Báron Katalin: Tényleg ilyen India?
Báron Katalin egy hirdetésben olvasott egy Szegeden működő spirituális iskoláról, ahová beiratkozott, majd egy ottani csoporttal utazott először Indiába 2006-ban. Bár már a hazafelé vezető repülőúton visszavágyott, eleinte elképzelni sem tudta, hogy többszörös, sőt sokszoros felfedezőjévé váljon az országnak. Végül harminc Indiában tett látogatását vetette papírra, amely egy szertettel teli útikönyvként öltött alakot. A kötet magával ragadó, és az olvasása közben arra eszmél az ember, hogy lélekben Katalin oldalán lépdel Indiában. A rendkívül részletes, izgalmas és bájos történet egy olyan belső utazásra hív, amelyet a könyvet fellapozva akaratlanul is elfogadunk. Az érdekes leírások mellett pedig az adott helyszínekről készült gyönyörű fotókon keresztül kerülhetünk egy kicsit közelebb az egzotikus keleti országhoz.
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szeptemberben író-olvasó estet rendezett, hogy az egriek is tehessenek egy kellemes őszi utazást, legalább gondolatban. Báron Katalinnal a bemutató előtt nyílt alkalmam beszélgetni.
Hogyan emlékszik vissza az Indiával kapcsolatos első benyomásaira?
Az első utazást rögtön egy nagy szerelemként éltem meg, szívbe markolónak találtam Indiát, és már a hazafelé vezető úton elhatároztam, hogy újból kimegyek. Illetve a későbbi utazások alkalmával is történtek olyan dolgok, és értek olyan benyomások, amelyek egyre közelebb vittek az országhoz, a művészetéhez, a szellemiségéhez, és egyáltalán ahhoz az atmoszférához, amely megragadja az embert.
Mit tapasztalt, mennyiben kíváncsibbak, nyitottabbak az indiaiak a honfitársainkhoz képest?
A külföldiekre nagyon kíváncsiak, az alaptermészetük pedig abban különbözik az európaiakétól, hogy sokkal nyugodtabbak. Mivel óriási a hitük, és mindennap imádkoznak, nem telik el nap, hogy ne fordulnának a feljebbvalóhoz, ezért valamennyire magabiztosabbak. Tisztában vannak azzal, hogy az univerzum nem terheli őket olyan dolgokkal, amelyeket ne tudnának megoldani. Ezzel ellentétben, itt, a nyugati világban minden ember rohan, sokaknak nincs is ideje a hitével foglalkozni – természetesen tisztelet a kivételnek. Én mindenképpen türelmesebb lettem, és magammal hoztam a hálát, illetve az életem iránti tiszteletet. A legjobb dolog, amit Indiától kap az ember, hogy átértékeli az addigi mindennapjait.
A harminc utazása alkalmával sikerült egy kicsit belelátni a hindu hitvilágba?
A hindu vallás annyira távol áll az itteni létünktől, hogy már az istenségek neveinek megjegyzése is szinte lehetetlen egy európainak, persze nem is állt szándékomban ilyesmi. Sokkal inkább az épített értékek bejárását terveztem. Több mint száz olyan helyszín található Indiában, amelyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. Ezekből próbáltam minél többet bejárni. Természetesen a listán akadtak rendkívül közkedvelt műemlékek is, viszont én inkább azokat látogattam sorra, amelyek eldugodtabb helyeken találhatók, így jobban el tudtam merülni az indiai hétköznapi életben. A főbb vallások templomait például majdnem mind végigjártam. A buddhista szentélyek közül Őszentsége, a Dalai Láma temploma gyakorolta rám a legnagyobb hatást Észak-Indában.
Egy jósnál is látogatást tett, mennyire vált valóra, amit mondott? Egyáltalán mennyire adott a szavára?
A jóslat a könyvemet is végigkíséri. Úgy kerültem egyébként hozzá, hogy nem tudtam, hová tartok, mondhatni véletlenszerűen, de mint kiderült, nincsenek véletlenek. Először nagyon felbosszantott, amit a jós mondott, és igen dühösen hagytam el a helyszínt, mert el sem tudtam képzelni, hogy az a rengeteg dolog valóra váljon. Például kifejezetten kétségesnek tűnt, hogy India-utazó leszek, mikor az első repülőjegyre is közel egy évig takarékoskodtam. Majd minden szava bejött. Megkockáztatom, a jóslat a mai napig elkísért, hogy könyvet fogok írni az utazásaimról, amit sokan olvasnak, és az emberek, akik emiatt körülvesznek, szeretettel fogadnak.
Azt írta, az első utazása után vigasztalhatatlanul élte meg a visszafelé tartó repülőutat. Azóta is visszavágyik Indiába?
Így utólag kedves emlékként maradt meg bennem, mert bár akkor lehetetlennek tűnt a visszautazás, aztán sorra olyan helyzetek adódtak az életemben, hogy valamiképpen mindig hozzásegített az univerzum, hogy újra és újra el tudjak menni Indiába. Ezen kívül a magánéletemben is minden valóra vált a jóslatból.
Hogyan alakult a könyvkiadás? Illetve, ha jól tudom, a könyv megírásának a gondolata is egy utazásához fűződik…
Tavaly, az utolsó utazásom legutolsó hajnalán jött egy látomásszerű érzésem, miszerint könyvet kell írnom. Hazatérve elkezdtem, majd amikor úgy éreztem, hogy már a végén tartok, letettem a kéziratot, és több hétig nem is olvastam bele. Később átfutottam, még picit javítgattam, és elkezdtem kiadót keresni. Ekkor jöttek a problémák: meg akarták változtatni a könyv szövegét, eladhatóbbá tenni, árucikké varázsolni, amibe nem szerettem volna beleegyezni. Emellett a borítóképet is lecserélték volna, egyszerűen nem tudták elfogadni, hogy egy ilyen fotóval el lehetne adni egy könyvet. Ezután döntöttem úgy, hogy magánkiadásban próbálkozom, és találtam egy nagyon jó nyomdát, amellyel teljes együttműködésben dolgoztunk, és az elképzeléseimet elfogadva lektorálták a kötetet. Bár maradt benne egy-két hiba, úgy vélem, India sem tökéletes, így még ez is kicsit visszatükrözi az országot. Végül nagy örömmel vettem a kezembe az első példányt.
Most, hogy „túlesett” néhány könyvbemutatón, milyen visszajelzéseket kap?
Makón, amikor elvitték az első 60-70 példányt, azt mondták, hogy nagyon tetszik nekik. Találkoztam több olyan olvasóval, aki azzal állított meg, hogy milyen bátor vagyok, amiért egyedül is el mertem indulni Indiába. Teljesült az álmom, ami miatt elkezdtem írni, illetve most már pontosan tudom, hogy miért fogtam bele: történetesen azért, hogy átadjam azt a színkavalkádot, azt az egész káoszt, ami Indiát jellemzi. Sokan azt mondták a könyv olvasása után, hogy olyan, mintha velem együtt lépdelnének az utcákon, együtt vonatoznánk, olyan, mintha ott lennének mellettem. Ennek azért is örülök, mert egy élményregényt szerettem volna írni, amely segítségével a lelkemen keresztül lehet megközelíteni Indiát.
SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
