2021. március 2-án rendezték meg belügyi rendészeti ismeretek tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjét Budapesten, az Eötvös József kollégiumban, szigorú járványügyi szabályok betartása mellett.

Az egri IQ-PONT Középiskola három tanulója is bejutott a döntő húsz legjobb diákja közé, ahol kiváló eredményeket értek el: a legjobban Tóth Linda Magdolna szerepelt, aki összesítésben 9. lett, Hamar Viktória 13., míg Molnár Dominika a 15. helyen végzett. Az eredmény előbbinek száz, utóbbiaknak pedig ötven-ötven pluszpontot jelent a továbbtanulásnál.

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen csak végzős diákok vehettek részt, a feladatok az emelt szintű érettségi feladatainak feleltek meg. A diákok felkészítője, dr. Dósa Flórián szaktanár úgy fogalmazott: az első fordulóra szeptemberben kezdték el a felkészülést, a korábbi versenyek írásbeli és szóbeli feladatainak tanulmányozásával. A decemberi írásbeli forduló után a márciusi döntőre szintén az emelt szintű érettségi tételeiből kellett felkészülniük a diákoknak: egyrészt a helyszínt biztosító rendőr feladataira, másrészt a járőrözés szabályaira kellett fókuszálniuk. Az értékelésben az improvizációra, és a szakmai szóhasználat megfelelő ismeretére helyezték a hangsúlyt.

Az országban több mint száz középiskolában tanulnak a diákok belügyi rendészeti ismereteket, közülük csak öt középiskola tanulói kerültek a döntőbe.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáruknak!


(EM)
FOTÓ: IQ-PONT