A VDT információs hálóként szövi át az egri ifjúság mindennapjait

Az egyik talán legszembetűnőbb tevékenység, a programszervezés mellett a diákélet felpezsdítése, a közéleti szereplésre való felkészítés. A Városi Diáktanácsnak a társadalmi felelősségvállalás, illetve a hatékony érdekképviselet kialakítása és fejlesztése a célja, amely mindemellett jogi segítséget is biztosít a fiataloknak. A szervezet tevékenységét, az elmúlt évek sikereit, valamint újításait az alábbi összefoglalóban idézzük fel.

Mi fán terem a VDT?

Az 1996-ban alakult helyi ifjúsági szervezet fenntartója a városi önkormányzat. A tagjai lelkiismeretesen, havi rendszerességgel tartanak gyűléseket, amelyeken külsős, valamint belsős programokat koordinálnak. Előbbiek esetében Eger fiataljait kívánják megszólítani, az utóbbiak pedig a saját fejlődésüket szolgálják. Ezen kívül, – szakemberek bevonásával –, a közösség fejlesztésével kapcsolatban is összegyűlnek egy-egy találkozóra. Az IFI Pontban két szakember dolgozik, akik segítik a fiatalokat a céljaik elérésében, a megfelelő értékrendszer kialakításában, és fejlesztik a kompetenciáikat, emellett az önkormányzat részéről a mindenkori ifjúsági referens is támogatja a diákok munkáját.

#együttműködés #közösségformálás #tolerancia @vdteger

A szervezethez a város bármely középiskolájából csatlakozhatnak a diákok, önkéntes alapon. A munkájukban résztvevők személye folyamatosan változik, hiszen tagságuk a középiskolai tanulmányaik befejezéséig szól. A különböző oktatási intézményekből érkező fiatalok szociális háttere igen különböző, így fontos, hogy megismerjék és elfogadják egymást. Feladataik során erősödik a felelősségtudatuk, valamint javulnak a kommunikációs készségeik. A diákönkormányzatok közötti együttműködés segítségével, illetve kapcsolatrendszerük bővítésével olyan közösség formálódott, amely komoly információs hálózatként működik.

Szellemi tőke mint ifjúsági valuta

A VDT tagjai megismerkednek a város szervezeti egységeinek felépítésével, működésével, illetve az érdekképviselet területén is jelentős tudásra tehetnek szert. A fiatalok többek között betekintést nyernek a közgyűlés struktúrájába, a bizottsági munkába, megtanulják, mit jelent az ifjúsági részvétel, illetve miért fontos az együttműködés a különböző szervezetekkel, például a Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal. Az érdekképviselet elsajátításával pedig a későbbiekben kortársaikat is társadalmi felelősségvállalásra ösztönözhetik.

Virtuális tér mindenekfelett

A diáktanács tagjai maguk kezelik a társaik megszólítására szánt digitális felületeiket, amelyek különösen fontos szerepet töltöttek be a koronavírus-járvány alatt. Ebben az időszakban a közösségük aktivizálásában megkerülhetetlennek bizonyult a virtuális tér, mindemellett „békeidőben” különös hangsúlyt fektetnek a személyes kapcsolatokra.

Amikre büszkék vagyunk:

Ruhacsere

A környezettudatosságra hívták fel a fiatalok figyelmét

„Cseréld el, ne dobd ki!” szlogennel hirdetett ruhacsereprogramot az IFI Pont és a Más Kert elnevezésű egri szervezet. A kezdeményezés célja a fenntartható fogyasztás népszerűsítése, illetve annak támogatása.

1848 méteres emlékfutás

Sporttal fejezik ki a hős elődök iránti alázatukat a diákok

Minden év márciusában a forradalom és szabadságharc előtt tisztelegve ragadnak „nyúlcipőt” az egri fiatalok az Érsekkertben. A futóversenyen rendszerint több száz tanuló áll rajthoz, számos helyi középiskolát képviselve.

MAG

Fiatalok a fenntarthatóságért

A környezettudatos életmóddal foglalkozott a VDT tíz hónapon át tartó MAG elnevezésű projektje, amely kapcsán az Érsekkertben is felhívták egymás figyelmét az egyre inkább sürgető problémákra, illetve a lehetséges megoldásokra.

Szemétszedés

Fiatalok tisztítják a várost

Az elmúlt években Eger számos helyszínén takarítottak a Városi Diáktanács tagjai, ezzel rengeteg hulladéktól megszabadítva a környéket. A középiskolások kitartó és példamutató lendülete sokszor a bekapcsolódó önkénteseket is munkára biztatja, így szépülhet tovább a hevesi megyeszékhely.

Születésnap

Kettős jubileumot ünnepeltek a diákok

A tavaly negyedévszázados Városi Diáktanács tagjai a megújult IfiPont átadásán kívül a helyszín tizedik évfordulójának is együtt örülhettek. A fiatalok második otthonukként tekintenek a belvárosi ingatlanra.

IfiPont

Ötmillió forintból újult meg a fiatalok kedvenc helyszíne

Az önkormányzat saját forrásából finanszírozta a két ingatlanból álló épületegyüttes felújítását, ahol többek között megszüntették a kémény melletti vizesedést, elvégezték a lámpatestek és szerelvények cseréjét, felcsiszolták a parkettát, illetve kifestettek. A megújult, 2021 őszén átadott épület közösségi térként funkcionál, ahol a Városi Diáktanács mellett ifjúsággal foglalkozó civil szervezeteknek is helyet biztosítanak, valamint itt működik például a KEF (Kábítószerügyi Egyeztető Fórum).

A rendszeres programok közé tartozik az Anime klub és a csocsóbajnokság, emellett tematikus esteket is tartanak. Népszerű például a Halloween-buli, de az ünnepekre is együtt készülnek, így Mikuláskor a „kiscipőcskén” kívül az IfiPont is megtelik. A szórakoztató szabadidős tevékenységeken kívül pedig az egyetemmel együttműködve felvételi tájékoztatót is tartottak a továbbtanuláson gondolkodó fiataloknak.

Játék Tanárok Nélkül

Vetélkedőversenyt szerveztek középiskolásoknak

Idén is játékos feladatokkal várták a résztvevőket az iskolák versenyére. A megmérettetés célja az intézmények közötti kapcsolatok kialakítása, valamint a későbbi együttműködés lehetőségének elősegítése. A diákok a szabadidő hasznos eltöltésén kívül találkozhatnak és jobban megismerhetik egymást.

Táborok

Évente háromszor a VDT-seknek is kijár a pihenés

Legutóbbi nyári táborukban, – a kikapcsolódás mellett –, komoly változások történtek a Városi Diáktanácsnál, 2022 augusztusában ugyanis új elnökséget választottak. A továbbiakban Kupihár Vajk, Garbacz Máté Soma, Mohamed Emira, Visnyei Flóra és Szabó-Varga Petra elnökségi tagként dolgoznak a szervezetben, vezetőjüknek pedig Patkó Orsolya személyében szavaztak bizalmat.

 

Készül az új stratégia

Az önkormányzat 2016-ban elfogadott ifjúsági koncepciója idén lejár. Éppen ezért szükségszerűvé vált annak frissítése, hiszen a fiatalok igényei és problémái azóta jelentősen változtak. A 2023 és 2027 között megvalósuló terv háttérmunkája már elkezdődött. Több, a diákok érdekeit képviselő szervezettel jelenleg is folynak a kutatások. A VDT új elnökségének nagy feladata, hogy segítse az előkészítést.

Hogyan épüljön fel a stratégia?

A tervek szerint a következő lépés, hogy ősszel fórumot rendezzenek a középiskolás, illetve egyetemista fiataloknak, akik beszámolhatnak az igényeikről, hiszen az önkormányzat szem előtt tartja, hogy mire van szükségük, mit szeretnek a városban, esetleg mit hiányolnak. A szakemberek jelenleg harminc ifjúsággal foglalkozó szervezettel, iskolával dolgoznak együtt – nagy hangsúlyt fektetve a közös gondolkodásra.

A cél: a fiatalok Egerben tartása

Az újfajta együttműködés során kérdőívek segítségével mérik fel az igényeket – lefedve az összes egri középiskolát. A diákok felé irányuló nyitással a szakemberek újragondolják, milyen ötletegyüttes segítene ténylegesen. Jelenleg két stratégián dolgozik a város, az ifjúságin kívül a sportkoncepció megalkotásán fáradoznak – természetesen figyelve a kettő közötti olyan összefüggésekre, mint a szabadidő, illetve a közösségépítés.

Támogatások

Mintegy tíz éve működik sikerrel az Eger város ösztöndíjasa elnevezésű program, amellyel az önkormányzat a középiskolásokat segíti, emellett a felsőoktatásban tanulók is igényelhetnek szociális alapú tanulmányi juttatást. A könnyűzenei élet fejlesztése érdekében a város évek óta támogatja a helyi fiatal előadókat, illetve koncertszervezőket az Egri Ifjúsági Zenei Programmal.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT