Egri vállalkozások a járvány okozta nehézségekről, a kilábalás lehetőségeiről

Bár a koronavírus-járvány világszerte száz- és százezer munkahelyet sodort veszélybe vagy éppen tett tönkre, abban a szakemberek egyetértenek, hogy az egyik legnagyobb vérveszteséget a turizmus és a vendéglátás szenvedte-szenvedi el. Mivel e két terület Eger és a városban működő sok-sok vállalkozás számára kiemelt fontossággal bír, kíváncsiak voltunk arra, vajon az itteni szállodák, vendéglátóhelyek miként élték meg a pandémia tavaszi és őszi hullámát, a hagyományosan erősnek számító karácsonyi és szilveszteri forgalom elmaradását, illetve milyen lépéseket próbáltak és próbálnak tenni azért, hogy valamelyest mérsékeljék az őket ért veszteségeket.

Harmati Judit, a Hotel Eger & Park igazgatója elmondta, amennyiben a 2020-as év egészét vizsgáljuk, mintegy ötven százalékos forgalomkiesést kénytelenek elkönyvelni. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a karácsonyi és újévi időszakra sem oldották fel a korábbi korlátozásokat, ugyanis ezek a napok valamennyi szálloda életében kiemelkedő jelentőséggel bírnak, miután ilyenkor magasabb áron lehet értékesíteni a szobákat. A súlyos nehézségek ellenére mindvégig arra törekedtek, hogy a dolgozóikat megtartsák: részint, mert korábban jelentős munkaerőhiány volt ebben a szektorban, másrészt pedig, mert úgy vélték, amikor újra elindul a normális élet, egy összeszokott csapattal lényegesen könnyebb megoldani azokat a feladatokat, amelyek egy nagy konferencia- és wellnesshotel esetében adódnak. Tavasszal többek között a szabadságok kiadásával és a szálloda rendbetételével igyekeztek elkerülni, hogy bárkitől meg kelljen válniuk. És bár e megoldásokat a járvány második, őszi hullámánál már nem lehet alkalmazni, eddig sikerült valamennyi munkatársuk állását megőrizni. Az esetleges kormányzati lépésekről az igazgatónő a következőket mondta:

Várjuk azt a gazdasági intézkedési tervet, amelyből kiderül, kapunk-e valamiféle újabb támogatást, valamint, hogy a korábban érkező segítségre a jövőben is számíthatunk-e, avagy teljesen elengedték e szektor kezét. Mindez döntően meghatározza nálunk is, hogy miként tovább. És hogy mire is lenne leginkább szükségünk? Úgy hiszem, ha azt az 50 százalékos bértámogatást, amit a vendéglátósoknak és a turizmus szereplőinek adtak, nem pusztán január végéig hosszabbítanák meg, hanem februárig-márciusig, illetve, ha ehhez még a járulékkedvezményt is társítanák, valamilyen szinten túlélhetnénk ezt a katasztrofális időszakot.

Ami a jövő esztendőt illeti, Harmati Judit szerint nagyon nehéz megjósolni, mi várható. Nyilvánvalóan sok minden függ attól, hogyan alakul majd a járványhelyzet – kell-e számolnunk harmadik vagy éppen negyedik hullámmal –, mennyien lesznek hajlandóak beoltatni magukat idehaza és külföldön, és még hosszasan lehetne sorolni az egyelőre ismeretlen tényezőket. Egy azonban biztos: túlságosan hosszú időn keresztül nem lehet fenntartani a jelenlegi állapotokat, ugyanis a bezártság ezernyi téren járhat elképzelhetetlenül súlyos következményekkel.

Harmati Judit

Hasonlóan siralmas helyzetről számolt be Cseh András, a Hotel Senator-Ház és Étterem üzemeltetője, aki elárulta: 2020-ban a korábbi évekhez viszonyítva úgy 65-70 százalékkal esett vissza a szobák iránti kereslet. Mindezt tetézte a karácsony és az újév körüli napok kiesése, amelyeknek „köszönhetően” a 90 százalékos foglaltságból a világon semmi sem maradt. Arról nem is beszélve, hogy a szálloda és az étterem számára az adventi hetek is hagyományosan erősek szoktak lenni, ám a járvány most ezeket is tönkretette. Természetesen az ételek kiszállításával ők is próbálkoznak – legyen szó menüről vagy a la carte étkezésről –, amiként a Senator-ház ismert és kedvelt adventi-karácsonyi ételeit és italait, így a forralt borokat, a forró puncsot, a kocsonyát vagy a mákos gubát sem kellett nélkülözniük azoknak, akik az otthonukba akarták vinni az évek során megszokott és megszeretett finomságokat.

Tavasszal több mint egy tucat dolgozójuktól voltak kénytelenek megválni, ám később kilenc embert is visszavettek, betudhatóan annak a lehetőségnek, hogy utóbbiak bérét fél évig az állam fizette annak fejében, hogy a munkaadó vállalta: ezen idő eltelte után még legalább három hónapig foglalkoztatja az érintetteket. És ha már a támogatások… Cseh András szerint a 80 százalékos visszatérítés, amit az állam egy bizonyos időszakra vonatkozó – ám a szigorítások miatt kútba esett – foglalások után ígért, legfeljebb a nagy, elsősorban budapesti szállodáknak jelenthetett némi segítséget, de a kisebbeknek, többek között nekik, jószerivel semmit, hiszen például a szilveszteri bevételkiesést senki nem pótolja. A Senator-Ház üzemeltetője a jövőbe tekintve sem igazán optimista:

Meggyőződésem, hogy a 2020-ban történtek még évekig kihatással lesznek a forgalmunkra. Akár a Távol-Keletről, akár az Európából érkező vendégekről beszélünk, még jó darabig meggondolják, hogy elutazzanak-e valahová, s ha igen, hová. Az persze egyáltalán nem kizárható, hogy a belföldi turizmus erősödik majd, ugyanakkor idehaza annyi szálloda épült az idők folyamán, hogy azok fenntartásához nélkülözhetetlenek a külföldiek. Szóval nem könnyű a helyzet, és azt gondolom, hogy csak esztendők múltán mutathatunk majd fel olyan eredményeket, mint például 2019-ben. Ha egyáltalán… Merthogy a járvány a világot is megváltoztatta: elég csak arra utalni, hogy azok az üzletemberek, akik korábban egy-egy szállodában összejöttek valamilyen tanácskozásra, most online oldják meg ugyanezt, és nem kizárt, hogy később is így tesznek. De majd meglátjuk…

Cseh András

Ha a járvány által leginkább sújtott hónapokat vizsgáljuk – kezdi Macsinka János, az Imola Udvarház Dessert Hotel (Macok bisztró, Pizza Brumbrum Világbéke) tulajdonosa –, akkor azt mondhatom, hogy 2020 márciusában és áprilisában, illetve novemberében és decemberében a forgalmunk mindössze a 15 százaléka volt a megszokottnak. Nagyon bíztunk abban, hogy december 11-e után újra kinyithatunk majd, hiszen úgy a „kukába” került novembert még talán semlegesíthettük volna. Azzal viszont, hogy maradtak a szigorítások, buktuk az év utolsó hónapjára jellemző, nekünk komoly bevételt hozó céges rendezvényeket, nem szólva arról, hogy az ünnepek környékén, illetve a karácsony és az újév közötti napokban a szállodánk jellemzően százszázalékos kihasználtsággal működik, amiként az éttermünket is kiemelkedő forgalom jellemzi.

Megtudtuk még, hogy a járvány első hulláma idején lépték meg a Brumbrum étterem pizzázóvá való átalakítását, amely döntésüknek köszönhetően – hiszen a pizzák esetében jól működik az elvitel és a házhozszállítás is – ősszel nem kellett egyetlen munkatársuktól sem elbúcsúzniuk. Ami a kormányzati támogatást illeti, Macsinka János úgy gondolja, a leghathatósabb segítséget a járulékok számottevő csökkentése, esetleg teljes elengedése jelentené, avagy, ha – amint azzal Ausztriában próbálkoztak –a kieső forgalom bizonyos százalékát az állam megtérítené. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy mivel nincs forgalmuk, muszáj a tartalékaikhoz nyúlniuk, ugyanis abból kell kiegészíteniük az alkalmazottaik fizetését is, noha utóbbiak így sem érik el azt a szintet, mint „békeidőben”. Igen ám, de a tartalékok is végesek, ráadásul, ha felélik a pénzt, annak az elkövetkező időszakokra tervezett fejlesztések látják a kárát. Mindenesetre a jövőről a Macoknál úgy vélekednek, ha mindenki megint szabadon mozoghat, a minőségi vendéglátás magára találhat, bár félő, hogy azok a szakemberek, akik a járvány miatt arra kényszerültek, hogy más állást keressenek, később nem térnek vissza, ezért ebben a szektorban ismét munkaerőhiánnyal kell majd szembesülni.

Macsinka János

 

A HBH Sörház és Étterem tulajdonosa, Szabó Zoltán azt mondja, nem csupán a 2020-as év utolsó két hónapja volt rendkívül lehangoló, de ugyanerre számít 2021 első negyedévében is, függetlenül attól, hogy maradnak-e a megszorítások, avagy lesz valamiféle nyitás. A mínuszok szempontjából nem sok jelentőséggel bír, hogy szállítanak-e házhoz, avagy sem, az így keletkező bevétel ugyanis legfeljebb az alkalmazottaknak adott fizetés előteremtéséhez nyújt kis segítséget.

A számítások most azt mutatják – árulta el Szabó Zoltán –, hogy

a koronavírus „kivégezte” az elmúlt évünket, azaz csak annyit tudunk sikerként felmutatni, hogy véglegesen és teljesen nem váltunk meg senkitől sem. Más kérdés, hogy azokhoz képest, akik komoly létszámleépítést hajtottak végre, ne adj’ isten végleg bezártak, ez is nagy fegyvertény. De senki nem ezért működtet egy vállalkozást. Ráadásul most még azt sem lehet megjósolni, hogy a járvány milyen hosszútávú gazdasági következményekkel jár majd, bár azok alapvetően befolyásolhatják a turizmus és a vendéglátás helyzetét. Ettől függetlenül bízom abban, hogy jövőre már képesek leszünk tényleges eredményt felmutatni.

Az év végén is fennmaradó kormányzati szigorítások a HBH-t is rendkívül súlyosan érintették, mivel a hagyományosan karácsony és újév környékén megrendezett céges bulik egytől egyig elmaradtak, és a lagzik száma is csak a töredéke volt a korábbi esztendőkben tapasztaltnak. Ezeknek a kiesését természetesen nem pótolhatta az ételek házhoz szállítása. Azt figyelembe véve, hogy a nehéz tavaszi hónapok után a belföldi turizmus azért eléggé nekilódult, Szabó Zoltán arra számít, hogy 2021-ben, a járvány lecsengését követően esetleg újfent megnövekedhet a forgalom, ami persze, a HBH esetében nemcsak az ország más tájairól érkező vendégeket, de a helyieket is jelenti.


SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT