11 szakosztály, 500 gyerek – az Egri Városi Sportiskola hétszer nyerte el Magyarország legjobb sportiskolája címét. A gyermekkori, meghatározó sportélményekről, a sportiskola megalakulásáról, és a 2020-as év kihívásairól mesélt nekünk Kovács Géza, aki alapító tagként 2006 óta az intézmény igazgatója. Munkáját számos elismeréssel jutalmazták már, most pedig diáksportért díj kitüntetésben részesült a Magyar Diáksport Szövetség által. Kovács Géza 2012 és 2018 között a Sportiskolák Országos Szövetségének elnöki posztját is betöltötte. Jelenleg a Magyar Olimpiai Bizottság Sportegyesületi bizottságának tagja.

„Lassan 50 éve tart ez a szerelem.”

Érdekes volt. Megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Azt mondtam testnevelő. Azt se tudtam ez mit jelent, de én már akkor úgy éreztem ezt a szakmát szeretném választani. Ez a szerelem lassan 50 éve tart és töretlen. Atlétikával kezdtem, a futás szeretete pedig a mai napig tart. Emellett a birkózás is fontos szerepet tölt be nálam, szintén egy olyan sportág, amit az ember nem felejt, és nem enged el. Ez a két örök szerelem.

„Az edzés fogalma szent és sérthetetlen volt!”

Szerencsésnek tartom magam, mert fegyelmezett alkat vagyok. Bár megesett, hogy egyszer-egyszer ellógtam az iskolából, az edzés mindig szent és sérthetetlen volt. Számos neves sportolóval dolgozhattam együtt, és ez óriási erőt adott. Motivált ez az óriási nagycsalád. Sosem felejtem el azt, amikor egyik alkalommal az edzőm azt mondta, nem elég jó sportolóknak lenni, arra is gondolni kell, hogy mit hoz az élet, hiszen bármikor bekövetkezhet egy sérülés, és akkor mihez fogunk kezdeni? Bölcs tanácsa és a testnevelés szeretetének együttes hatására jött a főiskola, az egyetem.

„Elmentem egy erőemelő versenyre, és megnyertem.”

Amikor már nem sportoltam akkor jöttek az edzések. Mindig igyekeztem a maximumot kihozni a tanítványaimból. Érdekes volt, mert úgy gondoltam, hogy az aktív sportolás már távol áll tőlem. Egyik alkalommal, amikor az atlétákkal tréningeztünk a konditeremben egyszer megkérdezték tőlem, hogy tanár úr miért nem indul el egy versenyen? Leültem, elgondolkodtam, utánanéztem, hol rendeznek erőemelő versenyt, elmentem oda és meg is nyertem. Egy bizonyos kor után ezt már össze lehet egyeztetni a családdal, a munkával. Mozgásban tart és éltet a kihívás.

„Sok mindent megéltünk, változott a világ.”

Sok mindent megéltünk, Moszkvát, Los Angeles-t, ezt az idei furcsa olimpiát is. Minden sporteseményt elhalasztottak, vagy eltolták az időpontját, köztük természetesen a 2020-as tokiói Olimpiát is. Nem tudjuk mi lesz, mit hoz a jövő. A tervek között szerepel, hogy nézők nélkül tartják meg, ami szerintem a sportnak egy furcsa és hihetetlen történése lenne. Úgy gondolom, teltházas sportpályák, stadionok kellenek, hiszen a sportolók nézők előtt tudnak nagyszerűt teljesíteni. Régen, egy nagy kiugrás volt a sport. Adott egy olyan lehetőséget, hogy külföldre tudtál menni, megismertél más embereket, országokat, egy kicsit kivételezettek voltak a versenyzők akkor. Jelen pillanatban azonban nem hatja meg a fiatalokat, hogy külföldre lehet menni, hiszen nagyon sokan nyaralnak, tanulnak ott. Számukra most inkább a kihívás a sport. A múltban kevés létesítmény volt, elavult sporteszközökkel, szemben a mostani modern tornatermekkel, sportcsarnokokkal, stadionokkal, uszodákkal. Napjainkban a sportolni vágyók napi edzését szakképzett, felkészült edzők segítik. Új szponzorálási rendszer született, a TAO és a szakági támogatás, amely nagyban segíti a sportágak fejlődését, akár az élősportban, akár a létesítmények fejlesztése területén. Büszkék vagyunk rá, hogy minden előírást betartva, az országban elsőként rendeztünk újra judo versenyt. Öröm volt nézni a rengeteg boldog gyereket, akik tatamira léphettek, s ez megerősítette bennük az edzések értelmét, a küzdőszellemet. Emellett azonban félelmetes volt, amikor az eligazításnál maszkban láttuk őket. Félelemmel tölti el ez most a sportókat is.

„Elsők között voltunk Magyarországon, ahol bevezették az online edzéseket.”

2001-ben alapítottuk meg a kollégáimmal az Egri Városi Sportiskolát, 2006 óta igazgatója vagyok. Minden évben, minden ciklusban igyekszünk megújulni. 2021-ben pedig már 20 évesek leszünk, amit szeretnénk méltóképpen megünnepelni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hétszer nyertük el Magyarország legjobb sportiskolája címet, emellett folyamatosan vezetünk az eredménylistákon. A 2020-as év nagyon furcsára sikeredett az edzőinknek, azonban sikerült megoldani ezt a helyzetet. Elsők között voltunk Magyarországon, ahol bevezették az online edzéseket. Életemben nem nevettem annyit, mint most ezeken a videókon, amikor a kutya, macska, gyerekek, szülők együtt tréningeznek! Elképesztő, milyen különös dolgok is történhetnek ilyenkor… Összességében nagyszerű érzéssel tölt el az összefogás. A szülők szabadtéri konditermet alakítottak ki, mellettük pedig az edzőink is igyekeztek feltalálni magukat ebben az időszakban, ami büszkeséggel tölt el. Trénereink szakmailag felkészültek, elhivatottak. Tiszteljük és segítsük egymás munkáját, amely nagyban összekovácsolja intézményünket és szinte egy nagy családként működik a szabályok és előírások maximális betartásával.


SZERZŐ: TISZLAVICZ LUCA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT