Online koncertet ad az Egri Szimfonikus Zenekar

A koronavírus-járvány a kulturális élet szereplőit is nehéz helyzetbe hozta, sorra maradtak el koncertek, programok. Az Egri Szimfonikus Zenekar számára is csak egy lehetőség maradt arra, hogy zenei élménnyel ajándékozza meg közönségét: az online koncertezés.

Tavaly októberben zenélt utoljára közönség előtt az Egri Szimfonikus Zenekar. Még abban a hónapban készült egy tévéfelvétel A két bors ökröcske című előadásukról az általános iskolák alsósai és az óvodások számára. Novembertől azonban már nem tudott dolgozni a zenekar, hiszen bezártak a közintézmények, így székhelyükön, a Bartakovics Béla Közösségi Házban sem tudtak próbálni, hogy legalább online adjanak koncertet a közönségnek.

„Nehéz helyzetbe kerültünk… Mivel nem állandó státuszokkal működő zenekarról van szó, a tagoknak semmilyen juttatást nem tudtunk adni az elmúlt hónapokban. A két bors ökröcske című előadásunkat több iskolában vetítették, így a hálás visszajelzések legalább egy kicsit vigasztalták az otthonülő kollégákat.” – fogalmazott Szabó Sipos Máté karmester, az Egri Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. Hozzátette: „Februárban hosszas egyeztetések után szerencsére újra elkezdődhettek a próbák, végre bejárhatunk a székhelyünkre dolgozni, és Farsangi üzenet címmel online koncertet is adhattunk szeretett, rég nem látott közönségünknek.”

Márciusban a hölgyeket szeretné megajándékozni a zenekar egy nőnapi szerenáddal. A felvétel helyszínéül az egri Gárdonyi Géza Színházban szolgál. A koncerten az operairodalom legszebb tenoráriái mellett zenekari részleteket is játszanak, melyek mind a hölgyekről, a hölgyeknek szólnak. Az előadás vendégművésze Turpinszky Gibbert Béla operaénekes, aki számos operafőszerepet énekel itthon és külföldön egyaránt, de az egri közönség is találkozhatott vele az újévi és a Strauss-koncerteken.

A nőnapi koncert után egy Beethovennel kapcsolatos ismeretterjesztő előadásra készül a zenekar, melyet szintén rögzítenek, és a felvételt a tervek szerint középiskolásoknak juttatják el. A zenekar bízik abban, hogy későbbi koncertjeiket már közönség előtt játszhatják, és idén is készülhetnek a nagysikerű Strauss-estre, a Szimfonik Lájkra, és talán ebben az évben újra megrendezhetik a tavaly elmaradt Egri Kamaraopera Fesztivált. Emellett számos szabadtéri koncertet is terveznek nemcsak városunkban, hanem az ország különböző helyszínein.

A nőnapi előadást a TV Eger műsorán láthatják a nézők 2021. március 8-án, vasárnap este 21:20-tól.

www.tveger.hu

 


(EM)
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT