Elhunyt Herman István, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje díj tulajdonosa, volt országgyűlési képviselő, az egykori Grafotip Reklám és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves alelnöke, aki 1990-től egészen a nyugdíjba vonulásáig aktív szerepet töltött be a politikai életben. Hobbijának hódolva több vadásztársával megalapította a Cseralja Természetvédelmi Vadásztársaságot. Hitvallásaként a következő gondolatot tekintette: „Nem az számít, ki honnan jött, hanem az, hogy hová tart”. Herman István 74 évet élt.

Október 22-én, 75 éves korában elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Nevéhez olyan kultikus magyar filmek fűződnek, mint az Egri Csillagok, illetve az Isten hoztam őrnagy úr! A Vígszínház társulatát több mint ötven éven át erősítette, ez idő alatt több elismeréssel is méltatták munkáját. Legutóbb 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia díját vehette át. Venczel Vera otthonában, szerettei körében tért örök nyugalomra.