Borgasztronómiai és kulturális kavalkád a hagyományok jegyében

Már megszokhattuk, hogy szeptemberben a kiváló borok és a legízletesebb ételek mellett színes programok várnak a Szépasszonyvölgybe látogatókra. A szórakozás garantált, hiszen az egész család talál magának elfoglaltságot. A kóstolók és pincetúrák mellett a szervezők színpadi fellépőkkel, kézműves foglalkozásokkal, képzőművészeti kirakodással és népi fajátszótérrel gondoskodnak a biztos kikapcsolódásról. Utóbbi tavaly a gyerekeken kívül az idősebb családtagok körében is népszerűnek bizonyult; az ügyességi feladatok között a felnőttek is bizonyíthatták rátermettségüket. A rendezvény részleteiről, illetve a szüret idei „körülményeiről” Soltészné Tarnay Évát, a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületének elnökét kérdeztük.

Az időjárási viszonyok milyen hatással bírnak az elmúlt évek szüretjeire?

Általánosságban a szőlő szereti a szép napsütéses időt, és a csapadékot is. Nem véletlen a mondás, miszerint: májusi eső aranyat ér, de azt követően a csapadék már jobb, ha fokozatosan érkezik, a szüret előtti időszakban pedig inkább a sok napsütés a kedvezőbb. A 2021-es év kiválónak mondható mind a termés mennyisége, mind a minősége szempontjából, 2020-ban viszont a szüreti időszakban a sok csapadék igen megnehezítette a munkát. Idén a májusi termésbecslés alapján a tavalyinál is 15-20 százalékkal nagyobb termést vártak, aztán beköszöntött az aszály.

Ha már az aszályt említetted, milyen következményekkel kell számolni a szőlőtermesztésben?

A szőlő- és bortermelőket is rosszul érinti, hiszen egyrészt jelentősen csökken a szüretelhető mennyiség, másrészt a leszüretelt szőlőből is csökken a kinyerhető lé, hiszen a szárazság következtében a fürtök ritkásabbak, a szemek kisebbek, a héj pedig vastagabb lesz.

Az mindenképp előnyös, hogy a szőlőnövény gyökérzete nagyon mélyre hatol, ezért mélyről táplálkozik, azaz az ültetvények egészségesek, nem pusztulnak ki. A szárazságban egyébként kevesebb növénybetegség említhető, így kevesebb a permetezés is.

Amennyiben pedig egy-két héten belül megérkezik a várva várt csapadék, akkor reménykedhetünk, hogy a szőlőszemek megduzzadnak, és növekszik a hozam, ami a szőlőtermelőknek, a borászatoknak és természetesen a borfogyasztóknak is kedvezne.

Mikorra várható az idei szüret?

Augusztus 15-e és 20-a között várható az első fajta, a méltán népszerű Irsai Olivér szüretelése, ezt követi a turán, a muskotály és így tovább. Az aszályos idő miatt az már szinte biztosra vehető, hogy a várt hozambővülés elmarad; kedvező csapadékviszonyok esetén, a legjobb esetben is a tavalyi mennyiség az, ami megcélozható.

A Szépasszonyvölgyben az elmúlt években mindig számíthattunk szüreti rendezvényekre. Mivel készültök idén?

A korábbi évekhez hasonlóan idén is Szüreti Pincetúrát szervezünk, melynek időpontja szeptember 17-e. Az elmúlt évekhez hasonlóan vidám szüreti hangulattal, kiváló borokkal, friss musttal, szüreti ételekkel és színes kulturális programkínálattal várjuk a kedves vendégeinket.

Mit tartotok szem előtt a programok összeállításánál, kiket céloztok elsősorban? Lehet azt mondani, hogy többgenerációs a rendezvény?

Nagy érték számunkra a család, ezért törekszünk arra, hogy a baráti társaságok és párok mellett szülők, nagyszülők, gyerekek is minőségi élményeket szerezzenek nálunk, legyen lehetőségük a közös időtöltésre. A Szépasszonyvölgy adottságai abszolút alkalmasak erre, a Piknik parkban található játszótér például a hétköznapokban is népszerű szórakozás a gyermekes családok körében, aminek nagyon örülünk.

A rendezvényeinkre Eger és környéke mellett az ország egész területéről, sőt külföldről is érkeznek látogatók. A Szüreti Pincetúra programelemei között tehát minden korosztály megtalálhatja a számára érdekes kikapcsolódási lehetőséget, nagy szeretettel várunk mindenkit.

Annak idején milyen céllal hívtátok életre A Szüretet, hogyan látod, mennyiben változott az elmúlt években?

A Szüret eredetileg a város rendezvényeként indult, amely a borvidéket, illetve a szőlőtermelésből, borkészítésből élő sok-sok egrit és környékbelit hivatott ünnepelni. Hagyományosan ekkor került sor a szüreti koszorú szentelésére is. A rendezvényt – természetesen továbbra is a város hathatós anyagi támogatásával – már három éve az egyesületünk szervezi. A cél semmit sem változott, ünnepelünk, hálát adunk és együtt örülünk.

Mire számíthatnak a Szépasszonyvölgyben kikapcsolódni vágyók? Készültök újdonságokkal, kísérőprogramokkal?

A programok a tervek szerint délelőtt tíz órakor kezdődnek, és egészen este fél kilencig tartanak. A 18 éven felüli „túrázókat” menetlevél alapján, – a pincéket tetszőleges sorrendben látogatható borkóstolóval, játékos feladatokkal és nyereményekkel, valamint három időpontban extra pincetúrával várjuk. Az utóbbi, – a kényelmes létszám érdekében –, regisztrációhoz kötött. A vezetett borsétán résztvevők pincéről pincére járva, szakértő kalauzolásával ismerhetik meg az adott borászatot és a kóstolt borokat. Az egyesület tagéttermei pedig szüreti finomságokat kínálnak.

A Pincetúra kísérőprogramjaiként képzőművészeti forgataggal, a Piknik parkban családi- és gyermekelőadással, mesejátékkal, koncertekkel, kreatív alkotóműhellyel, állatsimogatóval, népi fajátszótérrel és kézműves vásárral készülünk a völgybe érkezőknek.

A napokban közzétesszük az esemény részleteit, amelyről a „Szépasszony-völgy – Egri Bornegyed” Facebook-oldalunkon tájékozódhatnak az érdeklődők.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓK: VOZÁRY RÓBERT