Advent az ünnepekre való készülődés, ráhangolódás időszaka. Az adventi koszorú első gyertyáját idén november 28-án gyújtották meg a Dobó téren. Az egri programkínálatról Berényi Tamást, az Agria Film Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.

Milyen különleges programok várják idén az egrieket és az idelátogatókat?

Az év során kifejezetten sok rendezvényt kínáltunk Eger belvárosában. Minden esemény megszervezésénél, így az Eger Advent esetében is, úgy érzem, nagyon szerencsés lehetek, hogy ilyen különleges hangulatú várost tölthetek meg programokkal, hiszen a barokk épületek, a templomok, mind-mind különleges hangulatot adnak a rendezvényeknek. Kevés olyan csodás város van, mint Eger, így adottságainak köszönhetően bátran merem állítani, hogy ez lesz az egyik leghangulatosabb, legkülönlegesebb adventi vásár az országban. Számtalan zenei program várja majd az érdeklődőket, melyeket úgy válogattunk, hogy a legkisebbektől az idősebb korosztályig mindenki megtalálja a kedvére valót. Minden résztvevővel, szervezővel azon dolgozunk, hogy Eger legyen a legnépszerűbb turisztikai desztináció idén télen. Bízunk abban, hogy a kínálatnak köszönhetően az egyik legjobb vidéki adventi eseményt sikerül ebben az évben is megvalósítani, amiért érdemes Egerbe érkezni.

Milyen új, és már megszokott látvány-, illetve programelem várható?

Az idei és a tavalyi év nem a rendezvényszervezők éve volt, kétkedve indultunk neki minden eseménynek, hogy vajon az tényleg megvalósul-e, vagy sem. Így van ez az adventtel is, hiszen most is benne van a levegőben, hogy szigorú szabályozások érkeznek, vagy akár el is maradhat a rendezvény, mint tavaly. Mindezek ellenére szívvel-lélekkel szervezzük már hónapok óta, viszont visszafogott költségvetéssel és nagy odafigyeléssel, számítva a legrosszabbra is. A cél az, hogy a korábbi években megkedvelt dekorációs elemek mind kikerüljenek a térre, például a fénygömb, a világítófüzérek, vagy a vár kontúrvilágítása, de természetesen gyönyörködhetünk egy csodálatos karácsonyfában is. Új eleme lesz a Dobó térnek a hütte, mely egy melegedő, így rossz idő esetén sem kell elhagyni a teret, illetve a fázós látogatók bármikor átmelegedhetnek majd egy igazi hegyi kunyhó hangulatú sátorban.

Mennyire kapnak szerepet helyi csoportok, alkotók, művészek a kulturális kínálatban?

Időben kiküldtük felhívásunkat a civil szervezeteknek, iskoláknak, és egyéb egyesületeknek, így a jelentkezések alapján sikerült a programkínálatot idén is színesíteni helyi csoportokkal. A zenei program összeállításánál is nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy minél több helyi zenei formáció léphessen színpadra. Nagy öröm számomra, hogy a meghirdetett rajzversenyre több száz mű érkezett, melyeket a városháza aulájában állítunk majd ki.

Kik azok az országosan is ismert művészek, akik színesítik az adventi programokat?

Hosszú a fellépők sora, így mindenképp érdemes ellátogatni a www.egeradvent.hu weboldalra, ahol részletesen tájékozódhatnak a programokról. Színpadra lép többek között Aurevoir, Rakonczai Imre, Horányi Youli, Kökény Attila, Ripoff Raskolnikov, Barabás Lőrinc, a Groovehouse, a Kaláka, az Alma Együttes, a Hahó Együttes, Suba Attila és barátai, valamint Kállay Saunders András.

Milyen kínálat jellemzi az adventi vásárt?

Kézműves termékeket kínáló árusok, és a minőségi vendéglátás képviselői egyaránt jelentkeztek a vásárra, így elmondható, hogy akár karácsonyi ajándékot vásárolni, vagy finom ételeket, italokat fogyasztani egyaránt lehet majd a téren. Három egri borászat, a Thummerer, a Petrény és az Ostoros Pincészet személyesen lesz kint, ők már garancia a minőségi forralt borra, de arra ösztönözzünk a többi vendéglátóst is, hogy Egerhez méltó forralt bort kínáljanak. Az idei advent egyik új gasztronómiai résztvevője a Pizza Brumbrum Világbéke, mely szintén egyértelmű jele annak, hogy az esemény a minőség irányába tart.

Milyen programok várják a gyerekeket?

A Jégpalotába minden gyereknek érdemes ellátogatnia, hiszen rajzfilmvetítésekkel, csillámtetoválással és kézműves foglalkozásokkal várjuk őket. A városháza üvegtermében berendezett Jégpalota hangulata már önmagában is minden évben elvarázsolja a gyerekeket, idén sem lesz ez másként, sőt új dekorációs elemek is érkeznek. Természetesen eljön hozzánk a Mikulás, akivel lehet majd fotózkodni, és a gyerekek felülhetnek a Mikulásvonatra is. December 6-án látható a Színházikó Társulat zenés, bábos mikulásváró mesejátéka, de koncerteket is kínálunk a gyerekeknek advent idején, érkezik az Alma Együttes, a Hahó Együttes és az Iszkiri Zenekar.


SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT