a belső gondjaikat hihetetlen kreativitással képesek a mesék szimbolikus nyelvén megjeleníteni.

Ezek szerint mesélés alatt nemcsak azt értjük, amikor a felnőtt közvetít egy történetet, hanem azt is, amikor a gyermeki fantázia alkot egy mesét.

Egyrészt jó lenne, ha sokat beszélgetnénk a gyerekünkkel mindenféléről, ami éppen foglalkoztatja őt. Nagy baj esetén azonban nem valószínű, hogy el tudja, el meri mondani otthon a gondját. Ilyenkor jó, ha egy neutrális segítőnek teheti meg ezt. Egy alkalommal olyan kislány mesélt nekem, aki nem ismerte az édesapját, és otthon sosem volt róla szó. Az általa kitalált történet egy királyi kastélyban játszódott, ahol együtt élt apa és lánya. A várat támadás érte, a király elmenekült, a lány pedig ott maradt. Később felszabadította a várat egy királyfi, és feleségül vette a leányt. A férj nem győzte nézni párja szomorúságát, ezért megkereste a királyt. Miután megtalálta, boldogan éltek együtt.

Mesélése közben a kislány így fogalmazott: „az apa olyan messzire ment, hogy nem talált vissza, s közben úgy elfáradt, hogy ereje sem maradt visszajönni”. A mesében megjelenik az apa hiánya, az efölött érzett szomorúság, emellett pedig a feloldozás és a megbocsátás is. Ezek nagyon fontos és pozitív mozzanatok az egészség és pszichés egyensúly szempontjából. Ez a történet a hétköznapi beszédtérbe nem kerülhet be, mert a kislány nem akarja megbántani az anyját, illetve ez ott nem téma. De ha legalább a mese nyelvén kimondhatja, megkönnyebbül. Így nem is róla és a szüleiről szól a történet, hanem „kihelyezi” azt, mintegy kívülről néz saját gondjára.

Hogyan reagáljunk, ha ehhez hasonló mesékbe avat be minket a gyermekünk?

Fontos, hogy a felnőtt ilyenkor „vonuljon háttérbe”, és engedje, hogy a gyermek története a maga módján bontakozhasson ki. Ne okoskodjunk, és ne mondjuk azt, hogy ennek nincs értelme! Utólag érdemes elgondolkodni a jelentésén, s így érthetővé válhat a történet és a mélyén lévő szorongás is.


SZERZŐ: CSÁK-NAGY KRISZTA
FOTÓK: BIMBÓ ZOLTÁN, VOZÁRY RÓBERT