SZPONZORÁLT TARTALOM

Április utolsó hétvégéjén tartották az Egri Csillag Weekendet. A nagy sikerű rendezvényen közel 10.000 vendég kóstolhatta végig a borvidék leghíresebb fehér nedűinek legfrissebb évjáratát, és élvezhette a koncerteket. Az esemény épphogy lezajlott, máris újabb programokat jelentettek be, melynek helyszíne szintén a Dobó tér lesz. Ezekről Berényi Tamás, a városi rendezvények szervezője osztotta meg gondolatait.

Mi várható a közeljövőben Egerben?

Legutóbbi sajtótájékoztatónkon két rendezvényről adtunk hírt, s most sem szaladnék előrébb. Május 27-én egy olyan program valósul meg Egerben, amire még nem volt példa, az Open Road Tour egyik állomása lesz ugyanis a Dobó tér és környéke, ahová több száz Harley Davidson és más motorok, motorosok érkeznek. A márkafüggetlen találkozóhoz kapcsolódva több koncertre várjuk a közönséget, fellép például a Road zenekar. Az esemény térítésmentesen látogatható. Ezt követően, június közepén az Egri Borút Egyesület szervezésében valósul meg a Vino Borkóstoló, mely szintén nagyon fontos az Egri Borvidéknek.

A járvány ellenére tavaly is rengeteg rendezvény valósult meg Egerben és a bejelentések alapján idén sem lesz hiány programokból, miért tartjátok ezeket fontosnak?

Több szempontból is fontos, hiszen Eger elsősorban a turizmusra épít, melynek fontos részét képezik a rendezvények. Az ide érkező turisták szórakozási igényeit úgy tudjuk maximálisan kielégíteni, ha kilátogathatnak különböző programokra, ahol jól érzik magukat, ennek okán pedig legközelebb is visszatérnek városunkba. Eger számára szintén fontos a szőlészet, borászat. Azt tapasztalom, hogy nagy fejlődésen esett át az egri borászati szcéna – mind az egységes arculat, az összetartás, mind a borok minőségét illetően. Az iránymutatásukkal segítünk nekik az egyes programok megszervezésében. Természetesen a helyiek számára is fontos, hogy programokat rendezzünk, mert – ahogy a teltházas események is mutatják – igény mutatkozik rá, hogy egy pörgős, élettel teli város legyen Eger.

Szemmel láthatóan nagyon jó irányt vettek az egri események és a közösségi élet, látható egyfajta hosszútávú koncepció a jövőre vonatkozóan ennek a további formálására?

Természetesen vannak víziók részemről, a borászok, illetve a város részéről is, ezeket amennyiben sikerül összegyúrni és megtalálni a közös hangot, akkor Eger egy olyan pezsgő hellyé alakulhat, ahová jó megérkezni és jó itt élni. Az együttműködés a borászokkal az elmúlt időszakban zökkenőmentesen történt, és sikeresek voltak az elképzelések az összhang megvalósítására. Jó jel, hogy a város más cégeivel szinergiában működünk, hiszen a reklámban segítségünkre van a Média Eger Kft., a Városgondozás, a rendezvények tisztaságáért felel, az EKVI a karbantartási munkákat látja el, emellett az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Társaságra is számíthatunk, ahogy az Eger Termál Kft.-re, ahol idén is lesz éjszakai fürdőzés kiegészítő programokkal.


FOTÓ: NEMES RÓBERT, MIHÁLY PÉTER