Eszterházy Károly Egyetem

 

Míg az új esztendő kezdete sokaknak egy-egy fogadalmat, célkitűzést jelent, addig a  továbbtanulás előtt álló fiataloknak, vagy szüleiknek a jövő tervezéséről is szólnak ezek a napok. Az egri egyetem egyik fő profilja továbbra is a pedagógusképzés, ám ennél jóval bővebb a kínálat. Közeledve a február 15-i felvételi jelentkezési határidőhöz az elérhető képzésekről, lehetőségekről kérdeztük dr. Csáfor Hajnalka oktatási rektorhelyettest.

dr. Csáfor Hajnalka (Fotó: Szántó György)

Tisztelt Rektorhelyettes Asszony! Ha röviden össze kellene foglalnia, hogyan határozná meg, mit kínál az Eszterházy Károly Egyetem egy felvételi előtt álló fiatalnak?

Piacképes, minőségi és korszerű képzési kínálattal és családias hangulattal várjuk a hallgatókat. Oktatási tevékenységünk az egyetem nagymúltú tradíciójára épül, ugyanakkor modern szemléletű és számos jövőbemutató, innovatív elemet is tartalmaz. Európai színvonalú, de a régió speciális problémáinak kezelésére is felkészítő oktatással, hazai és nemzetközi elismertségre is számot tartó, értékes diplomához juttatjuk hallgatóinkat. Olyan szolgáltató és hallgatóközpontú egyetemre várjuk a jelentkezőket, ahol a tanuláshoz, a lakhatáshoz és a szabadidős tevékenységhez is kiváló feltételeket biztosítunk, szem előtt tartva az esélyegyenlőséget. Egyetemünk egyik vonzereje a színes képzési kínálat: öt karon, 11 képzési területen hirdetünk felsőoktatási szakképzéseket, alap- és osztatlan képzéseket, mesterképzéseket és szakirányú továbbképzéseket, illetve a bölcsészettudományok területén két doktori iskolát is működtetünk.

Az említett képzési palettán melyek a legkedveltebb „színek”?

Az egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának alap- és mesterképzéseit azok számára ajánljuk, akik az idegen nyelveket, a magyart és a történelmet kedvelik. A karon továbbá magas szintű, országosan is elismert képzés folyik a vizuális művészetek, a zene- és mozgóképkultúra, valamint a kommunikáció és a televíziós műsorkészítés területén, de itt működik az egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolája is.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon üzleti felsőoktatási szakképzéseket, alapképzéseket és mesterképzéseket választhatnak a jelentkezők, duális formában és akár angol nyelven is. A gyakorlati képzésekhez tanszállodát, valamint tanéttermet is biztosítunk, s itt hirdettük meg az ugyancsak népszerű szociálpedagógia alap- és mesterképzést.

Informatikai Karunk az egyetem legfiatalabb kara, 2020 januárjában kezdte meg működését. A képzési kínálatot az intézmény informatikai és matematikai képzési területhez tartozó szakjai, valamint az azt megalapozó ismereteket biztosító képzések jelentik. A közeljövőben programtervező informatikus mesterképzés indítását tervezzük a linzi Johannes Kepler Egyetemmel közösen.

Eszterházy Károly Egyetem (Fotó: Vozáry Róbert)

A Pedagógiai Karon a pedagógusképzés teljes vertikuma megtalálható: a csecsemő- és kisgyermeknevelő képzéstől kezdve az óvodapedagógus és tanítóképzésen, valamint a tanárképzésen át egészen a Neveléstudományi Doktori Iskoláig. A gyógypedagógia alapképzési szakunk nagy népszerűségnek örvend, mivel a szakon logopédia, illetve pszichopedagógia szakirányon is lehet tanulmányokat folytatni. Az intézmény közel kétszáz éves múlttal rendelkezik a pedagógusképzés területén: nyolcvankét párosításban húsz osztatlan tanári szak közül választhatnak azok, akik nálunk szeretnék elsajátítani a leendő hivatásuk alapjait. Kétségtelen, hogy ez az egyetem egyik fő profilja.

A Természettudományi Kar épületei Eger egyik legszebb panorámáját nyújtó részén, az Almagyar-dombon helyezkednek el. A karon több képzési szinten kínálunk továbbtanulási lehetőségeket a természettudományok (biológia, élelmiszertudomány, fizika, földtudomány, kémia, környezettudomány), a sporttudomány, valamint az agrártudományok (szőlész-borász, illetve gyógy- és fűszernövények) területén. Évek óta a legtöbb jelentkezőt a sporttudomány vonzza, ahol az edző alapszakon már 7 sportág közül választhatnak a felvételizők.

A jelentkezés egyik legfontosabb szempontja, hogy a megszerzendő diploma valóban piacképes legyen, azaz a hallgatók oklevéllel a zsebükben el tudjanak majd helyezkedni. Ehhez azonban az ismereteken túl tapasztalat is szükséges…

Arra törekszünk, hogy minél több szakon, minél eredményesebben lehetővé tegyük a duális képzési formát, amelyben a munkaerőpiaci igényekhez igazodva nyújtunk új lehetőséget a hallgatóknak: az elméleti képzés oktatási intézményekben, a gyakorlati pedig üzemekben, vállalatoknál folyik. Az itt végzettek komoly előnyre tehetnek szert kortársaikkal szemben, ők ugyanis a diploma átvételekor azonos szakon végzett társaiknál jelentősen több, 3,5 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek, ideális esetben pedig már hallgatóként megtalálhatják leendő munkahelyüket. A „duális hallgatók” mindezek mellett a tanulmányaik teljes ideje alatt havonta a mindenkori minimálbér 65%-ának megfelelő munkabért kapnak, függetlenül attól, hogy éppen az egyetemen tanulnak, vagy a cégnél dolgoznak. Ez a képzési forma a gazdálkodási és menedzsment, a gazdaságinformatikus, a környezettan, a programtervező informatikus, a szőlész-borász mérnöki és a turizmus-vendéglátás alapszakokra, illetve a geográfus mesterképzésen nappali tagozatra jelentkezőknek érhető el. Fontos megemlíteni, hogy magyar anyanyelvű hallgatóink számára is elérhetők – akár állami ösztöndíjas formában is – az angol nyelvű képzéseink. Az ezekre felvételt nyert hallgatók itthon, de mégis idegen nyelvi környezetben szerezhetik meg diplomájukat.

 

Oklevél díszünnepség (Fotó: Szántó György)

A képzési kínálat fontos szempont, de a jelentkezésnél a hallgatói élet is lényeges tényező. Hogyan segíti az intézmény meghatározóvá tenni az egyetemi éveket?

Az országosan igényelhető ösztöndíjak mellett egyetemünk számos egyedi lehetőséget kínál, melyek akár a teljes tanulmányi időre több tízezer forintos anyagi támogatást jelenthetnek a hallgatók számára. Számos öntevékeny kör is várja a leendő hallgatókat: csatlakozhatnak a Kepes György Szakkollégium, a Roma Szakkollégium munkájához, várja őket a Kortárssegítő és Mentálhigiénés Tanácsadó Iroda és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) is. Informatikai hátterünk és könyvtári szolgáltatásaink folyamatosan elérhetők hallgatóink számára, míg a sportolási lehetőségek az Eszterházy Károly Egyetemen szinte kimeríthetetlenek, intézményünk több kiemelt csapattal is rendelkezik. Továbbá nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat hirdetünk angol, német, francia, orosz nyelveken, amelyek négy féléven keresztül ingyenesen felvehetők, és akkreditált nyelvvizsgaközpontokat is működtetünk.

Hogyan zajlik ezúttal a jelentkezés? Melyek a legfontosabb tudnivalók?

A jelentkezési időszak 2021. február 15-én éjfélkor ér véget. A jelentkezők az Oktatási Hivatal által működtetett felvi.hu oldalon, a regisztrációt követően választhatják ki az intézményeket és szakokat. A továbbtanulni szándékozók az idei felvételi eljárásban is legfeljebb hat szakot jelölhetnek meg. Fontos, hogy a jelentkezést hitelesíteni kell, vagy az ügyfélkapun keresztül, vagy a felvi.hu oldalról kinyomtatott dokumentum postára adásával.

 

Líceum (Fotó: Szántó György)

A vírushelyzet a felvételi időszakra is hatással van. A személyes találkozások nélkül hogyan tájékozódhatnak a jelentkezők?

A járványügyi helyzet miatt mi is távolléti oktatásra tértünk át, s természetesen az intézményünk iránt érdeklődők tájékoztatása is online zajlik. Decemberben online nyílt napot rendeztünk, és a januárit is ilyen formában szervezzük meg. Az Educatio Oktatási Szakkiállítás is a virtuális térben várja a felsőoktatás iránt érdeklődőket január 21-23. között, amelynek egyetemünk is aktív résztvevője lesz virtuális előadásokkal, kisfilmekkel és szakjainkat bemutató tájékoztatókkal. Egyetemünk szakjairól és a jelentkezés feltételeiről minden információt megtalálnak a jelentkezőknek szóló weboldalunkon, a felvi.uni-eszterhazy.hu oldalon, illetve felvételi irodánk telefonon és e-mailben is fogadja a kérdéseket a 06-36/520-424-es számon vagy a felvi@uni-eszterhazy.hu címen.


Az egyetem egykori, művelődésszervező szakon végzett hallgatójának a véleményét kérdeztük:

Sass Dani (Fotó: Labancz Viktória)

Sass Dani – kreatív igazgató, televíziós műsorvezető

Eger és ezzel együtt az Eszterházy Károly Egyetem (akkor még főiskola) számomra az első ott eltöltött napomtól kezdve az otthonommá vált, a város és a közösség azonnal befogadott. Itt kezdtem ismerkedni a kreatív alkotással, a társaság motiváló erejével, a többre és többre vágyással, a kommunikáció fontosságával, az érdekképviselettel és szépen lassan a vezetői szerepekkel. Az oktatóim és a vezetők egyértelmű célja a hallgatók későbbi életének előmozdítása, támogatása volt. Egy multinacionális cég az intézmény hallgatói körében hirdetett junior programjának köszönhetően hamar ki is próbálhattam magam a marketing világában, amely azóta is a mindennapjaim része. Az Egerben töltött éveim alatt körvonalazódott számomra, hogy az út, amit a felvételi eljárás során kijelöltem magamnak, megfelelően megválasztott iránynak bizonyult. Szívesen gondolok vissza a városra, oktatóimra, hallgatótársaimra, kollégiumi hétköznapjaimra, a bulikra. Hiszem, hogy mindezek együttese komoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy magabiztos szereplője lehessek a munkaerőpiacnak és komfortosan érezhessem magam a televíziók képernyőjén.


(EM)