A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, de egyben a tavaszi megújulásé is. Számtalan népszokás, hagyomány és szimbólum kapcsolódik hozzá. Bár a népi hagyományok mára sokat veszítettek az értékükből, az ünnep jellegzetes ételei, például a sonka és a tojás még sok család ünnepi asztalán helyet kapnak. Utóbbi festése, díszítése is régi hagyomány, mely ajándék a locsolóknak, dísze az otthonunknak.

Még élénken emlékszem gyermekkorom húsvétjaira, mikor a télen levágott disznó megfüstölt sonkáját végre feltálalhattuk. Egyik évben sósabb, másikban kevésbé, mikor, hogy sikerült… De a sós ízhez ínycsiklandóan passzolt az édeskés kalács és a sárgatúró. A nagyböjt utáni ünnepi asztal gasztronómiai fénypontja volt, de még nem a gyorspácolt, állományjavítókkal, adalékanyagokkal befecskendezett, gyatra hústartalmú, sonkaszerű készítmény, hanem az igazi, illatos parasztsonka. Akkoriban én csak ezt ismertem, felnőttkoromban aztán találkoztam már sokfélével, de számomra ez maradt az igazi. A nyers sonkát nagymamám beáztatta, néha gondosan cserélve róla a vizet. Lassú tűzön főzte, általában annyi órán át, ahány kilogrammos volt a sonka. Illata bejárta a házat, ez az illat az ünnepi készülődés illata volt, annyira jellemző, mint karácsony előtt a mézeskalácsé. Amikor a sonka kihűlt a saját levében, nagymamám kanállal leszedte a megdermedt zsírt, és kiemelte, majd némi száradás után már el is kunyerálhattam egy darabot, csakhogy ellenőrizzem: megfelelő lesz-e az ünnephez. Bár a kor, a szokások sokat változtak, én a hagyományt örömmel őrzöm azóta is, ugyanazzal a főzési technikával, ugyanazzal a várakozással. A világ közben felgyorsult, és vele mintha felgyorsult volna az idő is, sokaknak ma már nincs ideje bajlódni a sonka főzésével. Kényelmesebb a főtt, füstölt sonkajellegű készítményeket megvásárolni (pl. kötözött sonka, gépsonka), ráadásul azokat fogyasztás előtt nem kell megfőzni, csak betenni a hűtőbe, és kellő időben már tálalhatjuk is.

A tojás szinte minden régi civilizációban a természet megújulásának, a termékenységnek volt a jelképe. A kereszténységben mint ősi életszimbólumot, összekapcsolták a feltámadás ünnepével. Európában már a kereszténység felvétele előtt díszítettek (festettek és karcoltak) tojásokat, de a 6-8. századi magyarországi avar sírban is találtak karcolt tojást. A húsvéti tojás első írásos említése a 17. századból származik, német földről. Míg Nyugat-Európában inkább az egy színnel, főképp a pirossal megfestett tojás volt a jellemző, addig a Kárpát-medencében a mintás díszítés vált hagyománnyá. Sok helyen a mai napig igyekeznek megőrizni az egyes tájegységekre jellemző díszítési motívumokat, a tojást úgynevezett osztókörökkel részekre bontva, megadva ezzel a geometrikus vagy virágmotívumokat használó díszítés kereteit.

Gyermekkoromban nagymamám hagymahéjban főzte a tojást, melyet olykor levelekkel díszítettünk, rendesen megszenvedve azzal, hogy ne mozduljon a levél a kidobásra szánt nejlonharisnyában – ezt hívják berzselésnek, levélrátétes technikának. A növényi alapanyagok színt adtak a tojásnak, de igazából az anilinfesték tette meg a hatását. Élénk színekkel lehetett játszani, és kísérletezgetni, ha a végén összeöntöttük őket. Az ügyesebbek díszítettek viasszal, vagyis írott technikával dolgoztak és dolgoznak ma is – ez volt a harmadik ismert díszítési mód a magyar nyelvterületen a karcolás és a berzselés mellett. A tojásdíszítés technikája mára sokat változott: találkozhatunk filctollal, körömlakkal, akvarellel, gyöngyökkel, színes fonalakkal díszített tojással, vagy épp hungarocelltojáson dekupázstechnikával, de a festett tojásra ragaszthatunk matricákat kis. Az időszűkében lévők is megtalálták a magukét: ma már díszes műanyag tojásokból, és különféle ízben kapható csokitojásokból válogathatunk. Érdekesség: az egyik leghíresebb tojásfestő és patkolóművész egy magyar hölgy, aki az Európa legjobb tojásdíszítője címet is elnyerte. Zsigóné Kati népi iparművész, „a tojásdíszítés királynője,” aki a tojásdíszítő technikák szinte minden ágát műveli: festett, karcolt, rátétes, mosott, vésett, viaszolt, csipkézett, metszett, patkolt, faragott és maratott tojásokat is készít. A tojáspatkolás világrekordere szintén magyar (nem véletlenül magyar találmány ez a technika): Koszpek József 1119 darab, kézzel készített patkóval díszített egy strucctojást. Készüljön bárhogy is a húsvéti tojásunk, és legyen az az ünnep dísze, vagy ajándék a kedves locsolónak, a lényeg ott van az alkotás mögött: az egyediség és a szeretet.


Sárgatúró

NYÍRSÉGI ÉTEL

A sárgatúró Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy kedvelt, tradicionális húsvéti finomság, mely tojásból és tejből készül. Ahogy főzés közben a tejsavó kicsapódik, túrós állagú lesz, innen ered az étel neve.

Hozzávalók:

  • 10 db tojás
  • 1 liter tej
  • csipetnyi só
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2-3 evőkanál cukor

Elkészítés:

A tejet öntsük egy fazékba, tegyük bele a sót és a cukrokat, majd tegyük fel főni. Míg fő, keverjük el egy tálban a 10 tojást. Mikor a tej felforrt, beleöntjük a tojásokat, és lassú tűzön azonnal, óvatosan kavargatni kezdjük. Ez eltart egy darabig, ugyanis meg kell várni, míg a massza megtúrósodik, darabos lesz. Ha készen van, az egészet vászonruhába, vagy vékonyabb konyharuhába öntjük, a levét kinyomkodjuk, a konyharuhát összecsavarjuk, és jó szorosan összekötjük. Akkor lesz szép a sárgatúró, ha minél szorosabban tekerjük össze a konyharuhát. Hűvösebb helyen felakasztjuk, ahol kb. 3-4 óra alatt kihűl, és kicsöpög a leve. Nyugodtan otthagyhatjuk éjszakára is. Másnap kibontjuk a konyharuhából, hűtőbe tesszük, és csak tálalás előtt vesszük ki.

Jó étvágyat hozzá!


SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT