Bejegyzés

AZ EGRI ANDÖRKAVER ZENEKAR NYERTE IDÉN A KÖZÖNSÉGDÍJAT

Több mint 50 banda és legalább 150 zenész muzsikált 5 napon át Eger belvárosában. Az Utcazenészek Versenyén immár 4. alkalommal vett részt az egri Andörkaver zenekar, és milyen jól tették: a legtöbb lájk-érmét gyűjtő banda 2020 közönségdíjával gazdagodott. A formáció megalakulásáról, az idei megmérettetésről és szerelmük történetéről kérdeztük Semperger Zsófiát (ének) és Semperger Dávidot (dob), akik egy hónappal ezelőtt fogadtak örök hűséget egymásnak.

Figyelemfelkeltő és egyben humoros ez az angol nyelvű zenekari név, főleg fonetikus formában használva. Mit jelent és miért erre esett a választás?

Zsófi: Mivel a zenekar kizárólag feldolgozásokat játszik, ennél találóbb nevet nem is tudok elképzelni. Az ‘under cover’ szó tökéletesen kifejezi munkánk tartalmát, mivel jelentése: feldolgozás alatt. Haknizenekarnak mondanám magunkat, főleg magyar retro és rock repertoárból válogatunk, de előfordul külföldi dal is. Persze mindezt magunkra formálva, saját hangszerelésben.

Mesélj kicsit magadról Zsófi, hogyan kezdődött nálad az éneklés szeretete?

Zsófi: Már óvodáskoromban is sokat énekeltem, amit leginkább édesanyámnak köszönhetek. Rengeteget gitározott, s ezek a dalok egy életre belém égtek. A zenekarral is sok olyan dalt játszunk, amiket még anyukámtól tanultam. Zeneiskolában 7 évig furulyáztam, de az éneklést autodidakta módon művelem. Persze, mivel óvónő vagyok, sokat kell használni a hangomat. Ismerem a beénekléseket, szoktam otthon gyakorolni, fontosnak tartom a folyamatos önfejlesztést. Bár pont a tavalyi Utcazenész Fesztivál előtt segítségemre volt egy énektanár, ami nagyon hasznos volt.

Olyan szép magas és csicsergős a beszédhangod. Ez jellemző az énekhangodra is?

Zsófi: Érdekes, hogy egyáltalán nem! Néha magam is meglepődöm azon, hogy mennyire mélyen énekelek, és mekkora a különbség a kettő között.

Dávid, most te is mesélj kicsit a zenei életed alakulásáról!

Dávid: Nálam is zenei óvodával kezdődött, sőt még előbb! A családomban abszolút jelen van a zenei véna, hiszen az apai nagyapám szaxofonozott egy lagzis zenekarban. Ének-zenei általános iskolába jártam, és mellette már zeneiskolában tanultam dobolni 8 éven keresztül. Jelenleg egy cégnél vagyok gyártáslogisztikus, de 2008 óta folyamatosan zenélek metál- és rockegyüttesekben. Utóbbi a fő vonal, ilyen például az Endless Project és a The Hangover Band is, amik szorosan kapcsolódnak az Andörkaverhez és az Utcazenész Fesztiválhoz.

Mi az összefüggés a három zenekar között?

Zsófi: Ez egy kicsit bonyolult, de izgalmas történet. Az életem az Utcazenész Fesztivál, ezért indultunk el idén is, ki nem hagytam volna! De hogyan…? Az Andörkaver zenekar mindig csak az ,,utcazenészre” állt össze olyan formán, hogy az Endless project zenészei kísértek le, de az Andörkaver nevet használtuk. Ez így ment tavaly és tavalyelőtt is, de idén ők már nem akartak nevezni a versenyre. Ketten maradtunk tehát Dáviddal, de az Endless project nélkül nem akartunk elindulni. Végül Dávid másik zenekarának tagjaival, a The Hangover Band zenészeivel egészültünk ki. Úgy nézett ki a banda, hogy az ének és a dob mellé jött két gitáros és egy basszusgitáros. Alapvetően még zenélt volna velünk a hegedűsünk és a másik énekesnőnk is, de sajnos egészségügyi probléma miatt nekik ezt most ki kellett hagyni.

Többször is említetted, hogy nem akartad kihagyni az eseményt. Miért ilyen fontos neked?

Zsófi: Lehet, hogy nem látszik, de nagyon izgulós tudok lenni, főleg az elején. Az Utcazenész Fesztiválon mindig több koncert van egymás után, ezért ha az első lámpalázas megmutatkozáson túl vagyok, utána már lelazulok és minden rendben megy, felszabadult hangulatban. Nagyon élvezem ezt a folyamatot. Ráadásul én szoktam konferálni, amitől szintén eléggé tartottam, de idén már ez is úgy ment, mint a karikacsapás. Ha mégis valami kis baki került a képbe, vagy kikívánkozott egy nem éppen végig gondolt poén, szépen odasétáltam az úgynevezett ,,rossz poén perselyhez”, amibe aprót dobtam. Ennek akkora sikere lett, hogy a közönség soraiból is volt aki dobott bele.

Nem mehetünk el szó nélkül a szerelmi szál mellett… Mióta alkottok egy párt, hogyan tud működni a közös zenekari munka?

Zsófi: 2015 őszén költöztem haza Budapestről Egerbe. Ekkor volt az első ,,utcazenész” amin részt vettem. Igazából unatkoztam és elhatároztam, hogy szeretnék indulni a versenyen, ezért összejártunk próbálni egy gitáros ismerősömmel. Két héttel a verseny előtt vetette fel az ötletet, hogy jó lenne kiegészülni egy dobossal. Nos, ennek én nem igazán örültem először, de végül belementem… És milyen jól tettem, mert ahogy belépett Dávid a próbaterembe, szerelem volt első látásra. Bevallom, korábban soha nem hittem az ilyesmiben. Tehát 5 éve alkotunk egy párt, szeptemberben házasodtunk össze.

Dávid: Igen, ez velem is így történt, ahogy Zsófival, szerelem volt első látásra. A közös munka kezdetben nem volt éppen zökkenőmentes. Míg Zsófi mások javaslataira nyitottabb volt, tőlem nehezen fogadta el őket. Igyekeztem szépen fogalmazni, de előfordult, hogy sértődés lett belőle. Mára összecsiszolódtunk, tökéletesen működik a kommunikáció a zenekari életben is. Azért lehetett nehéz, mert két erős és domináns személyiség vagyunk, és meg kellett tanulnunk kezelni ezeket a helyzeteket is.

Mit adott nektek ez a verseny és a győzelem? Hogyan tovább?

Zsófi: Tavaly még szomorúan zártam az utcazenész fellépést, konstatáltam, hogy ez az utolsó… De jöttek a The Hangover Band-es srácok és boldog voltam, hogy Andörkaver néven így is bátran elindulhatunk, és nem szakad meg a többéves folyamat. Így még nagyobb öröm és talán jobban is tudjuk értékelni, hogy nem csak részt vettünk, de meg is nyertük a versenyt. A pénznyereményen kívül kaptunk két üveg bort, de mivel még friss az élmény, most fogunk összeülni megbeszélni a jövőbeli terveket.

A vírushelyzet hogyan hatott rátok?

Dávid: Hasznosan teltek azok a hetek is. Mondhatni egy hatalmas család vagyunk, egy nagy közös épületen osztozik a The Hangover Band, az Endless project és más egri zenekarok. 4-5 terem, valamint egy közös udvar áll rendelkezésünkre, egy kivételesen szoros baráti társaság alakult ki. Ráadásul ennek köszönhetően már mindenki játszott mindenkivel. Mivel ilyen remek lehetőségeink vannak, a nehéz időkben sem álltunk le, sokat dolgoztunk, próbáltunk.

Legközelebb hol lehet veletek találkozni?

Zsófi: November 14-én lesz egy jótékonysági rendezvény a Mátyus tanyán, aminek az adománygyűjtés a fő szempontja, egy állatkínzás elleni csoport javára. Lehet hozni ételt, pokrócot, játékokat az állatkáknak. Egyébként ez esküvőnk is ezen a helyszínen volt, úgyhogy mi nagy örömmel térünk oda vissza.

AJÁNLÓ

Utcazenészek Versenye
Összefoglaló november 8-án, 20:30-tól a TV Eger műsorán


SZERZŐ: FEKETE BORI
FOTÓ: TV EGER