Védekezés a hőség ellen

Vízzel, párakapuval és napvitorlával hűsítik az egrieket

Hőségriasztások idején, a legmagasabb fokozatú veszélyjelzés életbe lépésekor, az önkormányzat mindig a lakosság hőségérzetének enyhítésén dolgozik. Az egri helyhatóság ilyenkor vízosztással, napvitorlákkal és párakapukkal igyekszik elejét venni a hőség okozta rosszulléteknek. Városszerte árnyékolókat helyeztek ki, így az egriek és az ide érkező turisták árnyékba húzódhatnak a kritikus időszakokban is, elkerülve ezzel az erős UV-sugarak okozta leégést, vagy napszúrást. A Dobó tér mellett a vár és az uszoda vendégei, illetve az Érsekkertbe érkező családok is élvezhetik a napvitorlák árnyékát, ezen kívül – a legkisebbek védelmére – bölcsődékben is elhelyeztek  ponyvákat.

Klímastratégia

Elfogadták a városi javaslatcsomagot

Egy 20 millió forintos támogatású KEHOP-projektben dolgozták ki és valósítják meg az Eger Klímatudatosan című tervet. A helyi stratégia elfogadása alkalmából 2022 márciusában a célkitűzéseket megvalósító szereplőknek konferenciát tartottak a városháza dísztermében. A javaslatcsomagban szerepel, hogy a város vezetősége ambiciózus célokat tűzött ki az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó területeken, ilyenek például az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, az energiahatékonyság növelése, illetve a megújuló energiaforrásokra való minél nagyobb arányú áttérés.

1552 fa

Ötéves ültetési program indult

Száz darab fa ültetésével kezdődött az ötéves környezettudatos akció 2019 őszén. A program célja, hogy 1552 új csemetével gazdagodjanak a város terei – így Eger legkülönbözőbb helyszínein, például az Érsekkertben, a Sas utcában, a várban, illetve játszótereken ültettek fákat az elmúlt években.

TeSzedd!

Közösségi szemétszedést tartottak Egerben és környékén

Az elmúlt években számos alkalommal tisztult a környék az országos akciónak hála, amelyhez több Heves megyei település – köztük Eger is csatlakozott. Városunkban 2022 tavaszán például kormánytisztviselők szedtek szemetet. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ugyanis idén is megszervezte a „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” elnevezésű akciót, amelyben a Heves Megyei Kormányhivatal is részt vett. A környezetvédelmi főosztály munkatársai a Nagylaposi út végétől indulva tisztították a kerékpárút környezetét.

„A szemétszedés nem ciki, hanem cuki”

A kisvárosi szemétszedési akció Eger környékét is elérte

Fehérvári Dávid nevéhez fűződik a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők Egyesületének ötlete. A fiatalok országszerte tisztítják a környezetüket, az elmúlt években számos településre, köztük Egerbe is eljutottak. A helyi fiókszervezet vezetője, Hidvégi Levente városunkban szervezett szemétszedési akciókat. 2021 nyarán például Eger és Kerecsend között tették tisztábbá a környezetet – együttműködve az Egri Dobó István Gimnázium tanulóival, akik így igazán hasznosan töltötték a kötelező közösségi szolgálatukat.

Virágos Magyarországért

Eger is csatlakozott a programhoz

2022 júliusában Egerbe látogatott az országos környezetszépítő verseny zsűrije. A szakemberek a megyeszékhely több pontját is felkeresték, így az Érsekkertben, a Dobó téren, valamint az Érseki Palota udvarán is megfordultak. Idén nyáron több mint 300 települést értékelt a zsűri, az eredmény pedig októberben várható.

Virágos rét

A program célja a zöldszemlélet

Idén indult a Vadvirágos rét elnevezésű program Egerben, amely során az intenzív gyepgazdálkodást klímatudatosabb módszerekre cserélik. Törekednek az új telepítésű, és felülvetéses rétek kialakítására, bizonyos területeken pedig nem nyúlnak a meglévő növényzethez. Városszerte több mint 16 ezer négyzetméternyi területen jön majd létre vadvirágos rét, ahol élő- és táplálkozóhelyet biztosítanak a rovarvilágnak, ezáltal az énekesmadarakat is ezekre a területekre vonzzák.

Faültetés

Zöldülnek az egri óvodák

Számos helyszínen ültettek fákat az elmúlt években Egerben – köztük a helyi óvodákban. A kertvárosi intézmény udvarára például ifj. Sós Tamás önkormányzati képviselő ajánlotta fel a növényeket. Emellett a Föld napján is újabb csemetékkel gazdagodnak, zöldülnek a helyi parkok és terek.

Szemétszedés

Takarításokat szerveztek a Szalában

Időről időre nagy mennyiségű illegális hulladék halmozódik fel a Szalában, amely egy része az Eger más területein élő, a városrészt „szeméttelepként” használó lakóktól származik. A takarítás és a hulladék elszállítása – a helyiek bevonásával – jellemzően a Városgondozás Eger Kft. segítségével történik. A városrészben évek óta szerveznek szemétszedést, egy-egy alkalommal akár több tonna hulladéktól tisztítva meg a környéket. Az akciókon rendszerint részt vesznek az ott élők, illetve helyi önkéntesek, például a Magyar Vöröskereszt egri szervezetének munkatársai.

Egri „Bubi”

Hamarosan kerékpárokat is kölcsönözhetnek a sportos közlekedés kedvelői

Az önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a fenntartható „zöldközlekedést”, éppen ezért szeretne lehetőséget biztosítani a helyi lakosoknak, illetve az ide érkező turistáknak, hogy a környezetkímélő megoldások közül, – a közösségi közlekedésen kívül –, a kerékpározást is választhassák városi utazásuk eszközéül. Az egri közbringarendszerre már kiírták a közbeszerzést, a tervek szerint két állomáson lehet majd kölcsönözni. A kezdeményezés a hazánkban 2019-ben indult HungAIRy projektsorozathoz kapcsolódik, amely az egyik legjelentősebb környezet- és egészségügyi probléma mérséklését, a levegőtisztaság védelmét tűzte ki célul. A program tíz város, köztük Eger részvételével zajlik a következő nyolc évben.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT, MIHÁLY PÉTER