Aki volt már hosszabb úton, ahol valami miatt nem lehetett innia, jól tudja, milyen gyötrelmes a fizikai szomjúság, hiszen a testünk nagyobbik része vízből áll. Ennél talán a lelki és szellemi szomjúság rosszabb, amikor vágyunk a szeretetre, az elismerésre, a hűségre, a megbecsülésre, de nincs, aki betöltse a hiányt. Mark Twain amerikai író, publicista szerint „egyetlen dicséret egy egész hónapra elég, hogy mozgásban tartson.”  Egyetlen biztató szó egy tanártól megváltoztathatja egy gyermek életét, egyetlen biztató szó a házastárstól megerősítheti, sőt akár megmentheti a házasságot, egyetlen biztató szó egy vezetőtől valakit arra lelkesíthet, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Sohasem tudhatjuk, hogy néhány őszinte, jó szó mekkora hatással lehet egy ember életére, de ez csak akkor ér valamit, ha el is mondjuk neki. Októberi lapszámunkban az igazi barátság témakörét járjuk körbe, bemutatunk elkötelezett gyógyítókat, akik szavaikkal is vigaszt nyújtanak és a közösség fontosságáról és megtartó erejéről is olvashatnak. Reméljük írásainkat olyan szeretettel fogadják, ahogyan mi készítettük.

Hartmanné dr. Somogyi Kinga
főszerkesztő