Interjú Dr. Maszárovics Zoltán orvosigazgatóval
Miután a Markhot Ferenc Oktatókórházban is hónapok óta küzdenek az egész világ életét átrendező világjárvány ellen, így a koronavírus által megfertőződött emberek gyógyítása közben rengeteg olyan tapasztalat gyűlhetett össze, amely a későbbiekben a mindennapi munkavégzés során is rendkívül jól felhasználható. Természetesen a dr. Maszárovics Zoltán orvosigazgatóval való beszélgetésünk folyamán nemcsak a Covid-19-betegség került szóba, hanem azok az oltások is, amelyek segítségével – a szakemberek egyöntetű véleménye szerint – felülkerekedhetünk a víruson.
Noha messze még a győzelem, mégis arra kérem, röviden értékelje, hogy a megye legnagyobb egészségügyi szolgáltatója eddig hogyan teljesített a járvány elleni harcban. Annál is inkább érdekel a véleménye, mivel infektológus és immunológus, emellett az intézmény higiénikusa…
Azt leszögezhetjük – mondja dr. Maszárovics Zoltán –, hogy nagyon nehéz időszakot éltünk és élünk át. Olyat, amely minden egészségügyi dolgozót komoly kihívások elé állított és állít. Ami számomra a legnagyobb pozitívum, hogy ezekben az embert próbáló hónapokban kórházunk összes dolgozója – s ezt nyugodt szívvel kijelenthetem – jól vizsgázott, legyen szó akár az egyes osztályok átszervezéséről, akár a gyógyításban résztvevők átcsoportosításáról, akár más, a covid-betegek kezelése-ápolása által megkívánt intézkedések végrehajtásáról. Mindenki tette a dolgát, ott segített, ahol tudott, ahol épp a legnagyobb szükség volt a munkájára. Ahogy én látom, ez a nem mindennapi kihívás csak még jobban összekovácsolta a csapatot.
Bár nem részletezte, kíváncsi lennék, hogy a koronavírus-fertőzöttek gyógyítása – amelybe a Markhot oktatókórház meglehetősen korán bekapcsolódott – milyen lépések megtételét követelte meg?
Sok dolgot említhetnék, de hadd utaljak mindenekelőtt az egyes osztályok bővítésére, átalakítására. Ez utóbbira példa az infektológia és a belgyógyászat, amelyek egyre nagyobb szerepet vállaltak a Covid-ellátásban, ahogy nőtt a terhelés, a felvett betegek száma. Végül egy hatrészleges „Covid-osztály” jött létre, amelyben feladatokat vállalt a rehabilitációs és az ortopéd osztály is. A fokozatosság révén mindig sikerült biztosítanunk a szükséges ágyszámot. De fontos intézkedésnek tartom a sürgősségi osztályon jelentkező betegek elkülönítését is – magyarán, hogy más és más utat biztosítottunk a koronavírus-fertőzésre utaló tünetekkel, illetve az egyéb panaszokkal érkezőknek –, és azt is, hogy az intézménybe belépőket is igyekeztünk szűrni testhőmérséklet-méréssel, a kitöltendő kérdőívvel, és akkor még nem szóltam a koronavírustesztek követelte mintavételekről, laborvizsgálatokról, s még sorolhatnám.
Gondolom, ezer és egy olyan tapasztalatra tettek szert, amiket később a hétköznapok során, ne adj’ isten újabb járványok idején hasznosíthatnak…
Ez nem vitás. A járvány dinamikus őszi felfutása megkövetelte tőlünk, hogy a lehető leggyorsabban és legrugalmasabban legyünk képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Hogy mindezt meg tudtuk oldani, az a jövőben ránk váró feladatok elvégzése szempontjából nagyon biztató.
Feltételezem, hogy Ön – mint fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvos – teljes mértékben osztja azok véleményét, akik szerint a koronavírus legyőzésének legfőbb eszközét a védőoltások jelentik…
Igen, ugyanis a történelem azt mutatja, hogy a legsúlyosabb fertőző betegségeken három tényező segítségével tudtunk felülkerekedni: részint az antibiotikumok, másfelől a higiénés viszonyok javítása révén, nem utolsó sorban pedig a védőoltásoknak köszönhetően. Én például megtippelni sem tudom, életem során hány és hány oltást kaphattam… Szerintem csak az influenza elleniek száma meghaladja a húszat. Egyszóval számomra is világos és egyértelmű, hogy a most pusztító járvány megfékezésének egyedüli módja, ha annyian beoltatják magukat, hogy a koronavírusnak nem marad komoly terepe.
A világért sem akarok bővebben foglalkozni az oltásellenesekkel, de az a kérdés azért foglalkoztat, hogy Ön szerint mi táplálja a nézeteiket, pláne, ha olyasvalakikről van szó, akik az egészségügyben munkálkodnak…
Úgy vélem, a dolog lélektani alapja, hogy az emberek tartanak attól, amit nem ismernek. Vagyis, aki nincs tisztában a védőoltások működésével, nem tudja, hogy ezek mennyi mindenkit óvnak meg az ilyen-olyan betegségektől – jómagam például ezt közelről látom –, nyilván tart ettől az egésztől. Ezért is fontos hiteles forrásokból tájékozódni, illetve elfogadni azon szakemberek véleményét, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, és komoly tapasztalatokra tettek szert. Ők tökéletesen tisztában vannak azzal, milyen tudományos alapon nyugszanak a különféle vakcinák, hogyan állítják azokat elő, milyen hatást fejtenek ki az emberi szervezetben, stb. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy az egészségügyi dolgozók között is akadnak, akik valamiért tartanak az oltásoktól…, nos, én itt úgy érzékelem, hogy – ha voltak is esetleg olyanok, akikben megfogalmazódott ilyen-olyan kétely – szinte mindenki felismerte az oltás szükségességét.
Úgy tudom, itt, Egerben, tavaly december 31-én adták be az első oltást. Most, amikor beszélgetünk, csupán egy nappal vagyunk vízkereszt után. Eddig hány egészségügyi dolgozó kapta meg az első adag vakcinát?
Mostanáig közel nyolcszázan jártak az oltóponton, de reményeim szerint mire ez az írás megjelenik, e szám sokszorosa lesz a jelenleginek. A tapasztalataink jók, semmiféle említésre méltó mellékhatás nem volt, így kifejezetten optimista vagyok. Ettől függetlenül újra hangsúlyoznám, amit korábban oly sokszor: az oltás nem feledtetheti el velünk azon magatartásformák követését – így a maszkviselést, a távolságtartást, a gyakori kézfertőtlenítést, a tömegek kerülését, stb. –, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy minél előbb visszakapjuk azt az életet, szabadságot, amelyet a járvány egy időre elvett tőlünk.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VORZÁRY RÓBERT
