HIRDETÉS

Minőségi kézműves termékek, kosárhinta, ügyességi játékok, pónilovaglás, kulturális programok, zene, találkozások – megannyi élménymozaik a Magyarok Vásárának hosszú éveiből. A járványügyi korlátozások és az újabb helyi rendeletek mégis ellehetetlenítették az érsekkerti rendezvény további fejezeteit. Néhány lelkes termelő azonban összefogott, hogy megmentse ezt a közösségteremtő lehetőséget. Átvették a stafétabotot a szervezőktől, és új otthont találtak a vásár számára, mégpedig az Agria Park hangulatos Díszkertjét. A március 19-étől újjáéledő hagyomány részleteiről Sumi Andreával, a Magyar Termelők Egyesületének elnökével beszélgettünk a helyszínen, egy kávé mellett.

„A Magyarok Vásárát Egerben sokan kedvelték. Az árusok és a vásárlók kölcsönösen meg voltak elégedve” – tér vissza a kezdetekhez Sumi Andrea. „2020 októberétől ahhoz, hogy az Érsekkertbe gépjárművel behajtsunk, napidíjat kellett volna fizetnünk, amelyet több kézműves nem tudott vállalni. A pandémia miatt is űr támadt az értékesítési lehetőségek terén, mivel a rendezvények megtartása lehetetlenné vált.”

Az egyedi terméket előállítók közül néhányan megalapították a Magyar Termelők Egyesületét, és a korábbi szervezők segítségével újraírták a vásár történetét.

„Az Érsekkertet csak rendezvény megtartására tudják kiadni, mi viszont technikai eszközök hiányában egyelőre nem tervezünk rendezvényeket. Azt szeretnénk, ha a hazai kézművesek és termelők újra felvehetnék a kapcsolatot az egri és környékbeli érdeklődőkkel. Mi sajtkészítőként azt tapasztaljuk, hogy az ország különböző pontjait elérjük, de épp a saját körzetünkben, Heves megyében nem találunk értékesítési lehetőséget, pedig rengeteg az érdeklődő, a helyi vásárlók folyamatosan keresnek, hogy mikor lesz újra vásár Egerben” – avat be a részletekbe az egyesület elnöke.

Egyelőre vásárlási lehetőségben gondolkodnak, de sikeres pályázatok esetén örömmel szerveznének programokat is. A tervek között szerepel egy betyár játszótér is, hagyományos játékokkal. Még az út elején járnak, de tisztán látják a célt. Feltérképezték a helyi adottságokat, így találtak rá az újabb ideális helyszínre, az Agria Park hangulatos Díszkertjére.

„Ha vásárban gondolkodunk, a pláza udvara szép környezet. A többi árus is ezt érezte, akik eljöttek novemberben és decemberben a ’próbaindításra’. Nagyon sok segítséget kaptunk az Agria Park igazgatójától, Szőke Istvántól a szórólapok elkészítésében és a marketinges munkában. Ő velünk együtt fantáziát lát a folytatásban.”

November 20-án és december elején a vásárlók belekóstolhattak a Magyar Termelői Vásár kínálatába. A tavasz pedig kiváló alkalom lesz az újrainduláshoz.

„Március 19-étől havonta két alkalommal, minden hónap első és harmadik szombatján települünk ki a Díszkertbe, ahol csakis olyan hazai termelők és kézművesek kínálják áruikat, akik maguk készítik termékeiket” – biztosít a főszervező. „A későbbiekben szeretnénk egy közös online értékesítési felületet létrehozni a Magyar Termelői Vásárban résztvevő árusítók számára, és igény esetén megszervezni a termékeik házhoz szállítását. Ehhez első körben személyes kapcsolatra és bizalomra van szükség a vásárlók és az előállítók között, hiszen akkor rendelnek az emberek, ha tudják, mit fognak kapni.”

Az egyesület nem pusztán kapcsolatot szeretne építeni vagy terméket eladni. Tagjai olyan fórumot álmodtak meg, ahol a kisgyermekes családok is sétálhatnak, kedvükre nézelődhetnek. Nem titkolt szándékuk, hogy kedvet ébresszenek a következő generációban a hagyományok ápolásához.

„Mi kistermelőként, hagyományos családi receptek alapján olyan sajtot készítünk, amit senki más az országban. Van olyan kézművesünk, aki a nagymamája mellett ült, amikor zakatolt a varrógép, és a varrást sajátította el. Más a savanyúságait vagy a szörpjeit készíti eladásra úgy, ahogy azt valamikor a szüleitől tanulta. Mi mind, akik valami egyedit készítünk, szeretnénk továbbadni a tudásunkat a következő generációnak. Ám a gyerekeink csak akkor kapnak kedvet a folytatáshoz, ha megmutatjuk, hogy van értelme annak, amit csinálunk.”

A teljesség igénye nélkül a március 19-én induló vásárban kapható lesz méz, sajt, szörpök, medvehagyma, kenyér, gyógynövények, tészták, chilik, savanyúságok, ruhák, ékszerek, házi sörök, dekorációs termékek, népművészeti táskák és más kézműves alkotások. „Az akciós tömegcikk nem közelíti meg ezt a minőséget” – véli a termelő. „Szeretnénk, ha ez a kezdeményezés közösségteremtő alkalommá válna. Kár lenne veszni hagyni azt, amit a Magyarok Vására adott” – zárja gondolatait a program főszervezője, Sumi Andrea.


SZERZŐ: CSÁK-NAGY KRISZTA
FOTÓ: MAGYAR TERMELŐK EGYESÜLETE