Szerelmi karcolat Rostás Bea Piros DLA egri szobrásznő vésőjéből

Február 14-e a szerelmesek ünnepe. Valentin-napon a szerelem szerelmesei ajándékokkal kedveskednek egymásnak, a világhálón pedig pirosan villogó szívecskecunami sörpör végig. Azonban kevesen tudják, hogy Szent Bálint nemcsak a szerelemesek, hanem a lelkibetegek védőszentje is. Mélység és magasság, szerelem és szomorúság, egy tőről fakadó érzelmek, mindezt pedig a művészetben is fellelhetjük. Rostás Bea Piros DLA szobrászművész életében egészen biztosan…

Mit gondoltál kislánykorodban a szerelemről?

Édesanyám 28 évesen özvegy maradt a két paradicsomfejű oroszlánkölykével, sajnos édesapám 31 évesen elhunyt. Így anyánk egyben apánk is volt, bár sok férfiszerepet átvett Papókánk, édesanyám apukája, aki sokat segített a nevelésünkben.

A szerelemről csak idilli képeim voltak, édesapánk szentként lengte, lengi be az életünket, testvérem Péter számára is egy csodaapa idillje maradt meg, számomra pedig egy hiányzó láncszem; van, de még sincs… Volt egy szerelmi fogadalom a szüleim között, hogy csak olyan társsal maradhatnak, bármi történjék, aki „legalább olyan jó”, mint ők maguk. Anyám nem talált apámhoz foghatót, így egyedül küzdött velünk.

Még most is kísért szüleid szerelmének tragikuma?

Anyámat látva, egy nő mindent megold, mindent túlél, akár egyedül is. Jómagam egy férfias hivatást választottam. Ebben a szakmában nagyon kevés nő van, mert nemcsak mentálisan kihívás, hanem férfiasan kemény küzdelem folyik alkotás közben is az anyaggal, a körülményekkel, és persze saját magaddal. Mondanom sem kell, a testem óriási árat fizetett ezért a 60 nagyméretű szoborért. Alkotótársam két 60 kg-os bőrönd, amelyekben a szerszámaim laknak. Körbecipeltem őket a világon, anélkül, hogy akár egyetlen férfi is felajánlotta volna a segítségét. Metróban, buszon, bárhol, egyesével cipeltem fel őket a lépcsőn.

Kialakult egy küzdő én, és egy küzdelmekkel teli élet, a mai napig a nehezebbet választom, mert azt értékelem, és mert képes vagyok rá!

Hogyan hatott a benned lévő erő a kapcsolataidra?

Ettől az erőteljes nőtől egy férfi visszaretten, sokan a felszínnek hisznek; se műköröm, se műszempilla, se miniszoknya nem fér össze az általam választott élettel! Sokan azt hiszik, egy szétszórt művészke vagyok; otthon szigorúan rendszerezem a dolgaim, a fejemben párhuzamosan futnak a projektek, a tanítványok egyéni fejlesztése és a tennivalók. Szerelmes asszony is vagyok, és bár itt-ott kiborul, törik, esik egy-két dolog, nem mérhető az alkotásaim értékéhez.

Voltak „szerelmek”. Vagy korlátozni akartak: „Ne menj!”, vagy azt mondták, „A pillangónak szabadon kell repülnie, nem korlátozhatom!”. Így sokáig nem találtam az igaz páromra. Mígnem jött egy bátor fiú, aki azt mondta: „Nekem ez az energia kell! Punktum.”

… és 5 éve boldog házasságban élsz Andreja Jovic grafikussal. Meg kell jegyeznem, csodálatos a köztetek lévő harmónia, szinte kézzel fogható a boldogságotok. Gondolom, nem adták ingyen…

Vágytam párkapcsolatra, családra, gyermekre. Próbálkoztam többször is, de az élet, a Jóisten kidobott mindig a komfortzónámból! Adtam 5 utat, elém dobott egy hatodik félét! Így tettem, amire hivatott vagyok, alkottam, faragtam, bejártam a világot. Beteljesítettem az álmaimat, kiteljesítettem önmagamat! Kemény küzdelem volt minden lépés, de nem volt mit vesztenem. Közben vártam, hogy valaki úgy tartson otthon, hogy nem kötözi le az alkotó kezeimet.

Mikor a férjemmel találkoztam, egy pár óra együtt töltött idő után feladtam a már biztos török karrieremet, amiért a vérem adtam, majd’ beledöglöttem. Mégsem volt kérdés…

Utána rögtön mentem Azerbajdzsánba faragni, Kínába múzeumot megnyitni, az igaz szerelem pedig életemben először HAZAVÁRT!

Otthonos alkotóműhely a Tűzoltó Múzeum udvarában

Gondolom, sok minden átértékelődött…

Minden! Villámcsapásként ért az igaz szerelem! Már lemondtam róla, hogy bárki szeretne engem társként maga mellé, hiába főzök jól, szeretem a rendet, megbízható, dolgos és hűséges voltam, próbáltam tökéletes társ lenni, többször lemondtam a ragyogó életemről, zenekaromról, országomról… mindig drámai vesztesként kullogtam haza. Szegény anyám velem együtt mindig kicsit belehalt, már nem talált vigasztaló szavakat…

Mert nem hétköznapi életet, hivatást választottam! Bizony volt, hogy napközben kicsit meghaltam, este vörös szőnyegen sztárként ünnepeltek! Ezt hogy magyarázod el otthon? Teljesen szürreális világ ez! Leírhatatlan a kőfaragás! Az erő, ami megszáll, amire képes a picurka testünk, és a pusztítás, amit vállalunk az alkotásért! Sokáig úgy gondoltam egy kattantból elég egy családban, nekem művész nem kell! Ezt hétköznapi fejjel, hogy fogja fel bárki, hogy 14 órán át tartok egy „hentesgépet”, minden porcikám fáj, de élvezem! Este pedig egy kínai sztárművész jachtján 1 órás tűzijátékkal ünneplik a nemzetközi szobrászokat. Még mi is nehezen emésztettük a kontrasztot.

Sokan vannak egyedül a szerelem ünnepén. Szerintem örömmel olvassák majd a történetedet. Szerinted mi a legfontosabb tanulsága eddigi sorsodnak?

Ha meg akarnak változtatni, korlátozni, menj tovább! Létezik feltétel nélküli szerelem! Küzdünk egymással, de elfogadjuk egymást, ez működik! Az én férjem már fel se emeli a fejét, ha valamit lelökök, összetörök, mert túl gyorsan mozdulok. Nem kérdés, hogy a borospoharakat ő mossa el… Így szeret, ahogy vagyok, duci, heves, deres veres tornádóként!

3 éve indítottátok Andrejával közös vállalkozásotokat, az A&B Többnyelvű Összművészeti Alkotóműhelyt. Hozzátok belépve egy másik dimenzióba érkezünk, ahol a lehetetlen is lehetségesnek tűnik. De pártatlan művészként nem lehet könnyű fennmaradni. Mi hajt titeket előre?

Az én felkészítésemet, fejlesztésemet az egri művészek nem vállalták akkoriban, szóba sem álltak velem, sok évig magamat képeztem a felvételire. Úgy gondolom,

óriási lehetőség, hogy itt és most ez adott, klasszikus technikákat lehet Egerben tanulni – szabályok, korlátok nélkül, irányított szabadsággal.

Meglepetésünkre nagyon sok gyerek jelentkezett, icipicik is. Még nincs gyerekünk, de az anyák átsegítettek az első blokkon, eleinte maradtak, aztán elmaradtak. A felnövő fiatalok esetében hasznosíthatjuk hivatalos képesítésünket is, egyetemi szintre, felvételire készítjük fel őket.

A szülők pedig, akikre átragad a gyermeki alkotóvágy, énidőt kapnak nálunk. Mind csapdában élünk, mókuskerékbe hajt bennünket az eredményközpontúság, a maximalizmus. Nálunk viszont nincs jegy, nincs vizsga, és a legfontosabb, nincsenek korlátok! Talán az utolsó generáció vagyunk, akik ezt a manuális tudást továbbadhatjuk. A férjemmel ezt küldetésnek tekintjük. Így lett 50 tanítványunk….

Két alkotó, emocionális ember hogyan tudja a hétköznapokat túlélni? Milyen kompromisszumok vannak a boldogságotok mögött?

Egy dologtól borzasztóan szenvedünk, hogy az anyagi túlélésért a heti 7 napból hatot végig kell tanítsunk, amit bár élvezünk, de nincs idő saját alkotásra, pedig rengeteg munka, projekt megvalósításra vár. Ez egyfajta kompromisszum. És emellett szembesülünk a jelenlegi helyzettel: befagyasztott világ, eltűnt élet, érintések és mosolyok hiánya, a félelemtől beszippantott barátok, akikre veszélyt jelentünk, mert gyerekeket tanítunk, megszűnő munkahelyek, ismeretlenek ott tesznek keresztbe, ahol lehet, volt barátok, akik a pozíciójukat féltik, pedig nem pályázunk rá, olyan emberek, akik nem értékelik a valós értékeket, és ellehetetlenítenek… Ez van, de mi töretlenül hiszünk egymásban és a missziónkban: átadni a tudásunkat és tapasztalatainkat. Kizárólag azt taníthatjuk, amit csakis mi tudunk. Nem kell a másik helye! A mi helyünk kell! Az jöjjön hozzánk, akinek a mi tudásunk kell!

Felvételi előkészítő az A&B alkotóműhelyben

Mi hiányzik még?

A magánéletünkben az egyedüli nehézség a ritmusunk összehangolása, de tanuljuk az összehangolódást és egyensúlyra törekszünk! Ami még hiányzik? A Szent Háromság…

Hogyan telik nálatok a Valentin-nap, avagy Bálint napja?

2021. február 14-e vasárnap, tehát legalább 10 óráig alszunk. A férjecském a vasárnapi bundáskenyér-specialista, elkényeztet, kiteszünk mindent, ami a hűtőben maradt, befalatozzuk, majd visszabújunk…

Aztán élünk boldogan, mert meghalni nincs időnk…


SZERZŐ: SCROB ANDREA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT