Vírusról, gazdálkodásról, személyi kérdésekről Mirkóczki Ádám polgármesterrel
A koronavírus-járvány olyan hirtelen és váratlanul támadta meg világunkat, hogy a szükséges tapasztalatok hiányában mind a kormányoknak, mind a települések vezetőinek súlyos és azonnali döntéseket kellett hozniuk. Eger élen járt a védekezésben, az országos médiában is visszaköszöntek Mirkóczki Ádám jövőbe mutató döntései. Példának okáért, míg az uszoda bezárása vitát robbantott ki az egri lakosság körében, pár nap múlva az egész országban bezártak a vizes intézmények. S bár lehetne ez sikertörténet is, szólhatna Eger lakosságának fegyelmezettségéről, összefogásáról, a pluszkiadások és a bizonytalan ideig tartó bevételkiesések, a megyei jogú városokra terhelt kormányzati adók miatt a fertőzés elleni küzdelmet a város jólétéért való harc váltja fel. Az elmúlt hetekről, a legérdekesebb, legizgalmasabb és a legvitatottabb eseményekről kérdezzük Eger polgármesterét, Mirkóczki Ádámot.
Mielőtt az egyes, mind helyben, mind pedig országosan jelentős visszhangot kiváltó történésekről, döntésekről beszélgetnénk, kíváncsi vagyok arra, miként értékeli az elmúlt, a legfinomabban szólva is mozgalmas hónapokat, különös tekintettel a koronavírus-járványra…
Egy igen nehéz és különleges időszak van mögöttünk – mondja Mirkóczki Ádám –, hiszen nem elég, hogy egy tizenhárom esztendő alatt kiépült rendszert kellett átvennünk, mire a költségvetés februári elfogadása után elkezdhettük volna az érdemi munkát, március legelején érkezett az ezer ismeretlen tényezőt tartogató járvány, nyomában a különleges jogrend, amely fenekestül felforgatott mindent, teljesen új helyzetet teremtve. Mindennek következtében most az újratervezés idejét éljük, ami már csak azért sem egyszerű feladat, mert önkormányzatunk az említett dolgoknak „köszönhetően” – és itt az optimista számítással kalkulálok – két- és hárommilliárd forint közötti bevételtől esett el. Szóval mindent összevetve felemás érzéseim vannak: egyrészt úgy vélem, a járványveszélyt nem csupán jól kezeltük, de annak kihívásaira az országban az elsők között reagáltunk, ami persze, nem kizárólag az én véleményem, hanem ilyen visszajelzések érkeztek hozzánk. Úgy hiszem,
nem szabad megijedni a gyors és határozott döntésektől, sőt, ennél is tovább megyek: szerintem egy kevésbé szerencsés döntés is jobb, mint tétlenül szemlélődni, semmit sem csinálni.
Amely elvet az élet egyébiránt vissza is igazolta: hadd utaljak csak az uszoda bezárására. Szerencsére Egerben a járvány eddig nem követelt áldozatokat, ami természetesen nem csupán a mi érdemünk, noha a magunk eszközeivel hathatósan hozzájárultunk a sikeres védekezéshez. Elkeserítenek viszont a járvány gazdasági következményei, így például az a bevételkiesés, ami lehetetlenné teszi, hogy a választási programunk valamennyi ígéretét az általunk gondolt határidőre teljesítsük.
Figyelembe véve a most elmondottakat, melyek voltak Ön számára e hetek-hónapok legfontosabb tanulságai?
Az egyik legfőbbet az előbb már említettem: nevezetesen, hogy késlekedés nélkül és határozottan kell dönteni. Ez általában véve is igaz, veszélyhelyzetben pedig különösen. Elvégre ilyenkor – teljesen érthető módon mindenki tőlünk vár segítséget a gondjai megoldásához, ami fokozott felelősséget ró ránk, ráadásul azt is alapvetően befolyásolja, hogy milyen kép alakul ki rólunk.
A koronavírus elleni harc egyik legelső helyi lépése a Bitskey Aladár uszoda bezárása volt, amiért is kapott hideget-meleget: volt, aki szerint túlreagálta a helyzetet, míg mások vízilabda-ellenes hangulat gerjesztésével vádolták meg. Utólag hogy látja ezt az esetet?
Nagyon nem esett jól, hogy a vízilabdaklub vezetése mindenért engem tett felelőssé még akkor is, amikor kiderült, hogy sem a hazai bajnoki, sem a nemzetközi mérkőzéseket nem lehet megrendezni. Olyasmiket is megpróbáltak a nyakamba varrni, amikről egyáltalán nem tehettem. Ha úgy tetszik, az is egy hatalmas tanulsága volt ennek az időszaknak, hogy milyen mértékű emberi csalódásokat kellett megélnem. Megjegyzem, azért is sajnálom rendkívül a történteket, mert amikor a járvány kitört, a pólósok akkori vezetőedzője, Dabrowski Norbert megkeresett, mondván, mivel amúgy sem tudnak edzeni, szívesen segítenének a járvány elleni védekezésben. Ennek jó visszhangja volt a városban és országosan is. E közös munka során több vízilabdázóval volt módom megismerkedni, némelyekkel jószerivel baráti viszonyt kialakítani, ám közülük már senki nincs Egerben. Amit én annak ellenére is fájlalok, hogy semmiféle szerepem nem volt a gárda széthullásában, arról én is a sajtóból értesültem.
Maradjunk még egy kicsit a pólónál, hiszen május elején kiderült, hogy a klub csődhelyzetbe került. Aztán szinte egyik pillanatról a másikra átpolitizálódott az ügy, megindult az üzengetés, az egymásra mutogatás. Ami nem igazán használt sem a város, sem a méltán híres egri póló hírnevének…
Ez engem is elszomorított, akárcsak az, hogy a klub vezetése politikai síkra terelte az ügyet, engem kísérelve meg az egyik legfőbb felelősnek kikiáltani. A lóláb már csak azért is kilóg, mert egy több száz milliós költségvetésű klub aligha az önkormányzat 60 milliója révén menekült volna meg a csődtől. Ez utóbbi pénzt ráadásul nem is utalhattuk addig, amíg nem tették rendbe az elszámolásukat. Nem volt nehéz észrevenni, hogy az ellenzékkel, a Fidesz-frakcióval igen gyorsan egymásra találtak, s próbálták úgy kommunikálni az esetet, mintha nekem bármi közöm is lenne a gazdálkodási baklövéseikhez. Ez a sztori amúgy remekül példázza, miért is kell a politikának távol maradni a sporttól.
Az egész történet abszurd voltát mutatja, hogy míg a kormány villámgyorsan elvette a gépjármű- és az idegenforgalmi adót – ami Eger számára 450 millió mínuszt jelent –, addig az EMMI habozás nélkül kiutalt a csődbe vitt klubnak 300 milliót.
Az viszont megnyugtató számomra, hogy a városban élők nagyon is pontosan tudják, kik okolhatók a póló vesszőfutásáért.
És mi a helyzet a kézilabdázókkal, akik a sporttámogatások elosztása után egyértelműen vesztesnek érezték magukat?
Szerencsére már azt mondhatom, megtaláltuk számukra a hiányzó összeget, magyarán megkapják azt a 20 milliót, amelyet az előző évben. Ez jó, azt viszont
hihetetlenül szomorúnak és igazságtalannak tartom, hogy míg korábban a férfi kéziseknek ennyi pénz jutott, addig a lányoknak egy fillér se.
Arra mindenesetre nagyon büszke vagyok, hogy most már – hosszú évek után – városunk támogatja a női kézilabdát, sőt, reményeim szerint jövő ilyenkor Eger NB I-es női kézilabdacsapatáról szólnak majd a hírek. Ami már idén valósággá válhatott volna, ha nincs egy különös újra csak nem politikamentes – döntés a bajnokság törléséről. Mindenesetre az egri kézilabda helyzete rendeződni látszik, az viszont nagyon kiábrándító számomra, amikor sportvezetők a sajtón keresztül kezdenek el üzengetni nekem, esetleg nyomást gyakorolni rám, mert ezzel a párbeszédet, a partneri kapcsolatot sodorják veszélybe.
A koronavírus miatt szinte az egyik napról a másikra kellett a hivatal működését átalakítani, a home office-ban zajló munkát megszervezni. Ráadásul úgy, hogy a dolgozók azt sem tudták, megmarad-e az állásuk, avagy a járvány azt is maga alá temeti. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni?
Szerencsére e téren a legapróbb zökkenők nélkül ment minden. Az informatikai csapatunkat óriási dicséret illeti, mert gyorsan és hibátlanul biztosították azt a hátteret, ami mindenki számára lehetővé tette az otthoni munkát. Nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy ez egri önkormányzat kifejezetten jól vizsgázott ebben a helyzetben, ugyanis semmiféle ügymenet nem szenvedett hátrány, sőt, még csak nem is lassult, noha csupán egy-két tucat ember dolgozott az épületben, ami így kicsit emlékeztetett egyfajta kísértetházra. Ami a munkahely elvesztésétől való félelmeket illeti, az itteni dolgozók éppen úgy aggódtak az egzisztenciájukért, mint mások az országban vagy a nagyvilágban. Ami bizonyos fokig érthető is, hiszen itt, a hivatalban is húznunk kell majd a nadrágszíjon, vagyis lesz létszámcsökkentés, mivel a költségvetésünk nem tesz lehetővé olyan mérvű kiadást, mint korábban.
Az országos sajtó is tág teret szentelt az Ön által végrehajtott alpolgármester-cserének, amit azzal indokolt, hogy a járvány következményei miatt inkább szükség van egy, a szociális kérdésekben jártas illető e tisztségbe való emelésére, semmint a kulturális terület alpolgármesteri szintű felügyeletére. Ismerve a döntés visszhangját, következményeit, ma ugyanígy meglépné ezt a változtatást?
Igen. Aki elolvasta az önkormányzati törvényt, tudja, egy polgármesternek szabad keze van abban, kit jelöl alpolgármesternek. Én csak éltem ezzel a jogommal, de nem azért, mert létezett a különleges jogrend. Ha ülésezett volna a közgyűlés, ott ugyanígy megléptem volna ezt a váltást. Megjegyzem, az a munka, amit Farkas Attila a kinevezése óta végzett, megerősít abban, hogy jól döntöttem. Amiként az is bebizonyosodott, hogy szociális vonalon elképesztő kihívásokkal kell megküzdenünk.
Általában sem mellékes, de rendkívüli körülmények közepette kiemelten fontos, hogy egy település vezetése miként tud együttműködni a kormányzattal. A mérleg serpenyője inkább a pozitívumok felé billen, avagy éppen ellenkezőleg?
Azt kell mondanom, azok a miniszterek, államtitkárok, akikkel hivatalból dolgom akadt, mind-mind korrektnek bizonyultak, noha őket egy évtizede ismerem az országgyűlésből. Őszintén bízom abban, hogy Egert nem éri majd semmiféle hátrány. Azok a központi elvonások, amikre fentebb már utaltam, az egész önkormányzati szektort érintik, vagyis nem csak az ellenzéki irányítású településeket sújtják. Eddig – szerencsére – nem tudok negatívumokról beszámolni, sőt, folyamatban vannak olyan ügyek, amelyek sikeres befejezéssel kecsegtetnek, és amelyekről majd örömmel számolhatok be a sajtónak.
Térjünk rá a már többször szóba hozott adóelvonásokra… Ami azért is lehet különösen fájó, mivel a járvány elleni védekezés jelentős pluszköltségeket rótt az önkormányzatra, miközben a város amúgy sem számíthat olyan bevételekre – többek között a cégek leállásának következményeként kevesebb iparűzési adó folyik majd be –, mint korábban. A kormány viszont azt mondja, nincs okuk panaszra az önkormányzatoknak, miután 122 milliárddal többől gazdálkodhatnak, mint tavaly…
– Ez a 122 milliárd jól hangzik, csak épp ez a pénz Egert nem érinti. Ahogy én látom, valóban lesznek önkormányzatok, amelyek jól járnak, de Budapest és a megyei jogú városok messze nem tartoznak ezek közé.
A mi helyzetünk rosszabb lesz. Hogy mást ne mondjak, lesznek kiadásaink – itt említhetem meg például a szolidaritási adót –, amelyekkel eddig nem kellett számolnunk. Csupán ez az egy tétel nagyon sok pénzt vesz ki a zsebünkből. Szóval – a mást állító politikai kommunikáció ellenére – Eger sokkalta rosszabbul jár a korábbi állapothoz képest. Újra hangsúlyozom: csak az idegenforgalmi és a gépjárműadó elvétele mintegy félmilliárd forint kiesést jelent, és akkor még nem beszéltem arról a legalább másfél milliárd forintnyi iparűzési adóról, amennyivel kevesebb folyik be a kasszánkba. Aki megnézi a költségvetésünket, láthatja, mi a valóság, amiről különben a következő közgyűlésünkön be is számolunk majd.
Ha már a gazdasági kérdések kerültek szóba… Kapott bírálatokat azért is, hogy az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. vezetését lecserélték – mondván, az EVAT tavaly nyereséges volt –, illetve, hogy jó pár önkormányzati cég élére is új ember került…
Az EVAT-nál a számok matematikailag kétségkívül rendben voltak, de azt talán mondanom sem kell, hogy tagi kölcsönökkel és önkormányzati működési támogatással nagyon más eredményes esztendőt felmutatni, mint egyébként. Az pedig külön kérdés, hogy a vagyonnal miként bántak, továbbá, hogy a piacon lehetett-e volna még többet elérni. Elég csak a kihasználatlan ingatlanokból kiindulnom, máris bőven lehet hiányérzetem. Ami pedig a cégvezetők ügyét illeti… Az érintett nyolc személyből ketten maradtak a tisztségükben, egy helyen a korábbi második ember lépett előre, tehát itt folytonosságról beszélhetünk. A többi poszton a járvány nyomán kialakult válság miatt is muszáj volt váltani, elvégre arra a gazdálkodásra, ami addig folyt, a jövőben nincs mód. Nem véletlen, hogy az EVAT igazgatósága a pályázatokat úgy írta ki, hogy előnyt élvezzenek azok, akik képesek egyfajta válságmenedzselésre. Mindez egyezett az én álláspontommal is. És még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, miután többen is kifogásolták, hogy ezeket a személyi kérdéseket nem vittem a képviselő-testület elé… Nos, januárban a közgyűlés elfogadott egy olyan szabályozást, amely az EVAT igazgatóságának kezébe adja a cégvezetőkről való döntést, ami tehát akkor sem a közgyűlés jogosultsága lett volna, ha nincs a különleges jogrend.
Talán a legnagyobb médiavisszhangot a Jobbikból való távozása váltotta ki, bár hangsúlyozta, hogy ennek semmi köze sincs a pártból éppen akkortájt kilépő más személyek történetéhez, továbbá, hogy a Jobbik mostani politikájával, irányvonalával alapvetően egyetért. Érdekelne, hogy régóta érlelődött-e Önben ez az elhatározás, avagy azt a pillanat szülte?
Szó sincs valamiféle hirtelen jött ötletről. Talán meglepő lesz, amit mondok, de bennem ez a dolog már 2019 januárjában megfogalmazódott. Amikor ugyanis másfél évvel ezelőtt végképp eldöntöttem, hogy minden erőmmel, energiámmal Egerre szeretnék összpontosítani, az összes, a Jobbikban vállalt tisztségemről lemondtam, azaz csak a parlamenti munkámat láttam el, beleértve a nemzetbiztonsági bizottságban végzett tevékenységemet is. Nem véletlen, hogy az önkormányzati választások során is egy civil szervezet jelöltjeként indultam, hiszen ezzel is jelezni szerettük volna, hogy nem pártpolitika mentén gondolkodunk, hanem a választási programunk megvalósítása az elsőrendű célunk. Ennek a szemléletmódnak volt a megtestesítése a Jobbik elhagyása, amit azért is tartok fontosnak, mert úgy érzékelem, hogy Eger érdekeit nem mindenki és nem mindenkor képes a pártpolitikai megfontolások elé helyezni. Ha úgy tetszik,
a döntésem egyfajta jelzés is volt azoknak, akik kizárólag pártszemüvegen át vizsgálják a világot.
Azt mutatta, hogy tőlem ez a szemlélet igen távol áll.
A külső szemlélők számára is úgy tűnik, nem csak kitart a döntései mellett, de rendesen bele is áll az éles szituációkba, vagyis nem menekül el a viták, az összeütközések elől. Ez tudatos magatartás az Ön részéről, avagy az alkatából fakad?
Nézetem szerint egy vezetőnek határozottnak kell lennie. Úgy hiszem, az, aki hezitál, aki nem biztos a dolgában, netán nincs meggyőződve a saját lépései helyességéről, igen gyorsan bajba kerül, merthogy az ilyesmik az alkalmatlanság egyértelmű bizonyítékai. Itt ismételten utalnék arra a korábbi kijelentésemre, hogy még a hibás döntés is jobb, mint a tétlenség, elvégre a hibát, a tévedést ki lehet javítani. Egy olyan valakinek viszont, aki még az általa támogatandónak tartott ügyek miatt sem képes csatákat vállalni, nem szabad vezető poszton állnia. A parlamentben, az úgynevezett nagypolitikában eltöltött egy évtizedem során nagyon sok embert láttam magasra emelkedni, majd megbukni többek között azért, mert nem volt mersze konfrontálódni, meghátrált az olykor elkerülhetetlen összecsapások elől.
Számomra egy pillanatig sem kérdés az olyan ügyek következetes és határozott képviselete, amelyek városunk érdekeit szolgálják.
Utoljára, de korántsem utolsó sorban… Érzi-e maga mögött az egri emberek azon támogatását, ami nem kizárólag egy-egy választáskor döntő jelentőségű, de a hétköznapokban is nélkülözhetetlen?
Érzem, és őszintén hálás vagyok érte. A köszönetemet, a város köszönetét igyekeztünk mindenkinek eljuttatni egy társadalmi kampány keretében, amellyel a napokban találkozhat Eger lakossága. A koronavírus megváltoztatta a világunkat, megváltoztatta Eger városát is. Egy emberként fogunk össze, hogy segíthessünk, és ez nagy szó. Gondolok itt a türelemre, a fegyelmezettségre, amivel betartották a korlátozó rendeleteket, arra a rengeteg felajánlásra, amely civilektől és cégektől, vállalkozóktól érkezett. Ha mindez nincs, és az emberek nem segítenek nekünk, mi sem tudunk volna ily mértékben segíteni nekik. S bár most számomra ez a legfontosabb, visszakanyarodnék a kérdésére. A mai támogatottságom és ezt objektív mérések is alátámasztják – nagyobb, mint a választások idején. Azok közül, akik kezdetben kritikusan, sőt, szkeptikusan figyelték a tevékenységemet, sokakat sikerült meggyőznöm arról, hogy a tavaly októberben kapott bizalomnak igyekszem megfelelni. Úgyhogy nem félnék magamat akár most sem megmérettetni. Különben pedig, ha nem érezném az emberek támogatását, avagy képtelen lennék megbirkózni a teendőimmel, nem félnék belátni és kimondani, hogy nekem ez nem megy. S bár a járvány nagyon-nagyon nehéz anyagi helyzetbe hozott minket, igyekszünk a programomat még úgy is valóra váltani, ha annak egyik-másik eleme később teljesül, mint azt eredetileg szerettem volna. Tesszük ezt azért, mert Eger, az itt élők érdekei így diktálják.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: MIHÁLY PÉTER
