Haász Tamásnéval beszélgettünk az egri civil szervezetek új otthonáról

Az többé-kevésbé mindenki előtt ismert, hogy a közgyűlés döntése értelmében az egykori helyőrségi művelődési otthon pár éve felújított épületét a civilek vehetik majd birtokukba, mivel a városvezetés azt szeretné, hogy egy olyan nyitott közösségi tér jöjjön létre, amely nemcsak állandó helyet biztosít a helyi civilek tevékenységének, de lehetővé teszi különböző rendezvények, események befogadását is. Hogy miért is oly fontos mindez az egyesületek, alapítványok számára? Többek között erről kérdeztük Haász Tamásnét, a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület titkárát.

Mint köztudott – mondja Haász Tamásné –, a civileknek eddig is volt egri otthonuk, amely sokáig be is töltötte azt a szerepet, amit sok-sok évvel ezelőtt szántak neki. Ám ezt a helyszínt, ami egy nagyobb méretű lakásnak felel meg, az idők során kinőttük, főleg azért, mert a civil szervezetek száma jócskán megnőtt városunkban: jelenleg 200-250 olyan van, ami ténylegesen működik, közülük száznál is több olyan, amely elfogadta az Egri Civil Fórum együttműködési nyilatkozatát. Másrészt a Bajcsy-Zsilinszky úti helyünk nem tette lehetővé nagyobb rendezvények megtartását, hiszen mindössze pár tíz embert tudtunk befogadni. És akkor a kiszolgáló helyiségek hiányáról még nem is beszéltem, holott könnyen belátható, hogy egy női, illetve egy férfimosdó mindennek nevezhető, csak elegendőnek nem. Éppen ezért örülünk a városvezetés segítségének, akik egyébként ismerték a szűkös körülményeinket, nem különben azt a munkát, amelyet a civilek végeztek és végeznek.

Ha már itt tartunk… Az új helyen módjuk lesz arra – ami tudomásom szerint szándékuk is –, hogy az egyes korosztályok tagjainak segítséget nyújtsanak, vagy épp tartalmas elfoglaltságot biztosítsanak…

Pontosan. Tapasztalataink szerint mind a fiatalok, mind az idősebbek igényelnek ilyen-olyan téren tanácsokat. Utóbbiak például sokszor nehezen igazodnak el a mai, felgyorsult, digitalizált világban, így szükségük lehet arra, hogy segítsük őket többek között az internetes ügyintézésben, a világháló révén elkövetett csalások felismerésében, és persze, tanácsokat adunk jogi, egészségügyi vagy bármely más kérdésben. Ezért szeretnénk az új civil házban olyan állandó ügyeletet tartani, ahol naponta 2-3 szakterület ismerői várják majd a hozzájuk fordulókat. Ami meg a programokat illeti, arra fiataloknak és időseknek egyaránt igényük van. Előbbieket a régi helyen egyszerűen nem tudtuk fogadni, ugyanis nekik nemcsak megfelelő tér kell, de olyan infrastruktúra is – számítógépek, wifi, stb. –, ami számukra létkérdés. Az időseknek pedig különösen fontos lehet a közösségi élmény, a többiekkel eltöltött órák, hiszen a koronavírus-járvány őket még inkább elszigetelte a világtól, a barátoktól, az ismerősöktől.

Mikor vehették birtokukba a Kossuth Lajos utca 12. szám alatt található épületet?   

Nagy örömünkre a soron következő Egri Civil Fórumot március végén már ott rendeztük.


SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT