Naponta többszáz rászoruló kap ételt a Govindában az Ételt az Életért Alapítvány programjának köszönhetően

A ’90-es években szinte keresni kellett a lehetőséget, hogy jótékonykodhassunk, ma már 650 adag étellel segítünk naponta” – mondta el lapunknak Nyolcas Olivér, Eger első, egyben máig az egyetlen vegetáriánus vendéglőként működő Govinda vezetője. Az Ételt az Életért Alapítvány élelmezési programját a városban a Govinda Étterem épülete és konyhája szolgálja ki. Így nem véletlen, hogy idén a vendéglőt üzemeltető Mádhava Govinda Kft.-nek ítélték oda karitatív munkájáért az Év Civil Támogatója díjat. Az étteremben értékesített fogásokon kívül főzik meg az itt dolgozó szakácsok a többszáz adag egytálételt, amelyet az alapítvány munkatársai osztanak ki az egri és környékbeli rászorulóknak.

„Amikor 1996-ban megnyitottuk a Govinda étteremlánc első vega vendéglőjét, sokan teljesen elképedtek az ötleten, hiszen akkoriban a vegetáriánus étrendet követők különcnek számítottak. A karitatív tevékenység végzéséhez közterülethasználati díjat kellett fizetnünk, idővel egyértelművé vált, hogy közfeladatot látunk el hiánypótló tevékenységünkkel. Mostanra eljutottunk oda, hogy annyi felajánlást és adományt kapunk, hogy válogathatunk közöttük” – mondta el lapunknak Nyolcas Olivér.

Hozzátette, ma már számtalan cég és magánember támogatja őket karitatív missziójukban, és aszerint szelektálnak, hogy mi az, amire ténylegesen szüksége van a rászorulóknak.

A Mádhava Govinda missziója

A Govinda Étterem dolgozói civilként plusz munkaórákkal, az étterem üzemeltetője pedig anyagi támogatás biztosításával járult hozzá ahhoz, hogy az ételosztás működhessen. A vendéglő bevételének egy részét – tavaly több millió forintot – karitatív tevékenységre fordítja azért, hogy az Ételt az Életért Alapítvány évről évre eredményesebb legyen.

Az Év Civil Támogatója díjat olyan profitot termelő cégek kapják minden évben, amelyek példaértékű módon támogatnak különféle kiemelt jelentőségű civil szervezeteket.

Ételosztás

„Egy 100-150 fős esküvő megszervezése sem kis feladat, nemhogy félezer rászorulónak főzni napi szinten. Ám, az évek alatt összeállt egy kiváló csapat és kialakult egy jól működő rendszer. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy hatékonyabban működjünk azt a célt szem előtt tartva, hogy még több embernek segíthessünk” – jegyezte meg.

Szinte mindig korán indul a nap, hiszen az étteremben kínált ételek elkészítése mellett naponta 650 adag egytálételt főznek az Ételt az Életért Alapítvány megbízásából, amelyet a rászorulók között délután 2 és 3 óra között osztanak szét.

„Az ételosztáskor általában ízletes és laktató magyaros, ám húsmentes egytálételt adunk, amely lehet például lencse-, tökfőzelék, palócgulyás, vagy éppen pásztortarhonya. Ehhez friss pékárut is kínálunk, de gyakran egészül ki más alapanyagokkal is. Tavaly a koronavírus őszi időszakában megfigyelhető volt, hogy sok olyan ember is igénybe vette szolgáltatásunkat, aki vélhetően a járványhelyzet miatt veszítette el munkáját” – részletezte.

A karácsonyi ételosztásukat sokan ismerik, decemberben számos civil támogatja azt anyagilag, valamint részt is vesz az adomány eljuttatásában.

„Egy egri jogász például minden évben a születésnapján jön az ő kérésre megrendelt több láda narancsért, amelyet személyesen oszt ki” – tette hozzá.

Élelmiszermentés

A jótékonyság mellett az Élelmiszerbankkal együtt dolgozva élelmiszermentésben vesznek részt. Mindennap kapnak olyan hibátlan termékeket, amelyeknek lejárati ideje közeli.

„Nemrégiben kaptunk például 600 karton tejszínt egy budapesti cégtől, előtte a svéd kék-sárga vállalat adott nekünk marcipános süteményt, de a közeli csokoládégyártól is kaptunk már édességet. Egy egri multinacionális vállalattól pedig naponta kapunk olyan zöldség- gyümölcsöt és péksüteményeket, amelyek esztétikailag nem tökéletesek, ám még gond nélkül fogyaszthatók. Minőség-ellenőrzés után ezeket is mind szétosztjuk a rászorulók között”– részletezte.

A Govinda profiljának változása

A jelenleg 10 fős személyzettel rendelkező étterem eredetileg a Krisna-hívők menzájaként működött. Amikor 2015-ben átkerült a vendéglő a Tűzoltó térre, rövid időn belül látogatottá vált a nem krisnások között is. A Govinda az egyetlen vegán és vegetáriánus étterem a városban, a helyi törzsvendégek és turisták örömére. Nagyböjt idején sok kereszténynek is megoldás az étterem kínálata.

„Én többször is dolgoztam ebben az étteremben az 1996-os indulásától fogva. Közben 6 évet az USA-ban, egyet pedig Indiában éltem, és 2017 óta vezetem a Mádhava Govindát.”

Kifejtette, noha az elmúlt időszakban nagyon népszerű lett a vegetáriánus és a vegán étkezés, Krisna-hívőként számukra évtizedek óta természetes és magától értetődő, hogy erőszakmentesen táplálkoznak.

„Vallásos emberként kötelességünknek érezzük a Mindenható bajba jutott teremtményeinek, így rászoruló embertársainknak segíteni!” – összegezte.


SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT