Kiss Máté asztalossal beszélgettünk

Egyedi formák, különleges illesztések és az eltérő alapanyagok ötvözése jellemzi Kiss Máté munkáit. A szakember öt éve vágott bele vállalkozásába, azóta asztalosként dolgozik. Műhelyében a dohányzó- és étkezőasztalok mellett többek között éjjeliszekrények, illetve komódok kerülnek ki a keze alól – arra várva, hogy gazdára találjanak.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a fával? A családodban motivált esetleg erre valaki? Milyen példákat követtél?

Édesapám asztalos, így rengeteg időt töltöttem a fa közelében, és általánosságban a műhelyében, így nyugodtan kijelenthető, hogy sokat voltam láb alatt. Nagyon tetszett, hogy a szőrös fából gyönyörű dolgokat lehet létrehozni, mindig is sok lehetőséget láttam a megmunkálásában, emellett az illata is különösen vonzott és vonz a mai napig. Édesapám mutatta meg az alapokat, majd magamtól, valamint az internetről, modern ifjúként tanultam. A családban rajtunk kívül még nagymamámat érdekelte a művészi vonal, ő festett és rajzolt is.

Korábban grafikusként dolgoztál, mi az oka a váltásnak?

Építészetet végeztem, aztán grafikusként kezdtem dolgozni és tanulni. Ez egy ideig-óráig nagyon tetszett, majd az ügynökségnél, ahol elhelyezkedtem, nem tudtam kiélni a kreativitásomat, és azt éreztem, hogy ebből ki kell törnöm.

Emellett, amikor az első albérletemet kellett berendeznem, csinosítgatnom, akkor gondolkodtam el azon, milyen jó lenne otthoni dísztárgyakat, dekorációs elemeket készíteni. Innen adódott az ötlet, hogy olyan dohányzóasztalt állítanék elő, ami pontosan úgy néz ki, ahogy én szeretném. Ekkor kezdtem nyitni a fa felé, amit édesapám már korábban is erőszeretettel javasolt nekem.

A korábbi szakmád mennyiben segíti a jelenlegi tevékenységeidet?

A grafikai programok kezelése kitűnő rálátást biztosított számomra akár a bútorok tervezéséhez, akár annak apró részleteiben való boldoguláshoz.

Mindig is érdekeltek a kreatív feladatok, szakmák? Hogyan emlékszel vissza a diákéveidre?

A grafika régen beivódott az életembe, gyerekként sokat jártam szakkörökre, rengeteg időt töltöttem rajzolással, valamint nagyon sokat autóztunk, és eközben rengeteg graffitit láttam, amelyek közül néhány nagyon tetszett, és otthon próbáltam lerajzolni őket, ez is ebbe az alkotó irányba terelt.

Később Miskolcon a metálzenekaromnak én terveztem az egyik bulira szánt plakátját. És bár mondhatni belecsöppentem, gyakorlatilag öt évig ezzel foglalkoztam.

Mi az, ami alapvetően megragadta a fantáziádat a fával kapcsolatban?

A fában végtelen játszóteret és hatalmas lehetőséget látok. Csak a kreativitása szabhat határt az embernek, hiszen szinte bármit el lehet készíteni belőle, ami kifejezetten izgalmassá teszi az ezzel való munkát.

Mi az, ami inspirációul szolgál számodra a mindennapokban, miből merítesz ihletet?

Gyakorlatilag bármi, legutóbb például egy hollókői kirándulás során a magyar utak merültek fel mint asztaltéma.

Hogyan fogsz neki a munkának, egyáltalán milyen feladatkörökben kell megfelelned? Milyen folyamatokon megy keresztül a faanyag, mire valakinek a nappalijába kerül – például egy dohányzóasztal formájában?

Egy-egy asztal kivitelezése a megrendelőktől is függ, ami viszont általános, hogy a tervezés során kézzel skiccelek jegyzetfüzetbe, majd a 3D animáció következik, amely segítségével méretarányosan is látom, hogy fog kinézni az adott bútor. Kiemelten fontos az alapanyag kiválasztása, illetve természetesen a fa megmunkálása. Emellett a beszerzést és a kiszállítást is én végzem.

Miből készülnek a bútoraid, már azon kívül, hogy fából? Mik az elvárásaid az alapanyagok kiválasztásánál?

Bútorlapokkal, préselt anyagokkal egyáltalán nem dolgozom, kizárólag tömör fával. Ennek viszont már a beszerzése is időigényes. Amellett, hogy keményfát használok, mindig a különlegesebb darabokat keresem. Sokszor előfordul például, hogy gyakorlatilag „beturnézom” az egész országot, mire rátalálok az adott projekthez illő darabra – csakhogy ennek ideje és ára van. Talán a beszerzés a legnehezebb, de szerencsére már rendelkezem jó forrásokkal, így kitűnő alapanyagokhoz jutok.

Azt veszem észre, hogy a hazai piac még nem igazán rendezkedett be ezekre a rusztikusabb darabokra, hiszen a régi, klasszikus, asztalos értelemben vett beteg anyagokat inkább a tűzre vetik, minthogy bútorokat készítenének belőle. Én viszont szeretem és keresem is a különlegesebb darabokat, amelyekben látok fantáziát. Ugyanolyanokat viszont nagyon nehéz beszerezni, így ha rálelek valamire, amivel tudom, hogy szeretnék dolgozni, abból többet szoktam vásárolni.

Miben látod a különbségeket az olcsóbb, könnyen beszerezhető, illetve összeszerelhető bútorok és a kézműves termékek között?

Előbbiek a harmadik költözést már nem feltétlenül élik túl, de nyilván az igények szabják a határokat. Nekem nincs velük gondom, bár már túl sok ilyen jellegű áruház létezik, általánossá vált, így mélyen beleivódott az emberek tudatába, hogy a gyorsan összerakós darabok jók, hiszen olcsók és szépek, arra pedig csak később ébrednek rá, hogy egyáltalán nem tartósak. Ezzel szemben a tömör fából készült munkák időtállók, de más árkategóriát is képviselnek. Jó lenne, ha kicsit jobban nyitnának az emberek a tömör fa felé, úgy, mint régebben.

Bár már az anyagkombinációid alapján sejtem a választ, de mégis hogyan látod, mennyire jellemzi a munkáidat a kísérletező kedv?

Kifejezetten, hiszen mindig is érdekeltek a különböző textúrájú anyagok, ezek különleges vizuális élményt nyújtanak ugyanis. A formákkal való kísérletezés során mindig arra törekedem, hogy egyedülálló bútorokat lehessen készíteni. Az üveg mellett pedig a jövőben szeretném, ha például kővel is párosíthatnám a faanyagokat. Előbbi bár sérülékeny, kényes, de megfelelő odafigyeléssel úgy gondolom, csodálatos dolgokat lehetne „teremteni”.

Máskülönben a kísérletezés már a legelején, a szabadkézi tervezésnél elkezdődik nálam, hogy kiderüljön, egyáltalán látok-e fantáziát az adott ötletben, majd készítek egy tesztdarabot, amit később próbálok más bútorok elemeinél is felhasználni. Folyamatosan kísérletezem, és amit megfelelőnek találok, azt átültetem a megrendelésekbe is.

A bútorok üvegből készült része is a te nevedhez fűződik?

Azt nem magam készítem, viszont a sablonokat, amelyek alapján legyártják, azokat igen. De a már elkészült üveggel való munkánál, például egy üveges dohányzóasztalnál is különösen fontos a pontosság, hiszen amennyiben adott a méret, ott már nem hibázhatok egy millimétert sem. Ez kezdetben viszonylag nehezen ment, de kellő gyakorlással már biztosított, hogy ne tévesszen az ember. Ettől azonban nem érdemes megrettenni, sőt azt mondanám, a vésést szeretem a legjobban, mert talán az igényli a legnagyobb precizitást.

Általában a saját ötleteidet valósítod meg, vagy megkeresnek konkrét megrendelésekkel?

A közösségi médián keresztül is sokan rám találnak, és akadnak, akik az ott látott képek alapján csupán kisebb-nagyobb módosításokat kérnek, illetve sokszor inkább támpontokat kapok. A legtöbben egyébként kifejezetten mernek rám hagyatkozni, és talán az adja a legnagyobb nyitottságot, hogy szabad kezet kapok. Ez sokkal izgalmasabb, hiszen a tervezési feladatokat is közel érzem magamhoz.

Miben látod a szakmád szépségeit, és milyen nehézségekkel találkozol a munkád során?

Óriási szerencsém, hogy annak élhetek, amit szeretek csinálni, gyakorlatilag a hobbim a szenvedélyem, így számomra ez nem egy monoton munka, amelyet nyolc órában kell végezni, hiszen szabadon alkothatok. A nehézségek között pedig azt említeném, hogy maximálisan a saját időmet kell beosztanom, senki nem csinálja meg helyettem a munkát, így az anyagbeszerzéstől, a gyártáson át a kiszállításig mindent én végzek.

A munka mellett az „énidő” mennyire hangsúlyos az életedben?

Néha kicsit összeforr a munka és a szabadidő, de a nehézségek ellenére továbbra is hobbiként gondolok a tevékenységemre. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, hiszen nagyon be tudja hálózni az ember életét a szakmája.

Mennyire tartod férfias szakmának az asztalosságot, és mennyire szükséges hozzá a jó kondi?

A fizikai erőnlét nagyon fontos, de nem feltétlenül tartom kizárólagosan férfiasnak, hiszen sok külföldi szakembert követek, és azt látom, hogy nők is egyre inkább szeretik, ugyanolyan munkát tudnak végezni, így nincs igazán különbség.

Milyen visszajelzéseket kapsz a munkáddal kapcsolatban?

Hálás lehetek, hiszen általában pozitívak, emellett kezdő asztalosok is meg szoktak keresni, és a szakmai kérdésekben szívesen támaszkodnak rám.

Őket hogyan ösztönöznéd erre a pályára?

Először is mindenképpen tanulják meg az alapokat, helyezkedjenek el egy olyan mesterember mellett, aki megmutatja nekik ezeket, olvassanak és járjanak utána a lehetőségeknek, ha pedig úgy érzik, hogy van jövője, piaca, kereslete a munkájuknak, akkor azt javaslom, nyugodtan vágják bele a fejszéjüket, de mindenekelőtt érdemes tájékozódni.

Milyen jövőbeli terveket dédelgetsz?

Idővel szeretnék „betörni” a külföldi piacra, jelenleg ugyanis más országokból csak kint élő magyarok keresnek meg. Emellett a későbbiekben szívesen bővíteném a jelenleg egyfős „csapatot”, amelyet ezidáig kizárólag én alkotok. Az asztalok mellett pedig padokat, lócákat, székeket is szeretnék készíteni, hogy teljes szettként tudjam a vevőimnek prezentálni. Próbálok minél több részt lefedni a lakásokban. Továbbá természetesen igyekszem minél többet fejlődni, haladni a vállalkozással, és szeretnék a hazai piac egyik meghatározó bútorgyártó alakja lenni.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT