Ki ne szeretné igényes környezetben élvezni családdal, barátokkal az Egri borvidék finom borait? Ki ne lenne egriként büszke egy olyan különleges városi célpontra, ahová bátran, örömmel elviheti idelátogató ismerőseit, barátait, és ahol egyedülálló, izgalmas élmények várják? A Szépasszonyvölgy ilyen hely lett, és a jövőben még inkább az lehet, hála annak a munkának, akaratnak és lelkesedésnek, mely a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének tagjait jellemzi.

Az egyre nagyobb népszerűség, a siker természetesen köszönhető a vonzó programoknak is, hiszen az Egyesület kora tavasztól késő őszig szervezi rendezvényeit, melyek szólnak turistáknak, egrieknek egyaránt. Szeptember 18-án várja az érdeklődőket a Szüreti Pincetúra, melyről Tarnay Évát, az Egyesület elnökét kérdeztük.

Az idei Szüreti Pincetúra “A bor és a művészetek harmóniája” alcímet kapta. Mit lehet tudni a rendezvényről?

A ’túrázók’ egy menetlevéllel látogatják végig az egyesületi tagságot jelző lilazászlós pincéket és éttermeket, ahol a finom borok és ételek kóstolása mellett részt vehetnek szüreti játékokban is. Ebben az évben a művészetek is kiemelt szerepet kapnak. A parkban “Őszköszöntő – Képzőművészeti forgatag a Szépasszonyvölgyben” címmel egynapos képzőművészeti szabadtéri kiállítás lesz az Agria Park Galéria közreműködésével, de fontos szerep jut a zenének is, hiszen a pincészetek és éttermek teraszain fiatal zenészek adnak majd koncertet. A családokat, gyerekeket bábelőadással, kézműves foglalkozással várjuk. A környékbeli kézműveseket felsorakoztató vásár mellett a fazekasmesterséget bemutató programmal is készülünk, a Márai Központban pedig Péter Szabó Szilvia Noxtalgia Unplugged koncertjét élvezheti majd a közönség.

A Szépasszonyvölgy óriási lehetőségeket rejt magában, ezek kiaknázására a vonzó programokon kívül az ottani borászok összefogásában, a közös márkaépítésében, az infrastruktúra fejlesztésében látják a megoldást – többek között ezt fogalmazták meg az Egyesület 2017- es alapdokumentumában. Hogyan valósult meg ez az elképzelés?

A “Lendületben a Szépasszonyvölgy” projekt négy alappillére a következő volt: stratégiai együttműködés az önkormányzattal, városi szervezetekkel, infrastrukturális fejlesztések a Völgyben, marketing és kommunikáció, valamint programszervezés. Mind a négy területen jelentős sikereket értünk el. Az infrastrukturális fejlesztések közül kiemelt jelentőségű a Piknik Park megújítása: évek óta virágos, rendezett környezet várja a vendégeket, és tavaly sikerült átadtunk egy játszóteret is, melyet az egri családok is szívesen látogatnak. Elindult a szépasszonyvölgyi buszjárat, jelenleg pedig egy közösségi hulladékgyűjtőhely kialakítása zajlik. A marketing területén egységes arculatot alakítottunk ki, létrehoztuk és működtetjük a honlapunkat, Facebook-oldalunkat, emellett készítettünk egy igényes, a tagokat bemutató kiadványt.

A Völgy programkínálata immár lefedi az egész évet. A várossal együttműködve tavasszal a Hungarikum Pikniket, ősszel a Szüretet rendezzük meg. A Völgy közepén idén nyáron negyedik alkalommal szóltak koncertek, ezúttal az Újra Eger! programsorozaton belül. Reméljük, hogy ősszel – a Szüreti Pincetúra mellett – még megvalósulhat a IV. Szépasszonyvölgyi Bikavérkóstoló Pincetúra is.

Ha már szüret… A borászok számára ez az év legnagyobb eseménye. Idén mikortól indul, és milyen termés várható?

A hideg tavasz miatt két-három héttel később kezdődik el a szüret, augusztus első hete helyett a hónap végén, és kitarthat egészen október végéig. Az Irsai Olivér szőlőfajtával kezdünk, majd következnek a muskotályos fajták. Az Egri borvidék 5400 hektárnyi területén jó termés várható, nagyon kedvező volt a nyár, de az igaz, hogy a minőséget még befolyásolhatja a szüreti időjárás. Most egy picit hűvösebb idő van, de ez még akár jót is tehet az olyan illatos fajtáknak, mint az Irsai, mert a savak csökkenésének üteme lassul, intenzívebbek maradnak az illatok. Bízunk abban, hogy október közepén már az újbort kóstolhatjuk.


Mustban érlelt jércemell

A mustból redukciót főzünk

A megtisztított jércemellet sózzuk, borsozzuk és vákuumzacskóba tesszük egy kevés must redukcióval, ezt 64 Celsius fokon 35 percig szuvidáljuk.
Ha ez elkészült, a jércemelleket vajon, serpenyőben kérgesítjük közben a szőlőszemeket kimagozzuk és a must redukcióban átforgatjuk.

Hercegnő burgonyával tálaljuk.


SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT