Bejegyzés

A lajosvárosi Egri Szent Lajos Plébánia plébánosával, Koós Ede atyával beszélgettünk

Mi a mindenszentek és a halottak napja egyházi üzenete?

Kultúrkörünkben minden évben megünnepeljük november 1-én a mindenszenteket. Az ünnep után pedig hittel invitáljuk az embereket a temetőbe: élőket a holtak honába.

A mindenszenteket és a halottak napját a tartalmuk és a két nap közelsége miatt gyakran összekeverik. Közös mindkét napban, hogy Isten azokra az emberekre irányítja figyelmünket, akik már nem élnek köztünk a maguk fizikai valóságában. Különbözik ugyanakkor a két nap abban, hogy míg november 1-én, mindenszentek ünnepén a „sikeres” embereket ünnepeljük templomainkban, addig november elsejének napnyugtával beköszönt a halottak napja. Ekkor a temetőben és az otthonainkban gyertyát gyújtunk, s elmondjuk imáinkat, a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát.

Milyen népszokások kötődnek az ünnepkörhöz Egerben és környékén?

A népszokások hazai nagy ismerője és összegyűjtője, Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész volt. A népszokások kérdése nem annyira teológiai témakör. Annyiban azonban mégis, hogy a Kárpát-medencei magyarság – és más, velünk együtt élő népek – életében ezer esztendő elegendő volt arra, hogy a mindennapokat átitassa a kereszténység, és ennek talaján kialakulhasson egy gazdag néprajzi hagyomány.

Ebből adódóan a népszokások zöme csak akkor érthető igazán, ha a keresztény vallásról megfelelő ismeretekkel rendelkezünk, és a körülöttünk lévő valóság megismerésének eszközéül elfogadjuk a hitet is. Bálint Sándor ilyen ember volt: esze mellett hitét is felhasználta kulturális, értékteremtő munkásságához.

Miként kezeljük az elmúlást és szeretteink elvesztését?

A ma embere nagy mértékben hasonlít a régmúlt korok embereihez a halál megközelítésének tekintetében: retteg tőle és küzd ellene. Halhatatlan akar lenni, s addig is, amíg ezt nem sikerül elérnie, igyekszik a biológiai élettartamát, ameddig csak lehet, kitolni. A ma embere iszonyú küzdelmet folytat az életminőségéért és az élethosszáért. Mivel a halál ténye a haldoklási folyamattal együtt azt mutatja, hogy ebben a küzdelmében alulmarad, igyekszik az azzal való találkozási felületeket redukálni. A Nyugat embere minél gyorsabban, fájdalommentesebben, rövidebb időn belül túl akar lenni a másik ember, legyen az akár családtag, halálával és annak velejáróival való találkozáson. Sokan halnak meg egyedül, szeretteiktől megfosztva. Különösen erős a tendencia, hogy a gyerekeket távol tartsuk az evilágból költöző, főleg idős emberektől, sokszor az elhunyt családtag temetésétől is. Ha akarom, értem ezt a magatartást. Ugyanakkor ez a viselkedésforma mégiscsak arról beszél, hogy a haldokló emberrel szemben a még életerős embert illeti meg a központi szerep. Az ő komfortérzete erősebben vetődik latba a halállal való küzdelem során, sokkal fontosabban, mint a haldokló vágya, kívánsága, hogy ha már meg kell halnia, azt kiknek a szerető jelenlétében és milyen „rituálé” szerint akarja megtenni.

Egyre több idős, vallásos vagy hajdan vallásos ember hal meg az egykor fontosnak tartott rituálé, az utolsó kenet és a Szent Útravaló nélkül. Úgy gondolom, hogy spirituális dimenzióval átitatott szerető közeg járna az evilágból költöző, haldokló embernek. Ha ez nincs meg, az az egyik legantihumánusabb tett az embertárssal szemben.

Mit jelent a mai ember számára a mindenszentek és a halottak napja?

A keresztények minden évben, november 1-én, még ha hétköznapra is esik, de megtalálják a módját, hogy elmenjenek templomaikba és megünnepeljék a nem evilági értelemben vett sikeres embereket, a „mindenszenteket”. Igaz, mára már sok helyen kis csoportok ezek, akár faluhelyen, akár városon. Halottak napján pedig azt látom, évről-évre szinte „lángba borulnak” a temetők.

Egy jó ideje szokássá vált, hogy rengeteg műanyag dolgot is kiviszünk ilyenkor a temetőkbe a sok-sok élő virág mellett. Mű gyertyákat, mű mécseseket. Lehet aggódni a halottak napja miatt, mert sok más dolgunkkal egyetemben ez is művé válik a szemünk láttára. A jó szándékot egyáltalán nem kétségbe vonva az a véleményem, hogy nyugati civilizációnk nemcsak a halottakkal való bánásmódjában, de más fontos társadalmi kérdésekben is azért távolodik el a természetestől, mert hiányoznak a spirituális alapok.

A természetfeletti hiányát megsínyli a természet, a természetes.

Milyenek itthon a temetési szokások?

A magyar temetési kultúrában igen komoly síremlékkultusz alakult ki. Ezek méretben, nagyságban, formában, olykor lenyűgöző minőségű kivitelben valósulnak meg. Az ember a számára fontos értékekre – így a halála körüli eseményekre is – ha van miből, hajlandó költeni. Az idei ünnep kapcsán jó világossá tenni ennek a kérdésnek a keresztény megközelítését. Az egyházi temetés imádság, amelyet a jelenlévő pap és a keresztény emberek mondanak a helyszínen az elhunytért, illetve a gyászoló családtagokért. Egyházunk feltételezi, hogy a hozzátartozók azért fordulnak a Katolikus Egyházhoz a temetési imádságot, szertartást kérni, mert vagy maga az elhunyt, vagy hozzátartozói is egyházunk felelősségteljes tagjai. Ezzel a felelősségtudattal járulnak hozzá a helyi katolikus egyházközség mindennapi fenntartásához, amelyben benne van a helyi templom, temető, plébánia, illetve az egyházi szolgálattevők javadalmazása. Sokan nem tudják, de egy településen vagy településrészen a katolikus egyházközséget legnagyobbrészt az ott élő, magát katolikus kereszténynek valló hívő emberek adományaiból tartjuk fenn, amelyet ezúton is szeretettel köszönünk!


(EM)
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT