Versenyekről, sikerekről, vágyakról Valter Attila országútikerékpár-versenyzővel
Úgy gondolom, túlzás nélkül állítható, hogy idén májusban Magyarországon kicsit azok is szerelmesek lettek az országúti kerékpározásba, akik ezt a hihetetlenül kemény, sok-sok kitartást kívánó sportágat előtte csak hírből ismerték. Köszönhető mindez egy 23 esztendős fiatalembernek, az Eszterházy Károly Egyetem sportszervező szakos hallgatójának, nevezetesen Valter Attilának, aki a Giro d’Italián, a világ egyik legrangosabb háromhetes kerékpáros körversenyén olyan eredményeket ért el, amikről eddig magyar biciklis még csak nem is álmodhatott. Nem elég, hogy viselhette a fehér trikót, ami a 25 év alatti versenyzők közül a legjobbnak jár, de három napon keresztül ő birtokolta a rózsaszín trikót is, amely mindenkor az összetett versenyben vezető kiváltsága. És, ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy összesítésben a Giro 14. helyét szerezte meg, érthető, miért tört ki hazánkban egyik napról a másikra „Valter-láz”. Hogy miként élte és éli meg a hirtelen jött népszerűséget, minek tulajdonítja a sikereit, s mi a legnagyobb vágya? Beszélgetésünkkor többek között erről is kérdeztük őt.
Tekintve, hogy az édesapja sokszoros magyar bajnok kerékpárversenyző, törvényszerű volt-e, hogy ezt a sportágat választja, vagy ezt megelőzően próbálkozott mással is? Mikor dőlt el véglegesen, hogy folytatja a családi hagyományt?
Édesapám átadta nekem a bringázás iránti szenvedélyét – mondja Valter Attila –, ám egyáltalán nem próbálta befolyásolni a döntésemet, amikor ezzel vagy azzal a sportággal próbálkoztam. Úgy 4-5 éves lehettem, amikor legelőször biciklire pattantam, s mindmáig szeretek a nyeregben ülni. Az idők során elég sok dolgot csináltam, így kosaraztam, kézilabdáztam, gördeszkáztam, ám mindet a kerékpározás mellett. Egy ideje, úgy 14-15 éves korom óta, pedig a bringázás az egyedüli. Nem véletlenül, ugyanis e korban már komolyabb edzésmunka is végezhető.
Elképesztő sikersorozatot tudhat maga mögött: az elmúlt évben Tour de Hongrie-győzelem, az idei Giro d’Italián pedig fehér és rózsaszín trikó, hogy az összetettben elért 14. helyről már ne is szóljunk. Véleménye szerint minek köszönhető ez a remek széria, ugyanis egy helyen azt nyilatkozta, hogy nem várt magától ennyire gyors fejlődést…
Nem vitás, hogy valamelyest önmagamat is megleptem, legfőképp azért, mivel próbáltam elérhető, reális célokat kitűzni magam elé. Arról nem beszélve, hogy például az olaszországi mezőnyben rajtam kívül 183, a legmagasabb szinten jegyzett bringás tekert, nekem pedig ez mindössze a második Grand Tourom volt. Az, hogy mely tényezőknek is tulajdonítom ezeket az eredményeimet, nagyon összetett kérdés. Egy biztos: komoly szerepet játszik benne a hosszabb távra szóló, kemény munka. Továbbá az is, hogy már jó ideje a határaimat feszegetem, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy rendszeresen többet és jobban akarok teljesíteni mind az edzéseken, mind a versenyeken. Igen sokszor úgy érzem, mintha csak az olimpia közismert jelmondatát – citius, altius, fortius, vagyis gyorsabban, magasabbra, erősebben – nekem találták volna ki. Annak ellenére, hogy mindig fokozni akarom a teljesítményemet, szerintem bizonyára akadnak olyanok, akik még nálam is jóval keményebben edzenek. És van még egy igen lényeges eleme a helytállásomnak, nevezetesen, hogy a felkészülésemet nem akadályozta semmi, így különösen sérülések. Ami pedig a Giro d’Italiát illeti, lelkileg is százszázalékosan rendben voltam, nem utolsó sorban annak betudhatóan, hogy az edzések folyamán – már az olaszországi viadalt szem előtt tartva – igyekeztem a tőlem telhető maximumot nyújtani. Nem egyszer úgy, hogy még az edzőm által előírt munkánál is többet végeztem.
A tavaly, illetve az idén szerzett tapasztalatokkal a tarsolyában miként ítéli meg: mi kell ahhoz, hogy valaki ebben a rettenetesen erős nemzetközi mezőnyben is a legjobbak közé tartozzon?
Miután engem is rendkívüli módon izgat ez a kérdés, a szakdolgozatomban is foglalkoztam vele. Azt gondolom, több tényező együttes megléte szükséges: így említhetném a tehetséget, nem különben a megfelelő fizikai adottságokat. De mindezek mellett van még egy csomó, szintén nem elhanyagolható dolog: így – többek között –, hogy milyen családba, illetőleg országba születsz, hogy utóbbiban milyen az infrastruktúra, hogy milyen edzőkkel vagy körülvéve, és még hosszasan sorolhatnám. És ha ezekkel rendben is lennél, még akkor is kell „a csillagok szerencsés együttállása”, tehát nem kicsi mázli ahhoz, hogy valaki felfedezzen, vagy, hogy legyen lehetőséged megmutatni magad a nagyok között. Azt talán hozzá sem kell tennem, hogy az óriási szorgalom és a kivételes teherbírás alapfeltétel ahhoz, hogy ezt a sportágat valaki hivatásosként és magas szinten űzze.
Annyit beszéltünk már a kitartásról és a rengeteg munkáról, hogy egészen kíváncsi lettem, vajon hány órát tölt nyeregben egy-egy évben. De szerintem az is nagyon árulkodó adat lehet, hogy mennyi kilométert teker le versenyeken kívül…
Nos, ami utóbbit illeti, a versenyeket nem számítva körülbelül 25-30 ezer kilométert bringázok egy esztendő során. Ha azonban azokat is beleszámítjuk, úgy durván 35 ezer kilométerről van szó. Vagyis évről évre kevéske híján olyan távolságot teszek meg, mintha az Egyenlítő mentén körbetekerném a Földet. Mindez nagyjából 1000, a kerékpárom nyergében eltöltött órát jelent. Ami egyébként nagyon is életszerű időmennyiség, hiszen havi átlagban 100 órát ülök a biciklin.
Fogalmam sincs, hogy Olaszországban, a versenyre összpontosítva, mennyire érezte, hogy idehaza valóságos „Valter-láz” tört ki: posztolt Önről a miniszterelnök, rózsaszínű fényben tündökölt a Puskás Ferenc Stadion, és így tovább. Nemrégiben pedig a születési helyén, Csömörön kapott egy óriásplakátot. Miként éli meg ezt a szeretetet, illetve hogyan viseli a hirtelen jött népszerűséget?
Be kell vallanom, nagyon örültem ennek a lelkesedésnek, annak, hogy az olaszországi verseny ilyen visszhangot váltott ki Magyarországon, mert mindebből rendkívül sok erőt merítettem. Az pedig külön öröm számomra, hogy felfigyeltek az emberek a kerékpársportra, s egy ideig reflektorfénybe került. Nagyon remélem, mindez abban is megmutatkozik majd, hogy a gyerekek közül egyre többen választják e sportágat. Talán mondanom sem kell, mennyire megtisztelő, hogy honfitársaim sokasága elismeri, amit elértem, viszont azt is őszintén be kell vallanom, hogy a különböző médiumokban való megjelenések és az egyéb megkeresések nem kis terhet jelentenek számomra, hiszen egyáltalán nem könnyű ennyi kérésnek eleget tenni. Ám azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy ezzel nem csupán a sportágat népszerűsítem, de a többi kerékpárosnak is segítek. És ha már itt tartunk, hadd mondjam el, hogy noha igyekszem válaszolni a közösségi oldalaimra érkező üzenetekre, kommentekre, minden időm rámenne, ha valamennyire reagálni szeretnék.
A barátnője hogy fogadta az eredményeit? Megszokta már, hogy Valter Attila nevével és arcával az utóbbi hetekben jószerivel naponta lehetett találkozni a különféle sajtóorgánumokban?
Ahogy látom, büszke rám, emellett elfogadja, ami most velem és körülöttem történik. Különösen, azért mivel pontosan tudja, hogy ez a felfokozott érdeklődés rendkívül sokat használ a magyarországi kerékpársportnak. Más kérdés, hogy ő nem szeret és nem is akar szerepelni, amit jómagam nemcsak elfogadok, de teljes mértékben tiszteletben is tartok.
Nem vitás, hogy immár a nemzetközi mezőny legjobbjai is megjegyezték Valter Attila nevét. A tény, hogy mostantól nem igazán lehet megbújni a tömegben, mennyire nehezíti, vagy épp könnyíti meg a dolgát?
Szerintem is-is. Egyrészt megkönnyíti a helyzetemet, ugyanis a versenyek közben megkapom a kellő tiszteletet, amelynek köszönhetően az önbizalmam is növekszik. Másfelől viszont hátrány, mert a rám irányuló figyelem miatt az elkövetkező viadalokon nem feltétlenül tudom azt megcsinálni, mint a Giro legelején, hogy tudniillik bekerülök egy szökésbe azonos idővel, de a világon senki sem törődik velem. Onnantól kezdve, hogy engem is az esélyesek között tartanak számon, másként kell taktikáznom, más lehetőségeket kell megragadnom. Vagyis van jó, illetve rossz oldala is a dolognak, ám nem gondolom, hogy a legközelebbi Grand Touron Bernal rám ügyel majd. Természetesen előfordulhat, hogy egy idő múltán ez is bekövetkezik, de azért ez még a jövő zenéje.
Korábban említette, hogy mindig igyekszik elérhető célokat kitűzni önmaga elé. Viszont bizonyosan vannak álmai, vágyai. Elárulná, hogy ezek közül mi a legnagyobb?
Egyrészt, hogy valamikor a Grand Tour dobogójára állhassak, akár annak legfelső fokára. Közelebbi és jobban megvalósítható célom pedig az, hogy mindhárom nagy háromhetes körversenyen – tehát a Tour de France-on, a Giro d’Italián, illetve a Vueltán – szakaszt nyerjek. Ezzel ugyanis a kerékpárosok meglehetősen szűk társaságába kerülhetnék be. Persze, ehhez először az első ilyen győzelmet kellene megszereznem, utána jöhetne a többi. Azt mindenesetre nyugodtan kijelenthetem, hogy a jövőben is megpróbálok minden lehetőséget megragadni.
Jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem sportszervezői szakára jár. Miért éppen erre az intézményre esett a választása, illetve, amikor Egerben jár, hogy érzi magát a városban?
Annak idején több ismerősömtől is azt hallottam, hogy egy jó egyetemről van szó. És miután annyi pozitívumot hallottam, ide jelentkeztem, és nem csalódtam. Arról nem is beszélve, hogy a tanáraim igazán rendesek, mert segítenek, hogy az edzéseimet és a versenyeimet képes legyek összeegyeztetni a tanulmányaimmal. A várost nem csupán nagyon szeretem, de úgy ismerem, mint a tenyerem, lévén az egyetem előtt is sokszor megfordultam itt. Imádok a Dobó téren sétálgatni, s szerintem a városbeli éttermek többségében jártam már.
Az idei év hátralévő részében miként alakul a versenynaptára, mely viadalokon láthatjuk majd?
Amikorra ez a beszélgetés megjelenik, már túl leszek az országos bajnokságon, azt követően pedig egy magaslati edzőtáborba megyek. Utána egyértelmű a program, ugyanis július 23-án kezdődik a tokiói olimpia. Hogy az ötkarikás játékok befejeztével miként alakul a menetrendem, azt még nem tudom, de úgy hiszem, hogy – az idei teljesítményemnek köszönhetően – valamennyivel nagyobb lesz a beleszólásom a versenyek kiválasztásába, valamint a csapatom is jobban számolhat velem a komoly viadalokon. Természetesen a Giro és az olimpia utáni megmérettetéseken is szeretnék minél jobban szerepelni.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VALTER MÉDIA
