A felelősöknek kell fizetniük a károkért!

Mirkóczki Ádám február 23-i sajtótájékoztatóján bejelentette, Eger önkormányzata úgy határozott a Szép-bástya támfalának február 17-i leomlása ügyében, hogy jogi útra terelve keresi meg a felelősöket és az adófizetők helyett nekik kell megtéríteniük a helyreállítás költségeit. Az önkormányzat nem igényel állami vis maior támogatást. Azért határoztak így, mert az eddigi vizsgálatok alapján annyi már bizonyos, hogy nem természeti csapás, hanem emberi mulasztás idézte elő az omlást.

„Nem fogjuk sem állami, sem önkormányzati pénzből elkendőzni mások felelősségét. Ez a világ megszűnt. Nem az a polgármester vagyok, akinek van egy piros telefonja, amelyen felhívhatnak egyes gazdasági szereplők, hogy erre kérjenek. Az egri önkormányzat pénzével felelősen akarok bánni. Ezért bírósági eljárás keretében szeretnénk tisztázni, kik a felelősök, és velük szeretnénk a károkat kifizettetni. Abban nem leszek partner, hogy a könnyebb utat válasszuk a vis maior révén, ami súlyos közpénzekbe kerülne” – hangsúlyozta a városvezető.

A támfalszakasz leomlása után két nappal tartott sajtótájékoztatón Berecz Mátyás a Városi Szociális, Urbanisztikai és Kulturális Bizottság tagja emlékeztetett, 2016-ban, amikor a Szép-bástya elkészült, az önkormányzat volt a beruházó. Kiemelte, a városvezetés kötött szerződést a tervezővel, kivitelezővel és a műszaki ellenőrrel. Mindezt azért tartotta fontosnak tisztázni, mert a helyi ellenzéknél felmerült a neve a lehetséges felelősök között, amelyet politikailag és szakmailag is inkorrektnek tart.

„Az egész folyamatot mint kedvezményezett, az önkormányzat végezte. A vármúzeumnak kétségkívül akkor én voltam az igazgatója. Ennek itt alapvetően szakmai szerepe volt, hiszen nekünk, mint megyei múzeumnak ennél a beruházásál kötelességünk volt elvégezni a régészeti kutatást és műemléki munkát. Ezen túlmenően ebben a folyamatban sem jómagam, sem a vármúzeumi kollégáim nem vettek részt” – mondta el a TV Eger stábjának.

Hozzátette, jelenleg az a feladatuk, hogy szakmailag megvizsgálják az esetet, és kiderüljön, ki a felelős. Kiemelte, fontos tudni, hogy az egri várban történt szerencsétlenségnek van-e kihatása és tanúsága a többi, folyamatban lévő fejlesztési projektre nézve.


(EM)