A legtöbb tragédia kivédhető lenne

Heves megyében, így Eger környékén is gyakoriak a közúti balesetek. Az elmúlt hetekben a személyi sérüléssel járó esetek között számos alkalommal történt halálos kimenetelű szerencsétlenség is. A körülmények a legtöbb esetben összetettek, mégis kijelenthető, hogy arányaiban véve a legtöbb közúti baleset sebességtúllépés miatt következik be. Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mégis gyakran értesülünk arról, hogy a közúti balesetek részben ittas vezetés miatt történnek. Az egyértelmű szabályok és szankciók ellenére rendre megtörténik az, ami felelősségteljes magatartással elkerülhető lehetne. A közúti balesetek legfőbb okairól, és az Eger környékén tapasztalható vezetési szokásokról, valamint a megelőzés fontosságáról beszélgettünk az Egri Rendőrkapitányság vezetőjével, Kovács József rendőr ezredessel.

Kovács József rendőr ezredes irodájában beszélt a közúti balesetek általános okairól

„A környező kistelepüléseken élők közül sokan autóval járnak dolgozni. Kollégáink rendszeres közúti ellenőrzést végeznek, amely tanulságos képet ad arról, hogy mi történik az utakon” – mondta el lapunknak Kovács József. Kiemelte, az ittas vezetés elsősorban jellemzően a kisebb településeken fordul elő.

„Mi sajnos általában azzal találkozunk, hogy az érintettek esetében ez a vezetési morál a napi rutin része. A baleset sok esetben éppen azért következik be, mert a sofőr úgy gondolja, hogy a mindössze pár kilométerre lévő, szomszédos községbe szeretne áthajtani. Lehetséges, hogy a legtöbb alkalommal probléma nélkül teljesíti az utat, ám azt az egy végzetes esetet is elkerülhetné alkoholos befolyásoltság nélkül” – hangsúlyozta.

Hozzátette, természetesen van rá példa, hogy egy nagyobb családi rendezvényt vagy fogadást követő út közben a sofőr helyszíni szondáztatásakor a mérőműszer minimális alkoholszintet mutat ki, de fontos kiemelni, hogy Magyarországon zéró tolerancia van a gépjárművezetőkkel szemben.

Kiemelte, hogy noha az ittas vezetés az első négy legfőbb balesetet okozó tényező között van, a legtöbb közúti baleset gyorshajtás miatt következik be. Ezen belül is elkülöníthető az abszolút gyorshajtás – a mindenkori megengedett sebesség túllépése –, valamint a relatív gyorshajtás, amely az adott útviszonyoknak és forgalmi helyzetnek nem megfelelő. Ezt követi az elsőbbségi kötelezettség meg nem adása, illetve a megfordulási szabályok megsértése, amely elsősorban bevásárlóközpontok parkolójában vezethet kisebb ütközésekhez.

Amíg az utóbbiak a legtöbb alkalommal anyagi kárral járnak, a sebességtúllépés miatt bekövetkező szerencsétlenségben gyakori a személyi sérülés előfordulása. Nehéz megítélni, hogy a sebességtúllépésért kiszabható bírság mennyire bír visszatartó erővel – részletezte.

„Szakemberként úgy látom, mindenki bízik a saját ítélőképességében és a gépjárműve tulajdonságaiban, a kettő azonban nem minden esetben áll összhangban egymással. Hiába rendelkezik egy sofőr nagy teljesítményű gépjárművel, az emberi tényezők (pillanatnyi figyelemkihagyás, fáradtság, stb.) minden esetben jelentős szerepet játszanak” – jegyezte meg.

Kiemelte, ezen belül a motorosok vezetési szokásai megérnének egy részletes elemzést. A környékre az jellemző, hogy hegyi térségek (Bükk, Mátra) vannak. Nagyon sok esetben tapasztalható, hogy az Alföldről érkező motoros turisták a hegyi útszakaszon olyan vezetéstechnikai hibát vétenek, amely személyi sérüléssel, és sajnos akár halálos kimenetelű balesettel is járnak.

„Noha nehéz megnevezni egy olyan rövidebb útszakaszt, vagy forgalmi csomópontot, amely kifejezetten veszélyes közlekedési szempontból, általánosságban elmondható, hogy az Egert észak-déli irányban kettészelő 25-ös főút szinte teljes szakasza, az ebbe csatlakozó mellékutak, valamint a 24-es főút hegyi szakasza jelent baleseti veszélyforrást. Az utóbbi útszakaszt a motorosok kedvelik leginkább, ezért itt nagyobb számban fordulnak elő motoros balesetek” – összegezte.

A rendőrkapitány elmondta, elsődlegesen azért zsúfoltak az utak, mert az elmúlt 5-6 évben jelentősen nőtt a regisztrált gépjárművek száma Egerben is. Éppen ezért sokkal nagyobb körültekintéssel és szabálykövetéssel kellene viselkednünk a forgalomban.

Mindezzel együtt Kovács József rendőr ezredes pozitívumként emelte ki, hogy az Egri Rendőrkapitányság vonatkozásában a 2020. január és július hónap közötti időszakban a közúti balesetek tekintetében minimális csökkenés volt tapasztalható az előző évhez képest. Az M25-ös úttal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy ennek köszönhetően igen szembetűnő a tehergépjármű–forgalom csökkenése a Maklár és Andornaktálya közötti útszakaszon, valamint az Egerbe munkába érkezők egyre inkább használják a nemrég átadott gyorsforgalmi utat.

Az egri parkolási rendszerről kifejtette, hogy noha fejlesztésre szorul, meglehetősen összehangolt és bonyolult munkát igényelne. Véleménye szerint ugyanis meglehetősen behatárolt az a terület, ahol a jogszabályoknak is megfelelő további parkolóhelyet lehet létesíteni.

Az iskolakezdés miatt megnövekedett forgalommal kapcsolatban valamennyi sofőrt arra int, hogy ebben az időszakban még nagyobb körültekintéssel és a sebességi korlátok betartásával vezessen, különösen a gyalogátkelőhelyeken és az oktatási intézmények környékén. Hozzátette, ez azért is fokozottan indokolt, mert a gyerekek ilyenkor szertelenebbek, és nekik is időbe telik, ameddig visszaállnak az év közbeni kerékvágásba.


SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT